„Hetvenkedünk!” – elkezdődött a Komáromi Jókai Színház jubileumi évada

2022. augusztus 23. - 11:58 | Kultúra

Augusztus 27-én, szombaton 20 órakor lesz a Komáromi Jókai Színház 70., ünnepi évadának első előadása. Örkény István Tóték című tragikomédiáját viszik színpadra Béres Attila rendezésében a IX. Vásárhelyi Forgatag keretében a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban.

„Hetvenkedünk!” – elkezdődött a Komáromi Jókai Színház jubileumi évada
Fotó: Padlovics Ágnes - Facebook

Erről Gál Tamás, a Komáromi Jókai Színház igazgatója és Varga Emese művészeti vezető tájékoztatott hétfőn.

Ismertették, hogy a színház által benyújtott pályázatok kedvező elbírását kaptak, így várhatóan zökkenőmentesen megvalósulhatnak az idei évadra tervezett bemutatók, megrendezhetik a nemzetiségi színházi fesztivált, valamint sort keríthetnek a színpadtechnika felújítására is.

Az idei évad több szempontból is különleges a színház életében, a színház alapításának hetvenedik évfordulóját éppen ezért magas művészi színvonalú előadásokkal szeretnék megünnepelni. A jubileum alkalmából elkészült az intézmény új logója is, ami egyrészt a színház épületét, másrészt pedig a Dunát és a két kultúra találkozását jelképezi.

„Nem szeretnénk kisajátítani magunknak a jubileumi évadot, hiszen ez nemcsak a játszók és a nézők ünnepe, hanem az egész közösségé. A 2022/2023-as szezonban nemzedékek, különféle nézőpontok és világszemléletek találkoznak majd. Együtt szeretnénk megünnepelni azt, hogy a legnagyobb szlovákiai magyar színházi intézmény megérte a 70. évfordulóját, ami a mai világban egyáltalán nem magától értetődő, ahogy a találkozás lehetősége, öröme sem” – hangsúlyozta Varga Emese, hozzátéve, bíznak benne, hogy nem lesznek újabb lezárások vagy korlátozások.

Az új évadra már kaphatók a bérletek, a bérletújítás szeptember 10-ig lehetséges. Augusztus 29-én este a Tiszti pavilon szabadtéri színpadán tartják a harmadik Bérletek Éjszakáját.

A Komáromi Jókai Színház elődje, a Matesz megalakulásának napján, október 1-jén gálaestre kerül sor, amelyet egy ünnepi szimpózium előz meg a Tiszti pavilon dísztermében, Komárom város szervezésében.

Az ősz folyamán kultúrtörténeti vetélkedőt rendeznek középiskolásoknak, amelynek a fő témája Az ember tragédiája lesz. A tervek szerint a színház megemlékezik arról is, hogy a Matesz társulata 1953. január 31-én játszott először közönség előtt, Urbán Ernő Tűzkeresztség című darabját adták elő. Ezen felül pedig egy színháztörténeti kiállítással és rendezvénysorozattal is készülnek.

„Szeretnénk az egész évadot ünnepivé tenni, minél több örömteli pillanatot szerezni a nézőknek és magunknak” – emelte ki Varga Emese.

A nagyszínpadon szeptember 16-ától tekinthető meg Schwechtje Mihály Az örökség című darabja. František Langer Külváros című színművének premierje pedig október 28-án lesz – ez egyfajta tisztelgésként értelmezhető a színház múltja előtt.

„A tavalyi évadban végzett temérdek munka gyümölcsét az új évadban is élvezhetjük, hiszen egy olyan darabbal indítunk, amely már készen van, de a pandémia miatt nem tudtuk eleget játszani. Ez Az örökség, amelyet a kisvárdai színházi fesztiválon nagy sikerrel mutattunk be, Szvrcsek Anita pedig elnyerte a legjobb női alakítás díját” – tette hozzá Gál Tamás.

A beszélő köntös című nagy sikerű előadást legközelebb szeptember 3-án, a dél-komáromi Monostori Erődben láthatják a nézők. A Pál utcai fiúk című darabot Rédli Károly viszi színre. Ennek kapcsán várhatóan október elején tartanak egy nyilvános szereplőválogatást fiatal tehetségek számára.

Az új évadban három vendégelőadást is láthatnak a nézők: a székesfehérvári Vörösmarty Színház a Boeing, Boeing című vígjátékkal, a Soproni Petőfi Színház Sík Sándor István király című történelmi játékával, a Miskolci Nemzeti Színház pedig Henrik Ibsen Babaház című színművével készül.

Decemberben lesz aktuális N. Tóth Anikó Kacagó királykisasszony című mesejátékának színpadra állítása. A Benkő Géza Stúdiószínpad az új szezonban négy előadással várja a bérleteseket: a Mindennapi tenyerünket című nyomoreszk, a Mesterkurzus című tragikomédia, Varsói melódia című független színházi produkció Czajlik József rendezésében, Rák Vikivel és Lucskay Róberttel a főszerepben, valamint a kassai Thália Színház vendégjátéka, az Apa, Anya, Pia.

A társulat új taggal is bővült Szebellai Dániel személyében, Culka Ottó pedig távozott. A sajtótájékoztatón megemlékeztek a napokban elhunyt színpadtechnikusról, Uszléber Ádámról.

A logó és az évadterv Sátor Dénes grafikus munkája. „Ötletes, játékos, frappáns, ahogy az idei évad jelmondata is: Hetvenkedünk!” – zárta Gál Tamás.


(parameter)