A hírhedt kubai nyaraláson is megvert egy nőt Boris Kollár, állítja az ismert alvilági figura (FOTÓK)

Megosztás

„Mindenkinek joga van tudnia, hogy köztisztviselőként milyen ember, függetlenül attól, hogy mikor vannak a választások” – mondja Tomáš Rajecký az Aktuality.sk-nak adott exkluzív interjúban.

Rajecký feltételes börtönbüntetést kapott a Súmrak nevű ügyben, melyben a Smer vezetését is meggyanúsították azzal, hogy törvénytelen eszközökkel akarták lejáratni Andrej Kiskát és Igor Matovičot. A korábban a Piťo-bandához közel álló egykori vállalkozó jelenleg több fontos ügyben is együttműködő tanúként szerepel.

Rajeckýt 2021 decemberében Spanyolországban fogták el, ahová akkoriban távozott, amikor illegális dohánygyárakkal kapcsolatban meggyanúsították. Szökésben volt, mikor tavaly nyáron elfogták a spanyol hatóságok, télen adták ki Szlovákiának. Idehaza éppen azért ült vizsgálati fogságban, mivel fennállt a veszélye, hogy ellenkező esetben elszökhet, 2022 májusában viszont szabadlábra helyezték, mert „megszűntek a vizsgálati fogságának indokai, az ellene felhozott bűntényeket elismerte”.

Azt követően, hogy egykori partnere, Barbora Richterová beszélt róla, hogy Boris Kollár, a parlament jelenlegi elnöke megverte, utóbbi szerint "csak" felpofozta őt, előkerült egy-két további ügy is. Noha az érintettek tagadnak, de tény, hogy mindannyian a Sme rodina képviselői.

"Nem egyszer történt meg, hanem többször is, az ismerőseik tudtak róla. Emellett nem ő volt az egyedüli"

– utalt Rajecký pár nappal ezelőtt a Markízának a híres kubai nyaralásra, melyen Boris Kollár közös fotón látható vele és Juraj Ondrejčákkal, vagyis Piťoval és egy fiatal nővel, aki pedig Rajecký szerint Kollárral érkezett. Szavai szerint a nő egyszer Havannában kapott Kollártól egy pofont, majd a tengernél szerinte "eléggé megverte". A Sme rodina képviselőjéről, Monika Péterről van szó, ennek az incidensnek a tényét viszont elutasítja mind a nő, mind Kollár.

Az Aktualitynek adott interjúban Rajecký arról is beszélt, nem véletlenül futottak össze Kollárral Kubán, a nyaralást éppen a Sme rodina elnöke intézte, az utat és a szállást is.

„Mutathatok 30 fotót, mindegyik más-más helyen készült. Most Boris Kollár azt akarja mondani, hogy minden nap véletlenül összefutottunk a bárban, aztán a házban vacsorakor, majd a Varadere hotelben?”

– tette fel a kérdést Rajecký, aki nem tagadja, hogy közel áll Zoroslav Kollárhoz, a parlament elnöke szerint pedig éppen ő az, aki a lejáratása mögött áll.


Tomáš Rajecký (Fotó: rendőrség – archív)

Rajecký a beszélgetésben leszögezi, az sem véletlen, hogy amíg nem került a parlamentbe, Kollár szinte kizárólag bűnözőkkel találkozgatott.

Rajecký az állításait hazugságvizsgálattal igazolta – konkrétan azzal kapcsolatban, hogy tudomása van arról, Kollár korábban megverte a Sme rodina jelenlegi képviselőjét, Petra Krištúfkovát, valamint a kubai incidensről is beszélt a készülékre kapcsolva. Szerinte pedig Kollárnak, sőt, Krištúfkovának és Monika Péternek is ezt kellene tennie.

Arra a kérdésre, hogy tud-e Kollár más problémás nőügyeiről, azt felelte, hogy igen, de annak érdekében, hogy ne vádolhassák a választások befolyásolásával, ezekről csak szeptember után hajlandó beszélni.

2016-ban egyébként Marian Kočner tartott egy emlékezetes sajtótájékoztatót, melyen többek között azt is megemlítette Boris Kollárral kapcsolatosan, hogy "láttam, ahogy véresre rugdalta a gyermeke várandós édesanyját". A média akkor arról írt, hogy Petra Krištúfkováról lehetett szó. A verés vádját ugyanakkor maga Krištúfková és Kollár is visszautasítja.


(aktuality.sk/para)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program