Hogyan szabotálják az MKP politikusai az R7-est

2020. február 1. - 09:02 | Régió

Miniszterként sok mindent átéltem már. Túlárazott versenykiírásokat, amelyeket megszüntettem, felelőtlen beszállítókat, akiket ki kellett rúgni az építkezésről, gondokat, melyeket meg kellett oldanom, de olyan projektekkel is van tapasztalatom, amelyek sikeresnek bizonyultak és ma már felújított vasútvonalakon közlekednek a vonatok és épülnek az utak országszerte. Most először kell szembesülnöm azonban azzal, hogy az MKP politikusai politikai érdekek miatt akár egy útátadást is hajlandók meghiúsítani, amely a déli régió lakóinak segítene.

Hogyan szabotálják az MKP politikusai az R7-est

Tehát a politikusok családjainak, barátainak, szomszédainak, és azoknak, akikkel akár nap mint nap találkoznak egy-egy bevásárlás során, abban a régióban, ahol ők maguk is élnek. Vagyis a politika és a százalékok miatt képesek nehezíteni a saját közösségükhöz tartozók életét.

Kezdjük a tényekkel: Az R7-es gyorsforgalmi út gyakorlatilag elkészült. Ugyanúgy, ahogy a többi építkezésnél, itt is végig kell rajta menni és ellenőrizni kell. Kijavítani a hibákat, melyek minden építkezésen előfordulnak, elintézni a papírmunkát, és a gépkocsivezetők már márciusban használhatnák az utat. Megsürgethetném a dolgokat, hogy még a választások előtt megtörténjen mindez, de ez nem az én stílusom. Szeretném, ha minden rendben volna, és nem szeretnék az utakból politikai tőkét kovácsolni.

Sokkoltak viszont azok a hírek, hogy Nagyszombat megye, ahol szép számban vannak jelen az MKP képviselői, nem hajlandó átvenni az R7-es objektumait, és a kész gyorsforgalmi út használatbavételi engedélyének kiadását több hónapig akarják húzni. A valódi problémákat azonban – azzal ellentétben, mint amit a sajtónak állítanak – nem a piszkos elvezető csatornák jelentik, melyeket egyébként már rég kitisztítottak. Nyilvánvaló, hogy politikai síkra akarják terelni ezt a témát, és a használatbavételi engedélyezés standard folyamatát választási harcra akarják felhasználni.

Miért nem indulunk a választásokon az MKP-val közösen? Miért nem zárták ki a Matovičcsal való együttműködést, mint ahogy kértük? Itt a válasz.

Magam is sportoló voltam, és nem félek a tisztességes megmérettetéstől. De annak, ahogy Nagyszombat megye akadályozza az R7-es használatba vételét, semmi köze sincs a realitáshoz és a tisztességes versenyhez.

A magam és a Híd nevében is elutasítom az ilyen praktikákat és megígérhetem, hogy a mi pártunk sosem alacsonyodik le, és tesz olyan lépéseket, melyek a politizálás miatt negatív hatással lennének az emberekre.

Érsek Árpád, a Híd párt választási listavezetője

(PR-cikk)