Hivatalos: Érvénytelen a népszavazás, az eredmény magáért beszél

2023. január 22. - 09:15 | Belföld

Az Állami Választási Bizottság vasárnap megerősítette, hogy nem érvényes az alkotmánymódosítással kapcsolatos szombati népszavazás.

Hivatalos: Érvénytelen a népszavazás, az eredmény magáért beszél
Fotó: TASR - Milan Drozd

A végleges adatok szerint mindössze 27,25 százalékos volt a részvételi arány, a népszavazás érvényességéhez pedig legalább 50 százalékra lett volna szükség.

Ladislav Orosz, az Állami Választási Bizottság elnökének tájékoztatása szerint a népszavazás a törvénynek megfelelően zajlott, minden jelenlévő tag fenntartás nélkül támogatta a jegyzőkönyvet. Hozzátette: semmilyen tényező nem merült fel, amely kétségbe vonná az eredmény hitelességét.

Orosz rámutatott, hogy ez volt az első népszavazás az Alkotmánybíróság döntése óta, amely kimondta, hogy a népszavazás eredménye az állampolgárok azonnali kötelező érvényű, alkotmányos törvény erejével bíró döntés. Továbbá felhívta a figyelmet arra is, hogy a népszavazáson kulcsfontosságú volt annak a csoportnak a szerepe, amely azzal fejezte ki nézetét, hogy távol maradt a szavazástól.

A hivatalos adatok szerint a népszavazáson résztvevők 97,51 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy egyetért-e azzal, hogy népszavazás vagy parlamenti határozat által lerövidíthető legyen a választói időszak. Nemmel mindössze 1,54 százaléknyian válaszoltak.

A legmagasabb részvételi arány Trencsén megyében volt (több mint 36 százalék), míg a legalacsonyabb Pozsony megyében (21 százalék).

A népszavazás nyugodt körülmények között zajlott, a rendőrségnek csupán kisebb incidensek során kellett beavatkoznia. A Szlovák Köztársaság történetének kilencedik népszavazását a Smer, illetve további ellenzéki pártok kezdeményezték.


TASR/para