Hivatalos: A Paris Saint-Germain menesztette Thomas Tuchel vezetőedzőt

2020. december 29. - 10:57 | Sport

A francia labdarúgó-bajnokságban címvédő Paris Saint-Germain irányítói kedden közleményben jelentették be, hogy menesztették a vezetőedzői posztról Thomas Tuchelt.

Hivatalos: A Paris Saint-Germain menesztette Thomas Tuchel vezetőedzőt
Fotó: AP

A Ligue 1 tabelláján most harmadik párizsi egyesület katari elnöke megköszönte a német trénernek és stábjának az elmúlt években végzett munkát. Ez pedig azt jelenti, hogy a másodedző, Lőw Zsolt Tuchellel együtt távozni kényszerül a francia fővárosból.

A PSG a közleményben emlékeztetett rá, hogy a 47 esztendős szakember 2018 júliusában vette át a csapat irányítását, és 127 tétmérkőzésen 95 győzelmet aratott 12 döntetlen, valamint 20 vereség mellett. Kiemelték, hogy Tuchel két bajnoki címet, valamint Francia Kupát és Ligakupát is nyert a PSG-vel, amely augusztusban fennállása során először játszhatott a Bajnokok Ligája döntőjében.

Tuchel távozásáról már karácsonykor beszámoltak német és francia lapok, de a hivatalos megerősítésére eddig várni kellett. A PSG vezetőedzői posztjára sajtóhírek szerint az argentin Mauricio Pochettino a legesélyesebb jelölt, ő pedig állítólag arra készül, hogy kinevezése esetén honfitársát, a hatszoros aranylabdás Lionel Messit Barcelonából Párizsba csábítsa.


MTI

Címkék: PSG, Thomas Tuchel