Hitler a jelöltlistán

Peru városaiban és falvaiban ban szintén polgármester-választás elé néznek ám, nemcsak nálunk.

Hitler a jelöltlistán
Forrás: Twitter

Röhögve olvassuk a szlovák és a magyar nyelvű sajtóban, hogy az egyik jelölt (kereszt!)neve Hitler, az ellenjelölt (kereszt!)neve pedig Lenin.

De minimum mosolyogva. Az első, ami sztereotípiaként eszünkbe jut, hogy miként lehet már valaki olyan ostoba vagy annyira fanatikus, hogy ilyen hülye nevet ad a saját gyerekének. Hiszen megbélyegzi őt egész életére. A másik, hogy ez leginkább arra a tájainkon is létező névadási gyakorlatra hasonlít, amely szerint tök idegen és lehetetlen és mégis divatos, „külföldiül” hangzó neve legyen a gyereknek. És hogy ez a gyakorlat ugyebár egyik kisebbségünk körében dívik.

Nos, itt az ideje tükörbe nézni, annak, aki így gondolja. Mert bizony - bár a Winnetouk és Sandokánok ideje lejárt már az elszigeteltségben és nyomorban élő roma lakosság körében – egyre több angol, spanyol, olasz, német, francia nevet ad az etnikai többség is (más kérdés, milyen helyesírással teszi…). Vagy épp szlávot. Lásd az enyémet. Nem új ez a trend egészen – lásd a koromat. Én például szeretem a nevemet, nem megbélyegző. A környezetemben élő Jessicák és Rodrigók sem panaszkodnak. Semmivel sem nevetségesebb, s most már szokatlanabbnak sem nevezhető ez a trend, mint az, amely szerint az ősi vagy mesebeli, illetve ősinek vagy mesebelinek tartott nevek erősítik a nemzeti identitást. Nekem a Vajkokkal, Koppányokkal, Botondokkal, Aporokkal, Emőkékkel, Eperkékkel sincsen semmi bajom, sőt az egyik lányom például olyan magyar nevet kapott, amelyet egy ősi változatból Vörösmarty rittyentett. Úgyhogy akinek gúnyolódhatnékja támad, csak vigyázzon, mert amikor kisül majd az unokája neve, lehet, gyorsan elhallgat.

Igazság szerint érdemes lenne belegondolnunk, vajon Peru történelméről tudunk-e annyit, mint egy perui az európairól. Mert ha minket nem izgat annyira, hiszen a saját nemzeti történelmünkhöz való kapcsolódása minimális, akkor egy peruit vajon miért izgatná Európa történelme? Lásd viszont: izgatta, mert átvettek az országban szimbolikus neveket, csak épp a részletek árnyalataival nem foglalkoztak. Ahogyan számunkra sincs nagy különbség a délkelet-ázsiai nemzetek nevei között… Mi sem vagyunk jobbak, csak mások. Vagy ők a mások, de az ugyanaz.

Két dolog törölheti még le zsigeri mosolyunkat az arcunkról.

1. A perui Hitler bizonyára nem szóról szóra fordított nyilatkozata szerint névadó apja iránti tiszteletből nem változtat nevet. Ő jó ember akar lenni, legyen egy jó Hitler is a világon. Vagy ilyesmi.

2. Mifelénk, ha éppenséggel nem is adnak sokan a gyereknek háborúsbűnös- vagy tömeggyilkos-neveket, de azért nyíltan vállalják fel egyfelől vérengző rezsimek, sajnálatos politikai döntések szimbólumait. Ruhán, autón, zászlón, tetováláson… Sőt, sokan nyíltan vállalnak szoborállítást, intézmény-elnevezést olyan alakoknak gazsulálva, akiknek Hitlerhez és Leninhez hasonlóan a szemétdombon a helyük. Nem sejtem, ez mennyivel jobb, mint a gyereket Hitlernek nevezni. Kommunista és náci bűnösök garmadája éledt az utóbbi években újra megemlékezéseken, mellszobrokban, kongresszusokon, kulturálisnak vagy tudományosnak hazudott rendezvényeken stb. Ismét példaképek lettek ők, csak azért, mert életükben esetleg olyat is tettek, amit éppenséggel nem kell, vagy nem lehet kifogásolni. Csakhogy ezek a cselekedetek nem írják felül tévedéseiket és / vagy gonoszságaikat, bűneiket.

Ennyi energiával, ahogyan Dél-Amerikában, lassan keresztnévként is megjelenhetnének a Horthykák, Kádárkák, Tormayk, Héjjaskák, Gömböskék, Biszkukák stb.

Már csak azért is, mert igazából általában véve a mai magyar átlagember nem sokkal többet tud róluk, mint egy perui kecsua Hitlerről. És ez már egyáltalán nem nevetséges - Sandokán legyen a nevem, ha nem így van.