Hraško még idén távozik a NAKA éléről

camera

1

Hraško még idén távozik a NAKA éléről

Forrás: Teraz.sk 

Megosztás

Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány megegyezett Peter Hraškóval, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) igazgatójával a jövőjét illetően.

„Annak ellenére, hogy még nem zárult le a fegyelmi eljárás, megállapodásra jutottunk Peter Hraškóval, a NAKA igazgatójával a jövőjét illetően. Év végéig megjelöli nekem azt a helyet a rendőrségnél, ahol folytatni akarja a munkát. Ez nem a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség lesz, hanem egy másik részleg” – áll Lučanský nyilatkozatában, melyet csütörtökön tett közzé a közösségi hálón.

Hraško 2018 végéig marad a NAKA igazgatója. Lučanský ideiglenes rendőrfőkapitányként már nem fogja kinevezni az utódját. „Ezt már az új rendőrfőkapitányra hagyom. Megfontolom, hogy a NAKA vezetésével a jelenlegi igazgatóhelyettest, Patrik Juríkot bízom meg” – tette hozzá.

Hraško ellen azért indult fegyelmi eljárás, mert több hibára is fény derült a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezést érintő névtelen büntetőfeljelentéssel összefüggésben. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökséghez szeptember 10-én érkezett egy névtelen feljelentés, amely felvetette a korrupciós bűncselekmény gyanúját a tüntetések szervezőivel összefüggésben. A feljelentés szerint továbbá a gyanúsítottak államcsínyt szerveztek. A vizsgálat keretében kihallgattak néhány szervezőt.

Az országos rendőrfőkapitány november 18-án bejelentette, hogy pontos elemzést készíttetett a névtelen büntetőfeljelentéssel összefüggésben. Ebből kiderült, hogy a NAKA vezetésétől kapott információk nem minden esetben feleltek meg a valóságnak. Nem ültek az időpontok, a felettes nem megfelelően értékelte ki a helyzetet a feljelentés beérkezése után, és további hibákra is sor került. A rendőrfőkapitány ezért elrendelte az ellenőrzést.


(TASR)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program