Hrnko megmutatta, miért vették el a jogosítványát (videó)

Az SNS képviselője, Anton Hrnko hétfőn bemutatta a felvételt arról a rendőrségi akcióról, mikor elvették a jogosítványát

A videón, amit a rendőrautó fedélzeti kamerája készített, látható, ahogy a politikus besorol a lassabban közlekedők sávjába. „Be van b*szva, meglátod” – mondta az egyik rendőr Hrnko manőverét láttán. „Felvette a kamera, elveszem a jogosítványát és kész”- hallható a videón.

A hivatalos rendőrségi jelentés szerint Hrnko a bal sávból való átsoroláskor nem adott előnyt a jobb sávban haladónak, ezáltal pedig veszélyeztette a közlekedés résztvevőjét.

A képviselő botrányosnak nevezi a két rendőr viselkedését. Hrnko elmondása szerint egész idő alatt betartotta a megengedett sebességét, és épp a járőrök voltak azok, akik gyorshajtásukkal szabályt szegtek. Elmondása szerint azért sorolt be a jobb sávba, hogy ne akadályozza a rendőrautót.

„Az alkoholteszt botrányos volt. A harmadik sikertelen próbálkozás után kifulladtam és olyan szavakat használtam, amiket nem kellett volna” – ismerte be a politikus.

„A járőrök kiabáltak rám. Akkor elmondtam, hogy ki is vagyok valójában és, hogy panaszt fogok benyújtani” – tette hozzá Hrnko, aki nem tartja elképzelhetetlennek, hogy valaki szándékosan küldte rá a rendőröket.

Hrnko az üggyel Tibor Gašpar országos rendőr-főkapitányhoz akar fordulni. 

aktuality.sk/para