Hogyan szeressük meg még jobban az irodalmat?

2019. február 3. - 13:38 | Kultúra

Petres Csizmadia Gabriella a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet munkatársa. Többedmagával egyre csak azon dolgozik, hogy megszerettesse az olvasást a diákokkal. Irodalmi versenyeket, irodalomnépszerűsítő akciókat szerveznek. Többek között ezekről a témákról is beszélgettünk. 

Hogyan szeressük meg még jobban az irodalmat?
Petres Csizmadia Gabriella irodalomnépszerűsítő előadása (Archív felvételek)

Az egyetemen már nem gyerekek tanulnak, inkább felnőttekről beszélünk. Hogyan lehet számukra is még érdekesebbé tenni az irodalmat?

– Az egyetemi oktatáson belül specializáltan közelítjük meg a témát, mert mi a tanárjelölteket célozzuk meg az irodalomnépszerűsítéssel. Ez azt jelenti, hogy az irodalomnépszerűsítő munkánkat nem csupán a hallgatók olvasási kedvének fokozására irányítjuk, hanem a jövendőbeli képzők képzését végezzük, vagyis az irodalomnépszerűsítés módszertanát is megmutatjuk. Az a célunk, hogy mintákat nyújtsunk az irodalomnépszerűsítés lehetőségeire. Azt szeretnénk, hogy a hallgatóink olyan magyar szakos tanárok és tanítók legyenek, akiknek tisztázott a könyvhöz való viszonyuk, és akik elhivatottságot éreznek ennek a pozitív hozzáállásnak a terjesztéséhez is. Ahhoz, hogy hiteles irodalomtanárok legyenek, aktív olvasóknak, irodalomkedvelőknek, „élő irodalomnépszerűsítőknek” kell lenniük – az sem árt, ha kiveszik a részüket különböző irodalomnépszerűsítő rendezvények szervezéséből is.

Ha valaki magyar szakra jelentkezik vagy alsó tagozatos tanítónak készül, az kell, hogy olvasson. Ha mást nem, hát a tananyagot. Akad egyáltalán olyan jelentkező, aki nem szeret olvasni?

– A magyar szakra jelentkezők körében természetes, hogy elkötelezettek a nyelv és az irodalom iránt. A közvélemény szeret úgy gondolni a magyartanárokra és tanító szakosokra, hogy „olvasómániások” és olvasásfüggők, de ez nem feltétlenül igaz mindenkire. Az olvasás iránti kedvet azonban meglehetősen könnyen fel lehet ébreszteni a hallgatókban, ha lehetőséget biztosítunk számukra az olvasás közösségi élményként való megtapasztalására. Az olvasás közösségteremtő ereje, élményjellege, szórakoztató funkciója a közoktatásban megélt irodalomórákon nem jut mindig domináns szerephez. Ezért is szervezünk olyan alkalmakat, találkozókat – nemcsak a tanórákon igyekszünk az olvasásnak ezt az élménykeltő sajátosságát megmutatni, hanem alternatív rendezvényeken keresztül –, ahol játszva, interaktív foglalkozások keretén belül találkozhatnak irodalomélménnyel, illetve kerülhetnek még közelebb az olvasáshoz. Ezeken a rendezvényeken nemcsak egyetemisták vesznek részt, hanem alap- és középiskolás diákokat is meghívunk, és a hallgatóink az irodalomnépszerűsítő alkalom lebonyolításából veszik ki a részüket. N. Tóth Anikó kolléganőmmel – és persze a többi kollégámmal is – arra törekszünk, hogy megfelelően felkészítsük a hallgatókat az irodalommal való élményszerű találkozás szakszerű lebonyolítására.


Népszerűek az irodalmi versenyek

Tehát nem feltétlenül az a cél, hogy a hallgatókkal szerettessétek meg az irodalmat, inkább azt kell megtanítani számukra, hogy ők miként népszerűsítsék azt…

– Pontosan erre próbálunk jó mintákat kínálni. A hallgatóknak pedig a kurzusokon belül készítjük elő, hogy miként tapasztalható meg az olvasás mint közösségi élmény. A tanító- és tanárjelöltek kiscsoportokban részfeladatokat teljesítenek, például egy vers interaktív feldolgozására vállalkoznak. A rendezvény előtt kipróbáljuk és megbeszéljük az előkészített anyagokat, közösen csiszolunk rajta, hogy a gyerekek a lehető legjobb foglalkozáson vegyenek majd részt. A hallgatók számára rendkívül aktivizáló hatású, ha már a tanórán sikerük van a minifoglalkozásukkal. Magán a rendezvényen forgószínpadszerűen valósulnak meg a szövegfeldolgozások, ennek köszönhetően minden hallgatói kiscsoport ötször-hatszor is levezeti egymás után a foglalkozását. A folyamatos ismétlés lehetőséget biztosít számukra a finomításra, egyre bátrabban vállalkoznak a szövegfeldolgozás vezetésére. Ennek köszönhetően nemcsak a foglalkozás résztvevői, hanem a vezetői is egyfajta flow élményhez jutnak.

Milyen irodalomnépszerűsítő akciókat szerveztek és milyen rendszerességgel?

– Néhány évvel ezelőtt bevezettük az intézményünkben az évfolyamfeladatok rendszerét. Ennek értelmében a magyar szakos tanárjelöltjeinket másodéves koruktól fogva intenzíven bekapcsoljuk az intézetünk kulturális életébe – arra törekszünk, hogy a közoktatásban rendszeresen megjelenő kulturális eseményeket mi is megünnepeljük, és ezzel felkészítsük a hallgatóinkat a jövendő munkájukban rájuk váró hasonló rendezvények megszervezésére. A különböző irodalmi színpadok készítése mellett író-olvasó találkozókat szervezünk, dramatikus játékok napját tartunk, olvasásnépszerűsítő versenyt hirdetünk meg, kortárs mesefeldolgozással foglalkozunk. Ahogy korábban kiemeltem, mindegyik rendezvényen aktívan részt vesznek a hallgatók, ezáltal rendezvényszervezői és irodalomszervezői tapasztalatokat is szereznek.

Mi a helyzet az írókkal való találkozásokkal?

– Az író-olvasó találkozók során a személyes találkozás erejére hívjuk fel a figyelmet, betekintést kínálunk az alkotói folyamatba, ugyanakkor lehetőséget kínálunk a tananyag kiegészítésére is, hiszen ezek a találkozók mindig konkrét szövegek megismeréséhez kapcsolódnak. Az évente megszervezésre kerülő dramatikus játékok napja a diákszínjátszás és a szövegfeldolgozásra használt drámapedagógia világába vezeti a hallgatókat. A rendezvény első felében az N. Tóth Anikó és Köteles Judit vezette ipolysági színjátszócsoport (SzondySokk) aktuális előadását nézzük meg, majd egy műhelytitkokba betekintést kínáló beszélgetésen veszünk részt, mellyel arra szeretnénk ösztönözni a hallgatókat, hogy később ők is bátran vállalkozzanak színjátszócsoport-vezetésre. A rendezvény másik felében a színjátszósok és meghívott alap- vagy középiskolás diákok számára kortárs szövegek interaktív feldolgozására kerül sor – itt már a mi hallgatóink veszik át a vezető szerepet. A legnagyobb kaliberű rendezvényünk a nyolc éve működő Legere Irodalmi Verseny, amely három fordulón keresztül vezeti a középiskolás versenyzőket egy irodalmi téma vagy életmű részletes megismerésére. Ezen a rendezvényen az ötödéves hallgatóink a szervezőtársaink.


Számos érdeklődője van a megméretettéseknek

Mennyire népszerű a diákok körében például a kortárs irodalom?

– Azt tapasztaljuk, hogy ha megismertetjük a hallgatókkal a kortárs irodalmat, nagyon szívesen fogadják. A rendezvényeinken éppen ezért mindig nagy hangsúlyt nyernek ezek az alkotások. Ha klasszikus műveket veszünk elő, akkor a kortárssal együtt olvassuk azokat. Például az egyik tavalyi rendezvényünk témája Arany János életműve volt, de a szövegfeldolgozások során fontos szerepet töltöttek be az Arany-újraírások, -újragondolások, az életműre való reflektálások is. A kortárs irodalom nagy előnye, hogy nincs szüksége a nyelvi és társadalmi idegenség, távolság csökkentésére, olyan nyelven és gondolkodásmóddal fejezi ki önmagát, ahogy mi is beszélünk és gondolkodunk. A kortárs irodalom világképe nem idegen a ma emberének, így a kortárs miliőbe helyezett művek olyan dilemmákat vetnek fel, amivel mi is küzdünk. Persze a klasszikus irodalom éppen az univerzalitása révén vált klasszikussá, vagyis megírásának idejétől függetlenül máig aktuális problémákkal foglalkozik. A kortárs irodalom népszerűsítése nem a klasszikus elvetését, kizárását jelenti. A klasszikus irodalmat ismerjük, a kultúrkincsünk része, amire nagyszerűen rá lehet építeni a kortárs irodalmat. Talán éppen a kánon rögzítettsége miatt nyúl az alap- és középiskolás irodalomóra szívesebben a klasszikus irodalomhoz, hiszen a kortárs irodalomban nehezebb a tájékozódás, alakuló, képlékeny folyamatokkal találkozunk. Az egyetemi képzésben azonban arra törekszünk, hogy a friss recepció alapján a legújabb művekre is felhívjuk a diákjaink figyelmét, és minél többféle szöveget kínáljunk nekik. Szeretnénk „divatba hozni” a kortárs irodalmat. Pont azért, mert az alap- és középiskolán ez a terület gyakran peremre kerül.

Ha már kortárs, akkor meghatározható egyáltalán, ki tartozik a kortárs irodalom tárgykörébe?

– Erről rengeteget lehetne beszélni, különböző szempontok alapján más és más kortársirodalom-meghatározások léteznek. Ha egyszerűsíteni akarjuk a kérdést, akkor azokat a szerzőket soroljuk ide, akik gondolkodásmódjukban közelebb állnak a kortárs szellemiséghez. Tehát a posztmodern és azutáni irodalmi terméseket soroljuk ide. Az idei tanév Legere Irodalmi Versenyén a kortárs magyar irodalmat tematizáltuk, és Esterházyt is a szerzők közé soroltuk, holott ő már sajnos elhunyt. De beemeltünk egészen nyomdafriss írásokat is a versenyanyagba, és nagyon sokféle műfajt sorakoztattunk fel.

Mennyire népszerűek például az elsőkönyves szerzők? Egyáltalán foglalkoztok-e velük az egyetemen?

– Nemcsak a rendezvényeinken, de az irodalmi kurzusok nagy részén is érvényesítjük azt a szemléletet, hogy a klasszikus irodalmat a kortárs irodalommal párhuzamban oktatjuk. Van például egy kurzusunk, amely a ’89 utáni magyar irodalomról szól, és itt szóba kerülnek elsőkötetes szerzők is. A kortárs irodalom oktatása nagy kihívás, de sok érdekességet, izgalmat jelent, hiszen az oktató teljesen szabad kezet kap a tananyagtartalom kijelölésében.

Végül egy sablonkérdés: Olvasnak manapság az emberek?

– Igen, olvasnak, hiszen olvasni nem csak könyvet lehet. Ide kell sorolnunk az újságolvasást, az internetes olvasást vagy éppen a szociális média böngészését…

Akkor pontosítok: Mennyien olvasnak szépirodalmat?

– Nehéz ezt pontosan meghatározni. Egy réteg egészen biztosan olvas szépirodalmat, ahogy mindig is egy réteg olvasott szépirodalmat.

Angyal Sándor