A holokauszt áldozatainak névsorolvasásán Čaputová is részt vesz

2019. szeptember 3. - 16:06 | Belföld

Zuzana Čaputová államfő is részt vesz a holokauszt áldozatainak hétfői (szeptember 9.) névsorolvasásán. Eddig az áldozatok nevei közül körülbelül négyezret olvastak fel – tájékoztatott kedden Ľuba Lesná, a névsorolvasás egyik rendezője. Az 1942-es deportálás névsorában összesen 58 000 név szerepel.

A holokauszt áldozatainak névsorolvasásán Čaputová is részt vesz
Fotó: Cséfalvay Á. András - archív

A szervezők nem kötik feltételekhez, hogy ki olvashatja fel az áldozatok neveit. Többen saját maguk jelentkeztek. „Abban mindannyian megegyeztünk, hogy nem akarunk politikusokat, hogy az eseményt ne használhassák fel a saját politikai céljaikra. Az államfő esetében azt mondtuk, hogy ő a politikusok felett áll” – közölte Lesná. Az államfőn kívül Emília Vášáryová színésznő, Táňa Pauhofová, Peter Bárdy, az Aktuality hírportál főszerkesztője és Pavel Vilikovský író is részt vesz. Korábban Andrej Kiska volt államfő is részt vett a névsorolvasáson.

„Amikor olvassák ezeknek az embereknek a neveit és életkorát, akkor sokkal jobban megértik ennek a tragédiának a nagyságát. Ha csak számokat és statisztikákat olvasnak, az semmit sem mond. A nyilvánosságnak újra és újra meg kell ezt hallgatnia, hogy ne feledkezzünk meg róla, és hogy a történtek ne ismétlődhessenek meg” – mondta Tomáš Stern, a Pozsonyi Zsidó Hitközség elnöke, aki már kétszer is részt vett a felolvasáson.

A holokauszt áldozatainak névsorolvasása keretében a Pavol Országh Hviezdoslav Színházban a szlovákiai zsinagógákról szerveznek kiállítást. A zsinagógákról szóló fényképeket Zdenko Dzurjanin készítette, a kiállítás kurátora pedig Pavol Demeš. „Pavel Vilikovský Első és utolsó szerelem (Prvá a posledná láska) c. könyvéből fog felolvasni. A könyv megírását épp az áldozatok neveinek a felolvasása inspirálta” – mondta Lesná.


(TASR)