A Híd nem támogatja a nyugdíjkorhatár-plafon bevezetését

2019. március 29. - 08:21 | Belföld

Sólymos László kormányfő-helyettes, a Híd alelnöke nem örül annak, hogy a pártja néhány tagja a nyugdíjkorhatár-plafon mellett szavazott. Sólymos szerint a Híd nem támogatja az intézkedést.

A Híd nem támogatja a nyugdíjkorhatár-plafon bevezetését
Fotó: Paraméter - archív

„Már régóta ismeretes a nyugdíjkorhatár-plafonnal kapcsolatos álláspontunk. Meglepett, hogy a mi képviselőink szavazatainak is köszönhetően ment át egy törvényjavaslat, amely a véleményünk szerint helytelen és amely megterheli a mindenkori kormányt"

– reagált Sólymos a TASR-nek a szavazásra. Hozzátette: attól tart, hogy az ilyen lépések ártanak a szavahihetőségnek.

A nyugdíjkorhatár Szlovákiában hivatalosan 64 év lett. A nők a felnevelt gyermekek számától függően hamarabb mehetnek majd nyugdíjba. Az alkotmánymódosítást a parlament végérvényesen elfogadta. 143 jelenlévő képviselő közül 91-en támogatták a törvényt.

Az alkotmánymódosító törvényt a Smer-SD, SNS, Sme rodina és az ĽSNS képviselői, valamint öt független képviselő fogadta el. Az ellenzék egy része ellene szavazott, a Most-Híd képviselőinek nagy része pedig tartózkodott, csupán hárman - Jakab Elemér, Vörös Péter és Balódi László - szavaztak a törvény elfogadása mellett.

A törvény július 1-jétől hatályos.


(TASR)