A Híd egykori képviselője is kapcsolatba hozható Vadalával

2018. március 23. - 12:27 | Belföld

A Híd kassai exképviselője, Igor Sidor is vállalkozott Antonino Vadalával.

A Híd egykori képviselője is kapcsolatba hozható Vadalával
Fotó: TASR

Az Aktuality.sk információi szerint a Híd egykori képviselője is kapcsolatba hozható a kétes hírű olasz vállalkozóval, Antonino Vadalával, akiről a meggyilkolt újságíró írt utolsó, befejezetlen cikkében.

A lap úgy tudja, egy nemzetközi nyomozócsoport folytatja a Kuciak által elkezdett oknyomozást, amelybe egy szlovákiai lap is bekapcsolódott. A nyomozás során derült ki, hogy Igor Sidor is vállalkozott az olasz férfival.

Az Aktuality.sk kiderítette, hogy az exképviselő és az olasz vállalkozó egy turizmussal foglalkozó, horvát céget birtokoltak közösen. A cégjegyzék alapján Vadala 2017 márciusáig volt Sidor társtulajdonosa. Ráadásul az is kiderült, hogy Vadala egyik cége egy olyan épületbe költözött, amelynek tulajdonosa Sidor.

Az exképviselő először tagadta, hogy vállalkozói kapcsolatban volt Vadalával. Később a Trendnek azt nyilatkozta, hogy 2016-ban Vadalával együtt alapította a céget, de az olasz nem adta meg a cég alapításakor ígért tőkét, így a továbbiakban befejezte vele az együttműködést.

Igor Sidor 2012-ben még a Híd megye alelnöke volt, de később kilépett a pártból, és saját regionális pártot alapított Šport do Košíc a na východ néven.


(aktuality.sk)