Hosszú hónapok után ismételten sor kerülhetett a gellei táncházra

2020. június 28. - 20:01 | Régió

A koronavírus-járvány okozta óvintézkedések, egészen eddig, mint minden más kulturális programnak, a gellei táncházaknak is útját állta. Most azonban, hogy enyhültek a betartandó szabályok, a Pósfa zenekar úgy döntött, nincs mire várniuk, megszervezték nyári mulatságukat.

Hosszú hónapok után ismételten sor kerülhetett a gellei táncházra
Fotók: Cséfalvay Á. András- További felvételekért kattints!

„Nem sok az a három hónap, de valahogy mégis hosszú tud lenni, ha megválunk a sok jó kulturális programtól és szórakozási lehetőségtől. De végre, jött egy kis enyhülés, így hát a Csallóközi Táncegyüttessel karöltve bátorkodtunk az elmaradt tavaszi táncházunk helyett most egy kora-nyári táncházat szervezni”

– mondta el Iván András, a Pósfa zenekar egyik tagja. Kiemelte, volt azért némi pozitív hozadéka is a karantén időszakának. „A szokásos teendőink hiányában most elegendő időnk jutott a közös próbákra. Igyekeztünk hetente összeülni, hogy együtt muzsikáljunk.”

A jó időre való tekintettel a gellei Turul vendéglő udvarán valósult meg az esti mulatság, ahol egy kis hűsítő fröccs mellett mindenki jól érezhette magát.

„Sok-sok szeretettel várunk kicsit, nagyot, fiatalt, időset, szomorút, vidámat, párost, páratlant, családost és nem családost, s mindenkit, aki szeretne egy kellemes élő zenében gazdag és jó hangulatú nyári estét!” – a zenekar ezzel a kis szöveggel invitálta a vendégeket, s ahogy a helyszínen körülnéztünk, tán bizony minden felsorolt képviseltette magát az esten.

Először, ahogyan azt már megszokhattuk a gyermekeké volt a főszerep, akiknek Oláh Attila, a Csallóközi Táncegyüttes vezetője tanított tánclépéseket. Nem maradt el persze a kézműves-foglalkozás sem, melyet ismételten Zlatarits Anett vezetett. Este fél kilenckor aztán táncra perdültek a felnőttek is, őket Kovács Anita és Magyarics Attila okította. A táncos lábúak ezúttal a szatmári néptánc lépéseit sajátíthatták el.

(SzC)