Megosztás
Nagy Iván etnológus, néprajzi gyűjtő. A Csallóközi Múzem igazgatója. Főképpen a hangszeres népzenével foglalkozik, ezen a területen végez kutatásokat, és ezzel kapcsolatban jelentek meg könyv alakban publikációi. A dunaszerdahelyi Szent György Kórus tagja. Őt kérdeztük.
Magán- és művészemberként, intézményvezetőként hogyan éli meg a járvány idejét?
Talán furcsának tűnik, amit mondok, de magánemberként úgy vélem, hogy ez az időszak pozitívan is értékelhető. Arra gondolok, hogy most nincsenek összejövetelek, klubok, szakkörök, több időnk jut a családra, a kerti munkára. A feleségemmel csak bevásárolni járunk, azt is csak hetente egyszer vagy kétszer. A kisebbik fiammal talán még soha annyi időt nem töltöttem együtt, mint most. A nagyobbik fiammal, az anyósomékkal, a rokonokkal, a barátokkal pedig rendszeresen telefonálgatunk és skypolunk egymással. A ház körül számos olyan tennivalót elvégeztem, amely már hónapok, esetleg évek óta váratott magára. És alkotóemberként szintén jólesik az elvonulás, mert segít a töltekezésben.
Vesztegzár alatt hogyan zajlik az élet a Csallóközi Múzeumban? Min dolgozik a munkaközösség?
A múzeumban természetesen mi sem fogadhatunk látogatókat, nem rendezhetünk előadásokat. Úgy alakítottuk ki a körülményeket, hogy az alkalmazottak otthon dolgozhassanak. Itt elsősorban a szakdolgozók által végzett tudományos kutatásra gondolok, ami a fő célunk. Hogy a vesztegzár ellenére is kapcsolatban maradhassunk a látogatókkal, ők pedig velünk, ezért azt eszeltük ki, hogy rövid videóösszeállításokat készítünk egy-egy témából. Olyan témákról van szó, amelyek a múzeumot és a Csallóközt érintik, például a Sárga kastély históriáját, a Kondé család történetét, vagy állandó kiállításaink közül például a füstös konyhát. Összegezve az elmondottakat: olyan kulturális anyagokat kínálunk az érdeklődőknek, hogy most se maradjanak múzeumi élmények nélkül, és ezáltal talán a pedagógusoknak, a távoktatóknak is szolgálatára lehetünk.
A koronavírus okozta rendkívüli helyzetben mit tart kiemelten fontosnak?
Azt tartom a legfontosabbnak, hogy ebben a helyzetben se zárkózzunk el teljesen a külvilágtól! Nekem például nagyon jólesik, ha egy-egy ismerősöm felhív telefonon, és megkérdezi tőlem: Mi van veled? Én is ugyanúgy igyekszem felhívni a barátaimat, a rokonaimat, remélem, nekik is jólesik a jelentkezésem. Ha már abban a korban élünk, hogy rendelkezésünkre állnak a megfelelő műszaki eszközök, akkor hát használjuk ki azokat.
(LV)