Horváth Lehelt és fiát felmentették a gyilkossági kísérlet vádja alól!

2021. június 3. - 09:52 | Régió

A Nagyszombati Kerületi Bíróság csütörtökön felmentette a gyilkossági kísérlet vádja alól a csótfai Horváth Lehelt és fiát, Horváth Tibort.

Horváth Lehelt és fiát felmentették a gyilkossági kísérlet vádja alól!
Horváth Lehel 2018-ban tanúként a besztercebányai Specializált Büntetőbíróságon - A fotóra kattintva KÉPGALÉRIA nyílik! (Fotó: Paraméter-archív)

A vádlottakat 2018-ban gyanúsította meg a rendőrség azzal, hogy otthonukban egy szóbeli konfliktust követően súlyosan bántalmazták Horváth Lehel feleségét, Horváth Ivetát, akit ezután emberölés céljából az otthonukban tartott oroszlán elé vetettek, ám az oroszlán végül nem bántotta a nőt.

Horváth Lehelt, aki akkoriban a csallóközi maffiaügyek koronatanújának számított, fiával együtt 2018. március 8-án helyezték vizsgálati fogságba súlyos testi sértés gyanúja miatt, miután a családfő felesége feljelentést tett ellenük.

A sértett akkor bordatörés, valamint a testén található számos zúzódás miatt kórházi kezelésre szorult. Az esetet eleinte súlyos testi sértésként kezelték a hatóságok, majd több mint fél évvel később az ügyet gyilkossági kísérletté minősítette át a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA).

Később a Nagyszombati Járásbíróság emelt vádat a gyanúsítottak ellen, azonban a bírósági eljárás során Horváth Iveta módosította a vallomását, és azt mondta, férje és nevelt fia nem bántalmazták őt, csupán egy veszekedést követően baleset történt az otthonukban.

Felmentés és szabadláb

2020. április 9-én a Nagyszombati Járásbíróság Horváthékat felmentette a vádak alól.

Horváth Tibort akkor szabadlábra helyezték az előzetes letartóztatásból, ahogyan apját is. Horváth Lehelt azonban egy héttel később újra vizsgálati fogságba helyezték, ezt viszont a Legfelsőbb Bíróság szerint már az ellene felhozott gyilkossági ügyek indokolták. Végül ezek miatt a Specializált Büntetőbíróság idén februárban vádat is emelt Horváth Lehel ellen.

Az "oroszlános" ügyhöz visszatérve,

a Nagyszombati Járásbíróság tavaly azért mentette fel Horváthot és fiát, mert nem nyert egyértelműen bizonyítást az, hogy a bűncselekmény megtörtént.

Ezt a döntést a bíróság azzal indokolta, hogy az egész vád két személy, a károsult Horváth Iveta, valamint kiskorú lányának egybehangzó vallomásaira épült, ám a bíróság szerint az említett személyek rendőrségi kihallgatása törvényellenes módon zajlott.

A sértett, vagyis Horváth Iveta a kórházi ágyán tett vallomást, és esetében az elsőfokú bíróság szerint az őt kihallgató rendőrök azzal sértettek törvényt, hogy nem oktatták ki megfelelően jogairól a károsultat - pedig a büntetőrend szerint ez minden vizsgálati művelet előtt elengedhetetlen. Az akkor még kiskorú lány esetében pedig azért volt a kihallgatás törvényellenes, mert a szlovákul elhangzó jogi kioktatás nem lett megfelelően lefordítva a kirendelt tolmács által magyar nyelvre, ráadásul a kihallgatást vezető rendőrnő több esetben is olyan kérdéseket tett fel a lánynak, amikkel tulajdonképpen a szájába adta a válaszokat is. Ez pedig a tanú jogairól szóló kioktatás elmaradásához hasonlóan szintén törvényellenes.

Így történhetett meg az, hogy hiába tanúsították mindketten, hogy a vádlottak súlyosan bántalmazták, majd az oroszlán elé vetették Horváth Ivetát, törvényellenes módon zajló kihallgatásukat nem lehetett bizonyítékként kezelni az első fokon zajló eljárásban.

Az illetékes ügyész tavaly áprilisban fellebbezett a Nagyszombati Járásbíróság felmentő ítélete ellen, és a döntés eltörlését, valamint új eljárás indítását kérte. Ezért került az ügy a másodfokú szerv, vagyis a Nagyszombati Kerületi Bíróság hatáskörébe, amely június 3-án hozott ítéletében megerősítette az első fokon meghozott döntést.

„A legfontosabb tanúk vallomásait az eljárásban nem lehet felhasználni, és az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatban helyes döntést hozott"

- hangzott el június 3-án a Nagyszombati Kerületi Bíróságon. A rövid, mindössze négy percig tartó ítélethirdetés elhangzásával az ügy bírósági szakasza lezárult, és jogerősen bebizonyosodott: a törvényellenesen rögzített vallomások figyelembe vétele nélkül nem lehet bizonyítani, hogy a vádiratba foglalt bűncselekmény elkövetésére sor került.

Horváth Tibor 2021. június 3-án a Nagyszombati Kerületi Bíróságon (Fotó: Paraméter)

Az ítéletet videókapcsolaton keresztül végighallgató Horváth Lehel a folyamatban lévő többi ügye miatt vizsgálati fogságban marad. Fia, Horváth Tibor pedig már az őt jogerősen felmentő ítélet ismeretében távozhatott szabadon a bíróságról. A jelenlévő újságírók kérdéseire nem válaszolt, az ítéletet sem ő, sem a család többi jelenlévő tagja nem kívánta kommentálni.

(Barak Dávid)