Hirman vázolta az energetikai helyzetet: ha nem fogadják el a költségvetést, a gázra már nem marad keret

2022. december 21. - 12:42 | Belföld

Ha még idén nem fogadják el az állami költségvetést, 2023. január 1-től csak a hőszolgáltatóknak tud kompenzációt nyújtani az állam. Az elkülönített eszközök már nem lennének elegendők a gázszolgáltatók kompenzációjára – nyilatkozta szerdán Karel Hirman gazdaságügyi miniszter. Ha elfogadják a költségvetést, az állam az alapján a sablon alapján tud segítséget nyújtani az energiát illetően, amit december elején bemutattak.

Hirman vázolta az energetikai helyzetet: ha nem fogadják el a költségvetést, a gázra már nem marad keret
Karel Hirman (Fotó: TASR - Michal Svítok)

„A lakossági áram esetében a Szlovák Villamosművekkel (SE) kötött memorandum szerint járunk, el, a cégeknél nem szabályozzuk az árakat, hanem kompenzációt szeretnénk nyújtani. Ezek viszont egyértelműen az állami költségvetéstől függnek, valamint attól, milyen anyagi lehetőségei lesznek az államnak“ – magyarázta a miniszter, majd hozzátette: a gázzal kapcsolatban jelenleg nem tudnak gazdasági érdekű iránymutatást kiadni, mivel a gazdaságügyi minisztérium nem rendelkezik olyan anyagi forrással, amire szükség lenne január 1-ig.

„Mindez annak ellenére, hogy az eszközök el vannak készítve. A költségvetési provizórium feltételeire való tekintettel viszont ezeket nem lehet igénybe venni. Ez a törvény“ – tette hozzá Hirman.

A miniszter szerint a hőárak esetében a kiadott szabályozás szerint járnak el. „Tehát a hőárak emelkedése különböző lesz, mivel megközelítőleg 800 hőszolgáltatónk van. Az áremelkedés mérétke korlátozva lesz, módosul a szabályozás, százalékos emelés helyett legfeljebb 20 eurós emelés lesz lehetséges“ – mondta Hirman, majd hozzátette: a Szlovák Villamosművek esetében az állam két keretben mozog.

„Az első, hogy az SE egyik részvényese vagyunk, és felelősségteljesen kell viszonyulnunk a vállalathoz, aminek a társtulajdonosa vagyunk. A másik keret a közérdek, tehát a köz és az állam érdekeinek a védelme. Ezeknek a kereteknek megfelelően állunk hozzá az SE-vel kötött megállapodáshoz“ – nyilatkozta Hirman.

A miniszter szerint az SE gazdasági helyzete összetett, ugyanis idén már nem tudják üzembe helyezni a mohi atomerőmű harmadik blokkját. „Sem az állam, sem én nem szeretném jobban komplikálni a helyzetet. Tekintettel arra, hogy az SE a kritikus infrastruktúra része, és, hogy az állam a harmadának a részvényese, megoldást kell találnunk arra az időre, amíg a mohi atomerőmű harmadik blokkját teljesen üzembe nem helyezik“ – zárta Hirman.


TASR/para