Hiába kenünk sminket a disznóra, attól még disznó marad, amit ma Afganisztánban látunk az egyértelmű vereség
Kudarcnak tartja az USA vezette nyugati szövetségesek afganisztáni beavatkozását Matej Kandrík, a Stratpol – Strategic Policy Institute – nemzetközi kapcsolatokkal és biztosnágpolitikával foglalkozó független think-thank igazgatója. Szerinte sikernek csak az tekinthető, hogy sikerült kiszorítani az országból az al-Kaidát, megölni Oszáma bin-Ládent, amivel elérték, hogy az al-Kaida jelenleg nem képes terrortámadást végrehajtani a nyugati országokban. Fennáll viszont a veszélye egy újabb menekülthullámnak, ami komoly konfliktust okozhat az uniós országok között. A Stratpol igazgatójával a kudarc okairól és a lehetséges további forgatókönyvekről, következményekről beszélgettünk.
Húsz évvel ezelőtt kezdődött az USA és szövetségeseinek – köztük Szlovákiának – az afganisztáni intervenciója. Sikerült elérni, vagyis mivel Szlovákia is jelen volt, sikerült elérnünk a 2001-ben kitűzött célokat?
Az afganisztáni háború gyutacsa az USA-t ért, 2001. szeptember 11-i támadás volt, amit az Oszáma bin-Láden által vezetett al-Kaida vállalt magára. Az már korábban is köztudott volt, hogy az al-Kaida Afganisztánban rejtőzik, ott vannak kiképzőtáborai, van biztonságos háttere, együttműködik a Talibánnal. Az al-Kaida már a Szovjetunióval vívott afgán háború idején is ott volt Afganisztánban. A Talibán szövetségese volt, akivel együtt harcolt, ezért tolerálta a szervezetet az általa ellenőrzött területeken, együttműködött velük. Szeptember 11-i támadásokat követően az USA felszólította a Talibánt, hogy adja ki az al-Kaida vezetőit, embereit, amit a Talibán visszautasított.
Az al-Kaidát rövid időn belül sikerült kiszorítani Afganisztánból, és 2011-ben Oszáma bin-Ládent is levadászták, ebből a szempontból sikeres volt a beavatkozás.
Matej Kandrík (Fotó: Stratpol)
De akkor a háborút befejezhették volna már 2011-ben, amikor az amerikai egységek megölték Oszáma bin-Ládent. Ráadásul ő akkor már Pakisztánban rejtőzködött, ott is ölték meg.
Igen, de azt is hozzá kell tenni, hogy az afganisztáni intervenció céljai fokozatosan változtak, alakultak. Az al-Kaida hálózatát Afganisztánban már a beavatkozás elindítását követő néhány hónapban felszámolták. Az al-Kaidát kiszorították Afganisztánból, inkább az afgán-pakisztáni határon, a pakisztáni oldalon működtek. Tudjuk, hogy Pakisztán is támogatta az al-Kaidát, Oszáma bin-Láden sem véletlenül tartózkodott Pakisztánban. Tehát az al-Kaidát már 2002-2003 táján felszámolták, nem jelentett veszélyt, és akkor merült fel a következő kérdés: az al-Kaidát és a Talibánt kiszorítottuk az országból, de hogyan lehet ezt az állapotot fenntartani? Hiszen tudták, hogy amint kivonulnak Afganisztánból, a Talibán újra hatalomra kerül, és visszaengedi az al-Kaidát is.
Ekkor változott meg a központi cél: működőképes afgán államot, afgán kormányt kell létrehozni, ami ezt biztosítja számunkra.
Megváltozott a jelenlévő erők összetétele is: kiképzőtáborokat hoztak létre, megkezdődött az újjáépítés. Elkezdődött az, amire az angol a „nation building” kifejezést használja, vagyis Afganisztán államként való kiépítése: a hadsereg létrehozása, az állam egyéb funkcióinak kiépítése. Erről viszont ma már kijelenthetjük, hogy ez nem sikerült.
Miért vallottunk ebben kudarcot? Látjuk, hogy mi történik most Afganisztánban, az afgán hadsereg néhány hét alatt teljesen eltűnt, a Talibán szinte napok alatt elfoglalta az egész országot, beleértve a nagyvárosokat is. Hogyan történhetett ez meg ilyen hosszú kiképzés és „nemzetépítés” után? Hogyan győzhetett ilyen gyorsan a Talibán?
Ennek több oka van. Kezdjük például a korrupcióval, amely megfertőzte a legmagasabb kormányköröktől kezdve, a rendőrség és a hadsereg vezetésén át az alacsonyabb szintű regionális vezetőkig az egész társadalmat. Ezzel azt akarom csak jelezni, hogy az egyszerű afgánok nagyon kevéssé bíztak meg a kormányban, sokan úgy vélekednek, hogy ez egy kollaboráns kormány, amely együttműködik a külföldi megszállókkal. Sok afgán szemében nincs semmilyen legitimitása. Ezt erősíti az is, hogy Afganisztánban létezik egy informális hatalmi rendszer, az ország még ma is törzsi társadalomban él.
Az a döntő szempont, hogy az egyén milyen törzsbe tartozik, abban milyen pozíciója van, és a törzsnek milyen a viszonya a többi törzzsel, mert ez meghatározza azt is, hogy az ország hogyan működik nem hivatalosan.
Azok az intézmények, amelyeknek a kiépítésében mi is részt vettünk, sokszor csak látszólag töltötték be szerepüket, a tényleges hatalom a törzsi és családi vezetők kezében maradt, a köztük született megállapodások alapján irányították az országot. Tehát létezik egy alternatív rendszer, amely a kérdések 90 százalékában dönt, emellett próbáltuk kiépíteni mi az állami rendszert. De a törzsi társadalom funkcióit nem sikerült átvenni, a társadalom elutasította ezt, ez a másik oka a kudarcnak.
Tehát egyfajta demokratikus rendszert szerettünk volna létrehozni az országban anélkül, hogy tisztában lettünk volna a helyi szokásokkal, bízva abban, hogy idővel majd csak sikerül?
A saját magunk állította csapdába estünk bele. Valahogy meg kellett volna oldani, hogy Afganisztán ne váljon újra a nemzetközi terrorizmus központjává, és ehhez azt az utat választottuk, hogy kiépítjük a központi államot. Az igaz, hogy legalábbis az első években nagyon rosszul mértük fel a helyi viszonyokat. Azt, hogy hogyan működik az afgán társadalom, kik a tényleges szereplők, irányítók, viszont menet közben tanultuk meg. Sokszor nem is volt választásunk, mert azok a vezetők, akikre támaszkodtunk nem egyszer teljesen korruptak voltak. Ha eltávolítottuk volna őket, akkor megbomlott volna az az érzékeny egyensúly, ami ott kialakult. Tudtuk, hogy ez a helyzet rossz, de nem volt bátorságunk változtatni rajta.
Tehát tudtuk, hogy milyen ott a helyzet, hogy a központi kormány erőtlen és korrupt, a valódi hatalom a törzsi vezetők kezében van, az USA és a nyugati hatalmak mégis a csapatkivonásról döntöttek, ráadásul nagyon gyors csapatkivonásról. Ez jó döntés volt? Bíztak benne, hogy a központi kormány kicsit tovább bírja, vagy tudták, hogy mi jön, csak nem volt más választásuk?
Ez nagyon bonyolult kérdés. Azt előre kell bocsátani, hogy már a kezdetben mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy nem maradhatunk ott örökké. A 20 év önmagában is nagyon hosszú idő, és természetes, hogy politikai szempontból egyes szövetségeseket megviselte. Az USA részéről már nem volt hajlandóság meghosszabbítani az afganisztáni jelenlétet. Előbb vagy utóbb, de mindenképpen ki kellett volna vonulnunk.
A legproblémásabb döntésnek azt tartom, hogy az USA még Donald Trump elnöksége idején egyoldalúan kijelentette, hogy kivonja csapatait Afganisztánból, és béketárgyalásokat kezdett a Talibánnal.
A tárgyalásokba azonban sohasem vonták be az afgán kormányt, mindig csak kétoldalú, USA-Talibán egyeztetések folytak. Az elért megállapodások viszont nagyon közelről érintették az afgán kormányt is. Ezekkel a tárgyalásokkal az USA nagyon nyilvánvalóan tudtára adta az afgán kormánynak, hogy nem számolnak vele, és bármiben egyeznek meg a Talibánnal, azt a kormánynak el kell majd fogadnia.
Kisebb mértékben, de ugyanez vonatkozik a nyugati szövetségesekre is. Nyílt titok, hogy több nyugati államnak nem tetszett a gyors kivonulás, hosszabban elnyújtott csapatkivonást szorgalmaztak, éppen azért, mert tartottak attól, hogy minden gyorsan összeomlik, ahogyan ez meg is történt. De az USA eldöntötte, hogy ki kell vonulni, és kész döntés elé állította a szövetségeseit. Viszont azt is el kell mondani, hogy mi lett volna akkor, ha a kivonulás lassabban történik, és marad az országban valamilyen szintű nyugati katonai jelenlét: csak az agónia húzódott volna el, a Talibán hatalomátvétele lett volna lassabb. Nem lettek volna olyan kaotikus képek a kabuli repülőtérről, de a vége feltehetően ugyanez lett volna.
Tehát a kivonulás az amerikai kormány politikai döntése volt?
Igen, teljes mértékben.
Az elmúlt húsz évben végig a Talibánnal harcoltak a szövetségesek az afgán kormánnyal az oldalukon. Hogyan lehetséges, hogy a Talibán 20 évig bírta? Honnét volt pénze, fegyvere, ki támogatta?
Az afganisztáni háborúnak kezdettől fogva egy felkelés jellege volt. A Talibán egy felkelő hadsereg, amely élvezte a helyi lakosság támogatását. Nem kellett mindenhol győzniük, voltak olyan régiók, ahol vele szemben is ellenséges volt a közeg. A Talibán főleg a pastu törzsekre támaszkodott, ezek biztosították a hátterét. Afganisztán hatalmas ország, a teljes terület ellenőrzése, ahogyan azt Európában megszoktuk, elképzelhetetlen. Vannak félreeső hegyi területei, ahol a városokban ugyan jelen van a rendőrség, a katonaság, a központi kormányzat, de ez egyáltalán nem jelenti, hogy a hatalom is a kormány kezében van. A felkelő csoportoknak nagyon könnyű ilyen helyzetben működni, ellenállást tanúsítani, főleg akkor, ha a kormányt az elnyomó hatalom helytartójaként kezeli a lakosság.
A gazdasági háttere is több forrásból táplálkozik. A Talibán az utóbbi időben nem veti meg a drogkereskedelemből származó pénzt. Afganisztán az ópiumtermeléséről híres, amelyet külföldre csempésznek, ahol heroint állítanak elő belőle. A Talibán benne van a terjesztési hálózatban, és részesedést kap az üzletből. Azt is tudjuk, hogy Afganisztánban nagyon elterjedt a csempészet, bárminek a csempészete, legyenek azok drogok, fegyverek, emberek, bármi, ami abban az országban hiánynak számít. Ha azt nézzük, hogy Afganisztánban évtizedek óta háború van, akkor sejthetjük, hogy mindenből hiány van, vagyis mindent csempészni kell. A Talibánnak komoly bevételei származtak ebből a csempészhálózatból is. Emellett megadóztatták a lakosságot is az általuk ellenőrzött területeken. És szinte biztos, hogy voltak, vannak külföldi forrásaik is, mindenekelőtt Pakisztánból, de más országokból is kaptak támogatást.
Irán is támogatta a Talibánt?
Irán inkább nem, mivel a Talibán szunnita muzulmán mozgalom, az iráni rendszer pedig síita, ez a vallási ellentét ezt megakadályozta. De Irán is küldött pénzügyi támogatást, ő a hazara kisebbséget finanszírozta, amely síita vallásúak. Talibán inkább Pakisztánból és más közép-ázsiai országból kapott pénzt. Nem is minden esetben a kormányoktól, inkább gazdag vállalkozóktól. Lehet, hogy az adott kormány tudott róla, tolerálta ezt, de nem ő adta a pénzt. Afganisztánba korábban is érkeztek adományok gazdag vállalkozóktól, családoktól, elég, ha csak a legismertebbre Oszáma bin-Ládenre gondolunk, aki egy gazdag és befolyásos szaúd-arábiai családból származott. Ő sok pénzt hozott, és képes volt bekapcsolni más gazdag szaúd-arábiai családokat is, akik finanszírozták az al-Kaidát vagy a Talibánt. Valószínűleg ma is találnánk gazdag mecénásokat, akik a Talibánt finanszírozzák.
Kijelenthetjük, hogy ez az akció, ez a háború Afganisztánban egyértelműen kudarccal végződött?
Ennek is több rétege van. Az al-Kaidát valóban sikerült kiűzni az országból, de kérdés, hogy visszatér-e. A Talibán jelenleg azt állítja, hogy nem tűrnek meg semmilyen harci csoportot, amely külföldön tervezne akciókat, meglátjuk, hogy ezt be fogja-e ezt tartani.
Most azt látjuk, hogy a Talibán politikailag pragmatikusabbá vált, és vallási szempontból is kevésbé fundamentalista, mint korábban volt.
Ígér bizonyos jogokat a nőknek, azt mondja nem áll bosszút az előző rendszer emberein és saját belső ellenfelein, nem fogja támogatni a nemzetközi terrorizmust. Éppen azt mondja, amit hallani akarunk tőle, hogy nyugodtan tudjunk aludni. De az idő mutatja majd meg, hogy mit fog ebből betartani.
Azt legalább elmondhatjuk, hogy az al-Kaidát felszámolták?
Az al-Kaida pozíciója teljesen más most, mint 20 évvel ezelőtt. A hálózat átalakult, ami részben az afganisztáni beavatkozás hatása, részben pedig a nyugati hírszerző szervezetek munkájának köszönhető. De az al-Kaida még mindig létezik. Ne feledkezzünk meg róla, hogy az Iszlám Állam, az ISIS is az al-Kaida „gyermeke”, igaz, később kivált belőle.
Az al-Kaida most is jelen van Jemenben, ahol most polgárháború dúl, és fontos szereplő az Arab-félszigeten is. Egyáltalán nem állíthatjuk, hogy legyőzték, de jelenleg az a képessége, hogy nagyobb akciókat hajtson végre a Nyugat ellen, nagyon korlátozott.
Azonban annál inkább jelen van a különböző regionális konfliktusokban, mint a már említett Jemen vagy Szíria és Irak. Ott vannak azonban a katonái Líbiában és más afrikai országokban is. Az al-Kaida átalakult, máshol és más módon működik, de egyáltalán nem semmisült meg.
Vagyis ebből a szempontból sem sikerült túl jól ez az akció? Vagy azt azért eredménynek tarthatjuk, hogy Nyugaton már nem tud kárt okozni?
Éppen az a kérdés, hogy megelégszünk-e azzal, hogy az al-Kaida már nem tud ártani a Nyugatnak, vagy arra fogunk törekedni, hogy teljesen megsemmisüljön. Sokan vannak, akiknek elég hogy jelenleg nem tud lecsapni Nyugaton, de ez a képessége megújulhat. Én értem azokat a politikusokat, akik ma azt mondják, hogy amit most látunk Afganisztánban az nem valódi vereség. Ezt többnyire azok mondják, akik a pályájuk nagy részében támogatták ezt az akciót, és tőlük tényleg nem várhatjuk el, hogy elismerik, ez egy vereség. Viszont azok a képek, amelyek azt mutatják, hogy milyen káoszban hagyjuk el az országot a kabuli repülőtéren át, miközben a Talibán, ugyanaz a mozgalom, aki ellen 20 éve harcot indítottunk, az elnöki palotában ül, nem engedik, hogy bármiféle győzelemről beszéljünk.
Ahogyan a mondás tartja: hiába kenünk sminket a disznóra, attól még disznó marad. Az afganisztáni helyzetet is felesleges rózsaszínűre mázolni. Ki kell jelenteni, hogy amit ma látunk, az egyértelmű vereség.
Az USA és nyugati szövetségesei most kivonulnak Afganisztánból, de az ilyen terület nem szokott sokáig „üres” maradni a nemzetközi politika szempontjából. Ki válhat erős játékossá Afganisztánban: Oroszország vagy Kína?
Ma Kína tudja a legjobban megtervezni a jelenlétét az országban, és neki is áll ez leginkább érdekében. Ennek több oka van: a kínai vállalatok már ma is jelen vannak, például a rézbányászatban, más ritka fémek bányászatában vagy az olajkitermelésben. Az infrastrukturális projektekben is megjelentek, mint a vasútépítés vagy az autópálya-építés, amelyek majd az úgynevezett új Selyemút részét képezhetik.
Kína tehát jelen van, és érdekében áll, hogy megvédje ezeket a projekteket, ami mindkét félnek előnyös lehet gazdaságilag.
Oroszország kicsit más helyzetben van. Szerintem a Kreml a helyzetet győzelemként értékeli saját szempontjából, hiszen ez gyöngíti az USA és a NATO nemzetközi pozícióját. Tehát ez egy közvetett győzelem számára, hiszen ha az ellenfelem veszít, akkor én győzök, vagyis rövid távon ez mindenképpen megfelel Oroszországnak.
Viszont tudni kell azt is, hogy Oroszországnak is megvan a maga története Afganisztánnal és a Talibánnal. Elég, ha a szovjet invázióra gondolunk, vagy pedig a későbbi időszakra, az 1. és a 2. csecsen háborúban részt vevő csoportokra, amelyek éppen Afganisztánban kapták meg a kiképzést. Tehát Oroszország jól tudja, milyen az, ha a saját területén kell megküzdenie Afganisztánban kiképzett külföldi harcosokkal. Saját bőrén érezte a militáns iszlám terrorizmus hatását. Ezért szerintem Oroszország inkább óvatos lesz Afganisztánnal kapcsolatban, valamilyen pragmatikus megállapodásra törekszik majd a Talibánnal, de nem hiszem, hogy túl nagy lenne köztük a szerelem.
Afganisztánból már most is tízezrek menekülnek. Számítanunk kell olyan menekülthullámra, mint amilyet 2015-ben tapasztaltunk?
Ez nagyon valószínű. Meglátjuk majd, hogy mennyi ember akar majd útra kelni. Ez függ azonban attól is, hogy a Talibán hogyan fog viselkedni, agresszív lesz-e, bosszút akar-e állni azokon, akik az előző kormányhoz vagy a nyugati szövetségesekhez kapcsolhatók. A menekülthullám azonban nagyon valószínű, de mindenekelőtt a szomszédos közép-ázsiai országokat fogja érinteni, Iránt, Pakisztán
De azokban az országokban már ma is több millió afgán menekült él.
Igen, ezeknek az országoknak szintén megvan a maguk kapacitása, hogy mennyi menekültet tudnak befogadni. Amikor a kapacitásuk betelik, nekik is egyetlen lehetőségük marad: kinyitni a határt, és átengedni az embereket. Így jutnak már ma is a menekültek Iránon keresztül Törökországba. Tudjuk, hogy Törökország már korábban is pénzt kért azért az uniótól, hogy ne engedje tovább a menekülteket. Ez a helyzet az ő pozícióját erősítheti, hiszen sok afgán menekült érkezhet a területére, akikkel zsarolhatja az uniót. A helyzet annyiban kicsit más, mint 2015-ben volt, hogy több ország is erősebb felelősségtudatot érez az afgán menekültek iránt, hiszen mégiscsak ott voltunk egy bizonyos időszakon át. Kérdés azonban, hogy ezt a belpolitikai térben hogyan tudják majd kezelni. Tudjuk azt is, hogy vannak olyan országok is, amelyek teljesen elutasítják a menekültek befogadását. Egyes nemzeti-populista és konzervatív pártok viszont éppen azon a hullámon akarnak majd lovagolni, hogy nekünk nem kellenek a menekültek.
Ebben látok olyan veszélyt, hogy az Európai Unióban újra fellángolhat az a vita, ami itt volt már 2015-ben és 16-ban. Lesznek olyan pártok majd, amelyek elismerik felelősségüket, viszont sok olyan is lesz, amely majd arra mutogat, hogy ez egy imperialista háború volt, amiért az USA a felelős.
Az előfordulhat, fenyeget az a forgatókönyv, hogy esetleg a Nyugat egyszer mégis kénytelen lesz visszatérni Afganisztánba?
A nemzetközi politikában is érvényes a szabály, hogy soha nem mond, hogy soha. Tehát teljesen kizárni nem lehet ezt a lehetőséget sem, de most ennek nagyon-nagyon kicsi a valószínűsége.
Ami viszont előfordulhat, ha a Talibán az agresszívabb utat választja, és újra bizonyítani tudnánk, hogy teret ad az al-Kaidának vagy más terrorista szervezetnek Afganisztánban, akkor az USA és a Nyugat mérlegelheti a légitámadásokat.
Drónok használatával, célzott megsemmisítést alkalmazhat, közvetlen jelenlét nélkül. Persze fel lehet tenni a kérdést, hogy ez mennyire lesz hatékony, ha elveszítjük az országban a hírszerzési hálózatot. A légitámadások alapfeltétele ugyanis, hogy tudnunk kell, hová kell lecsapni, kit kell megölni. Ha nincs hírszerzői hálózat az adott területen, akkor nagyon nehéz célpontot találni. A légi felvételek ebben nem nagyon segítenek. A másik lehetőség lehet a speciális katonai erők bevetése, akik bemennek az országba, elvégzik a feladatot, és kijönnek. Azonban ez már sokkal kockázatosabb akció. Szerintem tehát, ha lesz is valamilyen visszatérés, az elsősorban légi csapásokat jelent majd. Szerintem ma a legtöbb politikai vezető számára fellélegzés, hogy az afganisztáni küldetés véget ér, még ha ezt nem is ismerik be. Nagyon hosszú volt, és a pozitív kimenet esélye sohasem volt nagyon magas.
Lajos P. János
