Holényit bíróság elé állíthatják, de főellenőre továbbra sincs Nagymegyernek

2023. január 12. - 08:00 | Régió

Holényi Gergő volt polgármester ellen vádemelési javaslatot nyújtott be a Dunaszerdahelyi Járásbíróságra az ügyész, ugyanakkor hiába van új vezetése a városnak, a főellenőri pozíció ügyében egyelőre marad a patthelyzet.

Holényit bíróság elé állíthatják, de főellenőre továbbra sincs Nagymegyernek
Holényi Gergő (Archív felvétel - Cséfalvay Á. András)

Az előző részek tartalmából:

  • Nagymegyeren még 2021 júliusában választottak új főellenőrt a funkciót az azt megelőző hat évben betöltő Nagy Albert utódjának. Az addigi főellenőr az előző választási ciklus alatt gyakorta került szembe a polgármesterrel, többször is feljelentette őt kötelességszegés vagy más bűncselekmények gyanúja miatt, és újraindult a posztért, a képviselők többsége (MKP-sok és néhány független) ugyanakkor a másik jelöltet, Richard Kmeťet választotta meg.
  • Holényi már Kmeť megválasztásakor kijelentette, hogy vele nem hajlandó együtt dolgozni, sem a munkaszerződését aláírni, ezt pedig később több plénumon is megismételte, amikor a képviselők kérdőre vonták. „Ezt az embert már az első körben ki kellett volna zárni, mivel nem jogosult a főellenőri tisztségre” – jegyezte meg több alkalommal is, és rendszerint arra kérte a testületet, terjesszenek be határozatot egy új főellenőr-választás kiírására.
  • Holényi rendszerint Kmeť pártatlanságát firtatta, és ennek kapcsán az önkormányzatokról szóló 369-es törvény 18. paragrafusára hivatkozott, amelynek egyik bekezdése úgy zárul, hogy a főellenőr függetlenül és pártatlanul folytatja az ellenőrzéseket. Holényi ezt úgy értelmezte, hogy egy politikai párt tagja nem láthatja el a munkáját függetlenül. (A pártfüggetlenség kapcsán érdekes adalék, hogy Pongrácz Kálmán, a testület MKP-s frakcióvezetője Nagyudvarnokban tölt be főellenőri funkciót. A faluban, amelyhez Kmeť is kötődik.)
  • A vonatkozó törvény már említett 18. paragrafusának 6. bekezdése fogalmaz arról, hogy megválasztása esetén a jelölt igényt formálhat a munkaszerződésre, a következő bekezdés pedig arról, hogy a polgármester a jogerősen megválasztott főellenőrrel köteles munkaszerződést kötni legkésőbb attól a naptól, hogy az addigi főellenőr mandátuma lejár.
  • Richard Kmeť 2021 szeptembere végén megerősítette, hogy egyebek mellett büntető feljelentést is tett a polgármester ellen, amiért megtagadta a kinevezését.
  • A rendőrség vizsgálótisztje 2022. április 7-i keltezéssel büntetőeljárást indított az ügyben, egyszersmind köztisztviselői hatalommal való visszaéléssel gyanúsította meg az akkori polgármestert.
  • Nagymegyeren 2021 nyara óta nincs főellenőr, aki ellenőrizné a város gazdálkodását és a határozatok betartását.

Az októberi helyhatósági választások előtt egy héttel, október 21-én vádemelési javaslatot nyújtott be a Dunaszerdahelyi Járási Ügyészség ügyésze, Ján Sklár Holényi Gergő ellen köztisztviselői hatalommal való visszaélés ügyében a Dunaszerdahelyi Járásbíróságra.

A vádemelésben a Büntető Törvénykönyv 326. paragrafusának első bekezdésére hivatkoznak, ami azt jelenti, hogy amennyiben bebizonyosodik, hogy a gyanúsított köztisztviselő, ez esetben Holényi törvényellenesen cselekedett, akkor 2-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. Ilyen büntetési tételnél alkalmazható a felfüggesztett börtönbüntetés is, mivel a kiszabható büntetés alsó határa 3 év alatt van.

Érdeklődtünk a nagyszombati kerületi bíróságok szóvivőjénél, Jana Kondákorovánál, aki megerősítette a vádemelés tényét, ugyanakkor közölte, hogy mostanáig nem írták ki a főtárgyalás időpontját.

Richard Kmeť

A büntetőper kimenetele ugyanakkor nem jelent megoldást a főellenőri pozíció körüli patthelyzetre Nagymegyeren. Mint fentebb említettük, lényegében másfél éve nincs főellenőre a városnak, így nincs ki közvetlenül ellenőrizze a gazdálkodását vagy épp a határozatai törvényességét, betartását.

Richard Kmeť érdeklődésünkre megerősítette, hogy az ügyben folyamatban van egy munkabírósági per is, amelynek kimenetelére várnak. Döntés néhány hónapon belül születhet.

Az ősszel megválasztott új polgármester Soóky Marián a legutóbbi plénumon közölte, hogy november 28-i beiktatása után, attól a naptól felajánlott egy munkaszerződést a megválasztott főellenőrjelöltnek, aki viszont azt december közepén elküldött válaszában elutasította. Azzal érvelt, hogy ezt nem fogadhatja el, mivel a hivatali ideje 2021. augusztus 1-jén kellett volna megkezdődjön.

„Ez nemcsak a saját, hanem az ügyvédem álláspontja is. Nincs jogalapja annak, hogy november 28-ával vagy akár december 15-ével kezdődően aláírjak egy új munkaszerződést. Ha peren kívüli megegyezés születne, az már egy megoldás, ami jogalapot ad ehhez” – szögezte le Kmeť.

A decemberi plénumon felmerült, hogy a patthelyzetet valahogy fel kell oldani, vagy egy új főellenőri pályázattal, vagy pedig, amit több képviselő is pártolt, peren kívüli megegyezéssel. Soóky Marián is megerősítette, hogy ha megvárják a per végét, akkor azt a város valószínűleg elveszíti.

Ugyanakkor egy peren kívüli megegyezés is a város pénzébe kerül, ami minden valószínűség szerint minimálisan a másfél évig elmaradt főellenőri fizetés mértékét jelenti majd.

(SzT)