1
Illusztráció (Fotó: TASR/AP)
Megosztás
A nyugati világ, benne az Európai Unióval egyre intenzívebben dolgozik az orosz energiahordozóktól való függőség felszámolásán. Az USA és Nagy-Britannia már léptek, igaz őket az orosz függőség sokkal kevésbé érinti, mint az Európai Unió tagállamait, amelyek a földgázfogyasztásuk mintegy 40 százalékát orosz forrásból biztosítják. Az unió egyelőre nem is tervezi a teljes embargó elrendelését, nem is tehetné meg. Viszont fel kell készülnünk arra, hogy Vlagyimir Putyin állítja le a gázszállítást Európába, ami nagyon nehezen megoldható probléma elé állítja az Uniót. Karel Hirman energiapolitikai szakértő szerint a helyzet a múlt század hetvenes éveire, a nagy olajválságra emlékeztet, és ahogyan azt is megoldotta a Nyugat, úgy a jelenlegi helyzetet is képes lesz kezelni.
Az USA azonnali hatállyal embargót hirdetett az orosz kőolajra és földgázra, amihez részben csatlakozott Nagy-Britannia is, amely az év végéig fokozatosan állítja le a behozatalt. Milyen hatása lehet ennek az energiahordozók árára, az Európai Unió és benne Szlovákia ellátására?
Nehéz ezt jelenleg megmondani, kérdés, hogyan reagálnak majd a piacok, de az elsődleges problémát nem a szankciók jelentik, hanem Putyin háborúja. Amerika valójában földgázt nem is vásárol Oroszországtól, csak egy kevés kőolajat és más kőolajterméket, Nagy-Britannia valamennyi földgázt is vásárolt, plusz kőolajat is, ennek biztosan lesz hatása a piacra. De hogy pontosan milyen, azt nagyon nehéz megmondani. E két ország számára nem olyan nagy gond a pótforrások biztosítása, Amerikának mint mondtam egyáltalán nem gond, és szigetországként a britek is biztosítani tudják tankerekkel a kőolaj-behozatalt, várhatóan a cseppfolyósított földgáz vásárlása se okoz majd gondot nekik.
Karel Hirman (Fotó: archív felvétel)
Viszont az Európai Unió is csökkenteni akarja a függést az orosz földgáztól, év végéig kétharmadával a jelenlegi szinthez képest. Reális lehet ez a vállalás, ha tudjuk, hogy az unió a földgázigényének a 40 százalékát kapja orosz forrásból?
A kőolaj esetében ez megoldható, mert Európa nagy része tankerekkel oldja meg a kőolajellátást. A keleti kőolajra való kizárólagos kapcsolódás inkább csak a mi régiónkra jellemző, a Barátság kőolajvezeték szovjet örökség. De már ez a kapocs is lazul: Csehország már régen kapcsolódik a nyugathoz is, Ingolstadttal és Trieszttel is van összeköttetése, ahonnét kőolajat tud vásárolni. Szlovákia és Magyarország pedig az Adria kőolajvezetéken tud nem orosz, az Adriára tankerekkel szállított kőolajat venni. A Barátság kőolajvezetéken érkező orosz olajat tehát tudnánk helyettesíteni. A földgáz esetében azonban ez sokkal nagyobb problémát jelent. Már azt nehéz megoldani, hogy találjunk megfelelő mennyiségű földgázt a piacon. Az orosz földgáz a fogyasztásunk 40 százalékát teszi ki, ráadásul földgázvezetékekkel kapcsolódunk Oroszországhoz, pontosabban össze vagyunk kötve, mert a vezeték az oroszoknak is egyfajta függőséget okoz. A cseppfolyósított gáz segítségével tudnánk biztosítani a szükséges mennyiség nagy részét, kérdés azonban, lesz-e megfelelő mennyiség belőle. De erről már a legmagasabb politikai szinten tárgyalnak, ez ugyanis már nem kereskedelmi kérdés, hanem politikai, biztonságpolitikai. Látható volt ez már tavaly karácsonykor, amikor Putyin lekapcsolta a Jamal földgázvezetéket. Ez Oroszországból Belorusszián és Lengyelországon keresztül Németországba szállítja a gázt, és hirtelen karácsony előtt nullára zuhant az ezen keresztül szállított mennyiség volumene.
Már akkor, gyakorlatilag az USA utasítására, „megfordították” az ázsiai piacra tartó tankereket, és Európába irányították őket.
Ennek hatására akkor hirtelen – és csak egy rövid időre – felére zuhant a földgáz ára, ami már abban az időben is jóval magasabb volt a korábbi szintnél. Azóta is folyamatosak a legmagasabb szinten zajló tárgyalások, amelyek a szükséges gázmennyiséget hivatottak biztosítani cseppfolyósított formában Európának. Ausztrália például nagytermelő a cseppfolyós földgázból, és folynak a tárgyalások, hogy Kína helyett inkább Európába adja el a gázt. Ugyanis nemcsak a mi elhatározásunkon múlik, hogy akarunk-e orosz gázt: fennáll a veszélye annak, hogy Putyin kapcsol le bennünket az orosz vezetékekről.
Igen, elhangzott már olyan fenyegetés is orosz részről, hogy a Nord Stream 1-en is leállítja a földgázszállítást Németországba.
Putyin már tavaly nyár óta zárja el a csapokat, csökkenti a szállított mennyiséget, minden ok nélkül. A Jamalt mint mondtam karácsony előtt elzárta, és csak most, március első napjaiban engedett át rajta egy kevés földgázt. De ez a mennyiség a töredéke annak, ami korábban érkezett rajta, a kapacitásának csak nagyon kis százaléka. Ugyancsak kevés földgáz érkezik az ukrán-szlovák vezetéken át.
Vagyis fennáll a valós veszélye annak, hogy Putyin zárja el a csapokat. Az erre való felkészülés azonban folyik, tárgyalnak róla a legmagasabb szinteken.
A már említett cseppfolyósított földgáz esetében is, de más, gázvezetéken történő szállításról is tárgyalnak. Például Norvégiával, Algériával vagy éppen Azerbajdzsánnal. A kapacitás ebben az esetben is korlátozott, de arról folynak a tárgyalások, hogy nyáron is a maximális mennyiség érkezzen, mert nyáron normális esetben sokszor leállítják a vezetékeket. Most minden kapacitásra szükség van, hogy a következő tél előtt fel tudjuk tölteni a gáztárolókat.
A másik lehetőség a takarékosság. Mindent meg kell tenni a földgázigény csökkentésére. A németeknek például fel kell adniuk a még működő atomerőműveik leállítását, hogy minél kevesebb áramot kelljen földgáz elégetésével előállítani. Komplex intézkedések kellenek. A következő hónapokban nem lesz gond az ellátással, mivel már megyünk át a tavaszba, de nyáron fel kell tölteni a gáztárolókat, hogy fel tudjunk készülni a télre, és télen is legyen elég utánpótlás az orosz forrásokon kívül is. Ezek azok az alapvető problémák, amelyeket meg kell oldani. Teljesen az orosz gáz nélkül nagyon nehéz lesz létezni, de fel kell rá készülnünk.
Az unió 2030-ra tervezi az földgázfüggőség teljes felszámolását Oroszországtól. Ez reális cél?
Az OECD mellett működő Nemzetközi Energia Ügynökség néhány nappal ezelőtt adott ki egy elemzést, amely arról szól, hogy mit kell tennie az Európai Uniónak ahhoz, hogy 2030-ig megszabaduljon az orosz függőségétől. Ez azt mondja el, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy ne legyen szükségünk évente mintegy 180 milliárd köbméter orosz gázra. Az IEA jelentése azonban inkább középtávra szól, hiszen 2030-ig még van nyolc év. Viszont bennünket most fenyeget az, hogy Putyin elzárja a gázcsapot.
Mennyire lesz drága a gáz és a kőolaj? Meddig mehet fel az ár?
Minden a háborúról szól, minden a háború kimenetelétől függ. Putyin nemcsak Ukrajnának küldött hadüzenetet, hanem nekünk is, hiszen bennünket is fenyeget. A piac rendkívül ideges, ami tovább bonyolítja a helyzetet. Hogy meddig mehetnek el az árak? Erre senki sem tud ma választ adni, látjuk, hogy az elektromos áram ára is őrülten magas. Azt azonban látni kell, hogy akkor a legdrágább a földgáz, az energiahordozó, amikor nincs, ha tél közepén hirtelen elfogy.
Gondoljunk csak 2009 januárjára, amikor Putyin minden figyelmeztetés és ok nélkül elzárta a csapokat, Ukrajnán át nem jött földgáz.
És mínusz 10 fok volt. Ráadásul egyáltalán nem voltunk felkészülve erre a helyzetre. Igen, az ár fontos, de elsődlegesen a túlélésért küzdünk, hogy Putyin ne állítson bennünket teljesen a falhoz, hogy ne fektessen két vállra. Intézkedéseket fogadnak el, minden köbméter gázt számon tartanak, nézik, hogyan, honnét lehet szállítani az uniós tagországokba legalább olyan mértékben, hogy minden tagállam működni tudjon, hogy az ipar ne omoljon össze, hogy legyen áram. Luxus biztosan nem lesz, össze kell húzni magunkat. A kedvenc példám, hogy a bevásárlóközpontokban télen nem rövid ujjúban fogunk járni, hanem kabátban. Ezt meg kell szokni, de így tudunk majd működni.
Az unió elég szolidáris ahhoz, hogy ez megvalósulhasson? Nem minden ország függ azonos mértékben az orosz gáztól.
A földgáz biztosításának problémáit központilag kezeli az EU. A szolidaritás nemcsak az EU-n belül működik, hanem a szövetségeseinkkel is: az USA-val, Kanadával, Ausztráliával. De a japánok is segítettek, amikor most az év elején lemondtak néhány tankerről, és Európába irányították őket. Tehát a szolidaritás, a szövetségesek akcióképessége magas szintű.
Ez a helyzet valahol a múlt század hetvenes éveit idézi, a nagy olajválságot, amikor az arab országok szó szerint az egyik pillanatról a a másikra, estéről reggelre leállították a kőolajszállítást a nyugati országokba és az USA-ba azért, mert támogatták Izraelt.
Hetekig nem volt üzemanyag a benzinkutakon a nyugati országokban. De a Nyugat és az USA összefogott, átvészelték a válságot, tanultak belőle, és olyan intézkedéseket fogadtak el, hogy ez ne ismétlődhessen meg. Ugyanez vár ránk most a földgázzal, és a kőolajjal is. Ismétlődnek ezek a dolgok, de már tudjuk, hogy ez megoldható probléma, és meg is fogjuk tudni oldani.
Lajos P. János