Holtan találták Rómában az író és aktivista Homonnay Gergelyt

2022. január 3. - 07:23 | Külföld

Egy privát klub törökfürdőjének mosdójában talátak rá - írja a Corriere della Sera-ra hivatkozva a Telex.

Holtan találták Rómában az író és aktivista Homonnay Gergelyt
Homonnay Gergely - Forrás: Instagram

Mindez még újév napján történt, 13 óra környékén a Bananon nevű klubban. Az első hírek szerint a szív és a keringés leállása okozta a halálát, újraélesztése már sikertelen volt. Elrendelték a boncolását, mely után egyértelműen kiderülhet, mi okozta a halálát.

Arról is írtak, hogy erőszakra utaló nyomot nem találtak, ugyanakkor vizsgálnak a személyes dolgai közül előkerült zacskó fehér port és néhány fiolát.

Az olasz lap szerint Homonnay Gergely nem ezen a helyen ünnepelte a szilvesztert, hajnali ötkor ment a klubba. Tanúk elmondása szerint a fürdőben szombat délelőtt a klub tulajdonosa is rosszul lett, arra panaszkodott, hogy nem kap levegőt.

Homonnay Gergely a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán angol–német szakon végzett, majd Pécsett és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatott jogi tanulmányokat. Dolgozott fordítóként, egy fotóügynökségnél, tanított gimnáziumban, majd újságíró lett. Volt a Best, a Story munkatársa, de írásai jelentek meg a Nők Lapja Psziché lapban, a Wmn.hu-n és a Szeretlek Magyarország portálon – írja róla a Wikipédia.

Tizenöt évvel ezelőtt kezdett el blogolni, neve a gonzalo és a dagadtanoverem című blogokról vált ismertté. Könyvei, a Puszi, Erzsi!, valamint Az elnökasszony egyaránt „macskaperspektívából” mutatják be a gazda viszonyát kisállatához, illetve a politikai életet.

A 2018-as választások után a Demokratikus Koalíció aktivistájaként kapcsolódott be a politikába, az áprilisi tüntetések egyik főszervezője volt. 2021 szeptemberében Novák Katalinra tett becsületsértő kijelentése miatt jogerősen elítélték. Egy év próbaidőre bocsátották és a perköltségek megfizetésére kötelezték.

Homonnay az utóbbi időben Rómában élt az írásaiban is szereplő Erzsi nevű macskájával.

(Telex)

(