Hol voltak a férfiak?

Nyilvánosan mindenestre kerülték. Fenn kell tartani az illúziót. Profi politikusnak általában sikerül is. Volt kicsapongó amerikai elnök (Kennedy), volt részeges (Grant), volt ronda szájú (Johnson és Nixon), de főleg privátban, úgy, hogy az országos nyilvánosság egyidejűleg nem – vagy nagyon ritkán – értesült róla.

Ez vált lehetetlenné a modern média fölemelkedésével. Nincs többé privát. Amikor Donald Trump úgy is, mint valóságshow-sztár – 2005-ben egy szappanopera díszletei között, forgatási szünetben elmesélte, hogyan nem tudott felszedni (finomított kifejezés) egy férjes asszonyt, és eldicsekedett azzal, hogy neki már mindent lehet, mijüknél kaphatja el a lányokat, akkor a Youtube még éppen csak létezett, a Facebook meg egyetemista ismerkedő oldal volt, az meg, hogy Trumpból politikus, sőt rögtön elnök lehet, egy vicc.

Amikor azonban a tavalyi kampányban előkerült a privát videó, a republikánus elnökjelölt esélye jócskán csökkent – szerencséjére a demokrata jelölté még jobban. Mások az idők.

Az előkerült történet amerikai nők millióit ütötte szíven. Ezek után Trump elnök lett. Ezek után amerikai nők millói vonultak ki az utcára országszerte. Az ország történetében ez volt a legnagyobbb politikai tüntetés. Az egész világon voltak szimpatizáló megmozdulások. Központi szervezés nem kellett hozzá – ott volt a közösségi média, ugyanaz, ami nélkül ma talán senki se tudna Trump otrombaságáról.

A nők milliói Trump ellen tüntettek, aki az ő szemszögükből is, a politikusi hivatás gyakorlásához szükséges rendesség mércéje szerint is rossz, értéktelen ember. Nem menteni akarom, hanem a viszonyítás végett mondon: az Egyesült Államokban és más országokban férfiak tömegei beszélnek így a nőkről, és emiatt nincs tüntetés. Miért van Trump szövege miatt? Mert közben az Egyesült Államok elnöke lett.

Logikusan tehát azok ellen is kellett volna tüntetni, akik Trump jelöléséért és megválasztásáért felelősek. Azok ellen viszont nemcsak nők tüntethettek volna, hanem olyan más nemű amerikai emberek is, akik fontosnak tartják a demokráciát és a rendességet. Sok millióan. Őket természetesen nem érte ilyen zsigeri ütés. El kellett volna végezniük még egy logikai műveletet, de hát nem.

Hülyeség azt képzelni, hogy a felháborodott nők milliói az Egyesült Államokban és világszerte mind radikális feministák és zakkant celebek. Ellenkezőleg: józan, a méltóságukra adó, decens nők. Remek dolog, hogy egy politikai botrány hatására ennyien tiltakoznak. Arányos válasz a politikai bűnre. De ha az egész a nőket mint fiktív közösséget ért sérelemre fordítódik le, akkor nincs biztosíték rá, hogy a demokrácia minősége jobb lesz tőle.

A washingtoni Nők Menetének a világéletében kommunista Angela Davis volt az egyik főszervezője. Egy másik, Linda Sarsour gyakorló muszlimként a sariát dicséri (nevezetesen a kamattilalmat; ha saria lenne Amerikában, a hitelkártyán nem lenne kamat, milyen remek ). Madonna kijelentette, hogy „rengeteget gondolkozott a Fehér Ház felrobbantásáról”. Később tiltakozott, amiért elmélkedését „durván kiragadták a kontextusból”, hiszen utána rögtön közölte: "De tudom, hogy ez nem változtat meg semmit. Nem eshetünk kétségbe.” Így nyilván jobb.

Aki ebből azt szűri le, hogy nőellenes vagyok, azt hasonlóan durva szavakkal küldöm el na huj, hogy hímnemű sértést alkalmazzak. A szélsőbalos és egyéb peremideológiáknak vagyok ellensége.

Lehet látni, hogy Trump rémes elnök lesz – mitől ne lenne az? –, de ha valamitől ez a négy év mégse lesz rémes, az a világ legrégebbi alkotmányos demokráciájának nagyszerű, bitang erős alkotmányos intézményrendszere, hagyománya és politikai kultúrája. Hogy Trump rémességét közömbösíteni tudják.

A közösségi média ehhez képest új. Nem volt elég ahhoz, hogy Trumpot ne válasszák meg elnöknek. Elég volt ahhoz, hogy a történelem legnagyobb demonstrációját szervezzék meg ellene. Nem volt elég ahhoz, hogy az irányítás ne csússzon át szélsőségesek kezébe. Pedig elég lehetne ahhoz, hogy az amerikai nemzet megvédje belső szabadságát és méltóságát.

Különben nagy baj lesz. Nemcsak náluk.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.