Holtan találták a dél-koreai katonai hírszerzés korábbi főnökét

Holtan találták a dél-koreai katonai hírszerzés korábbi főnökét. A rendőrség pénteki tájékoztatása szerint öngyilkosságot követhetett el.

A belső elhárítás korábbi feje Li Dzse Szu vizsgálat alatt állt, ugyanis azzal vádolták, hogy ő rendelte el azon családok megfigyelését, amelyek érintettek voltak a 2014-es kompkatasztrófában. A tábornok tagadta a vádakat.

A tragédiában hozzávetőleg 300-an vesztették életüket, nagy részük gimnazista tanuló volt. Az eset következtében Pak Gun Hje akkori elnököt rengeteg kritika érte. Pak bukását végül korrupciós botrány okozta 2017 márciusában.

A rendőrség közlése szerint Li Dzse Szu Szöul egyik keleti negyedében, Szongpában ugorhatott ki egy lakóház ablakán. A Yonhap hírügynökség szerint búcsúlevelet találtak a helyszínen. A védelmi minisztérium egyelőre nem kommentálta az esetet.

Dél-Koreában a legmagasabb az öngyilkossági ráta a fejlett országok között. Az utóbbi években több üzletember, popsztár és egyéb hírességek is véget vetett életének.

MTI