HUMINT, SIGINT, legyint

„Ma Magyarországon nagyjából 600–800 ember egészen biztosan dolgozik valamilyen minőségben a KGB-nek – mondják a szakértőink. Ez nem kevés. És olyan kapacitásaik vannak, hogy ha hallani akarják a telefonunkat, akkor hallják. Ha tudni akarják, mikor, merre járunk, kivel vacsorázunk, mit beszélgetünk, akkor tudják. Azt gondolom, ez a kör a Jobbik és a Fidesz világára érdemi befolyással van.”

A pontos idézet azért érdekes, mert a) Gyurcsány itt nem a saját kútfejéből beszél, hanem a Demokratikus Koalíció nemzetbiztonsági szakértőire hivatkozik, akik – volt miniszterelnök pártjáról lévén szó – nagy valószínűséggel aktív szolgálatban voltak az ő kormányzása idején, b) az „egészen biztosan” szókapcsolat arra utal, hogy ez egy szerény becslés. A következő kérdésre azt válaszolja, hogy hivatali ideje alatt ennek nagyjából fele volt az orosz létszám, ehhez még lesz egy megjegyzésem.

Fontos az is, hogy megemlítette a telefonlehallgatást és egyéb elektronikus megfigyelést (SIGINT), amihez nem szükségesek a Magyarországon testi valójukban tartózkodó „humán” ügynökök (HUMINT). Nagyon remélem, hogy a „KGB” rövidítést nem tudatlanságból vagy szórakozottságból használta, mint egy hete Kósa Lajos fideszes frakcióvezető, hanem a rövidség kedvéért jelölte így a FÁK eredeti területén kívül dolgozó két konkurens orosz titkosszolgálatot, az SZVR-t és a GRU-t.

Valamivel följebb kifejti, hogy a nagy – akár orosz, akár amerikai – titkosszolgálatok olyasmit is tudhatnak, amivel „egy magyar miniszterelnököt” meg lehet zsarolni. Vele nem próbálkoztak a saját hivatali ideje alatt, könnyű tehát kikövetkeztetni, hogy ki az az „egy”.

Az interjú egy másik pontján Gyurcsány, nagyon helyesen, megkülönbözteti a 2011-12-es választási csalás és tekintélyelvű fordulat előtti és utáni Putyint, és még az ukrajnai agressziót is szóba hozza („nagyorosz hódító törekvések” néven) – mindezekről a változásokról a mostani kormányzat nem akar tudomást venni, híveinek tábora pedig nem is tud.

Ha csak az orosz oldalát nézzük, és Gyurcsány állításai igazak, valamint a szakértői nem tévednek, akkor a volt miniszterelnök azt mondja: 1. Orbán egy sokkal veszélyesebb Putyinnal működik együtt, mint ő annak idején. 2. Magyarországon kétszer annyi orosz ügynök dolgozik, mint 2009–10 előtt. 3. Az oroszok SIGINT-eszközöknek „köszönhetően” mindent tudnak a Fidesz és a Jobbik vezető köreiről. 4. Lehet, hogy olyasmit is tudnak, amivel Orbánt meg lehet zsarolni.

Hogy ezek az állítások mennyiben reálisak? Nézzük csak sorra. 1. Tény. 2. Attól, hogy a magyar nemzetbiztonsági apparátus ilyesmivel ránézése nem foglalkozik, nyugodtan megtörténhetett. A cseh BIS például rendre jelenti, hogy „rendkívül nagy” a fedésben működő orosz kémek száma (2014), vagy hogy Csehországban az orosz hírszerzőszolgálatok a legaktívabbak mind közül (2016). 3. Az orosz SIGINT térnyerésére (és az elhárítás pénzforrásainak szűkösségére) még magyar katonai források is panaszkodtak 2014-ben. 4. Valakinek a mobilját ellopták azon a bizonyos 2013. szeptemberi lakodalmon – azóta se került elő –, és ez a valaki nem feltétlenül a menyasszony volt.

*

Mi marad ki Gyurcsány leírásából? A volt miniszterelnök szokása szerint 2006 ügyében súrolja az igazságot (még ez is sokkal több, mint amit az igazság puszta fogalmát is fölös ballasztnak tartó ellenlábasai művelnek), de nem mondja ki, sejtelmesen utal rá, hogy kezében a dosszié, tudja is, mi van benne, mégse tartja rá érdemesnek a magyar politikai közösséget, hogy elárulja a sorsdöntő titkot. Ami viszont az orosz kapcsolatot illeti, ott nehezen eldönthető, hogy nem tud vagy nem akar többet tudni róla.

„Itt szerintem csak annyi történt – mondja Gyurcsány –, hogy Orbán Viktor partnereket keresett a külpolitikájához, és ezt Putyinban találta meg.” Szerintem meg ennél sokkal több történt. Először is Orbán külpolitikai váltása – a nyugati kudarchoz kényszerből jó képet vágó „keleti nyitás” – és a váratlan, nyílt oroszbarát fordulat között bő három év telt el. És az oroszbarát fordulatra akkor került sor, amikor Putyin barátsága éppen kezdett nagyon hátrányos lenni a nemzetközi színtéren: az Euromajdan legválságosabb napjaiban, amikor egy másik nép, az ukrán szó szerint élethalálharcot vívott azért, hogy szabaduljon az orosz érdekszférából.

Másodszor: az tudtommal példátlan, hogy egy uniós és NATO-tagország első embere ilyen mértékben visszhangozza az orosz félhivatalos eszmerendszert.)

A hazai publikum köpni-nyelni nem tudott, amikor a magyar miniszterelnök egyszer csak bedobta a nihilizmust mint politikai fogalmat. Holott aki csak beleolvasott Dosztojevszkijbe és a háttérirodalomba, tudhatja, hogy ez így orosz specialitás. (De lehet tudni A jövő század regényéből is, ahol a XX. századi Oroszország a Nihil állama, vagyis a baloldali szélsőségeseké, mivelhogy Jókai korában odaát még nem találták föl a bolsevizmust.) A mai liberalizmust – vagy amit az orosz nacionalisták annak szeretnek nevezni – Alekszandr Dugin professzor bélyegezte meg újabban mint nihilista ideológiát.

Az Indexen Dezső András tárta fel nagyon alaposan a Dugin Nyugat-ellenes „eurazianizmusa” – vagy általában „identitárius” filozófiája – és a magyar kormányzati világkép egybeeséseit. Hozzátehetjük, hogy Orbán híres 2014. júliusi „illiberális” beszédének Nyugat-kritikája se nagyon más, mint Dugin főművének, A negyedik politikai elméletnek s mondanivalója, sűrítve és aktualizálva. Ami nem azt jelenti, hogy Orbán olvasta Dugint, hanem azt, hogy valaki, aki hatással van a gondolkodására, olvasta, vagy legalábbis tudja, miket ír.

Harmadszor: Ukrajna, Dugin, nemzetbiztonság – hogy is függ össze? Engedelmet, egy kis kitérő. A szakállas professzor a rég megálmodott keresztény, nemzeti érzelmű és hagyománytisztelő eurázsiai birodalom – a züllött Nyugat ellensúlya – kiépülésének kezdetét látta meg a Krím „visszatérésében” (nyugati szemszögből: „kis zöld emberkék”, orosz különleges alakulatok általi annektálásában) és a kelet-ukrajnai szakadár „népköztársaságok” kikiáltásában. Lelki szemei előtt Novorosszija lebegett, orosz sáv Donyecktől Odesszáig, elvágva a maradék Ukrajnát a tengertől. Ebből nem lett semmi, az orosz támogatású szakadárokat sikerült feltartóztatni, de a professzor tekintélye és hírneve a tetőfokára hágott.

Közben ismertté vált egy különc orosz – és buzgó pravoszláv – milliárdos, bizonyos Konsztantyin Malofejev neve is, akinek a Kreml mintegy kiszervezte a donbasszi szakadárok pénzügyi támogatását. Malofejevnek ez idő tájt fontos szerepe volt – az ortodox keresztény testvériség elve alapján – az akkori görög ellenzék megerősítésében. A legszorosabb kapcsolat Panosz Kammenoszhoz, a „jobboldali populista” ANEL párt emberéhez fűzte, aki a következő évben, 2015-ben a szélsőbal Szirizával alkotott koalícióban védelmi miniszter lett. Kammenosz volt, aki még 2015 márciusában, jóval a menekülthullám elindulása előtt – amikor Athén utcáin Hitler-bajuszos Merkel-plakátok díszlettek) azzal fenyegette meg Európát, hogy ha nem áll el a megszorítások követelésétől, migránsokkal fogja elárasztani, akik között ott lesznek az Iszlám Állam terroristái. (A Sziriza–ANEL-kormány így is tett.)

Mindez bizonyos Grigorij Gavris meghekkelt levelezéséből derült ki. Gavris 2010-től 2013-ig követségi harmadtitkár volt Athénban. Malofejevnek ő volt a görögországi összekötője, amúgy Dugin belső köréhez tartozott. Neki címezte Dugin 2014 feburárjában azt az e-mailt, amelyben egy nemzetközi „Elitklub” létrehozásáról elmélkedett. Ennek három görög tagja lett volna: Ciprasz, a Sziriza vezetője, Mikisz Theodorakisz zeneszerző, valamint Dmitrisz Konsztantakopulosz, a párttal jó kapcsolatot ápoló közíró. Dugin német jelöltje Jürgen Elsässer volt, aki deklaráltan „németellenes” leninista újságíróból lett a szélsőjobb AfD eltökélten Amerika-ellenes, rasszista, homofób – és persze Merkel-gyűlölő – propagandistája. Így is, úgy is hű moszkovita. Dugin magyar jelöltjét úgy hívták, hogy Orbán Viktor. Kitérő vége.

Negyedszer: Gyurcsány a jelek szerint nem tud arról, hogy információs háború folyik. A cseh titkosszolgálati jelentés nagy része erről szól. Magyarországon ezt témát független újságírók meg magán-kutatóintézetek térképezik föl. Különösebben nehéz dolguk nincs, mert nemcsak az egy sablonra készült orosz kamuszájtok tömkelege terjeszti az orosz titkosszolgálati dezinformációt, hanem a magyar kormánypárti média is. Kérdés, hogy mi az ördöggel foglalkozik ezenközben a magyar nemzetbiztonság.

*

Gyurcsány Ferenc nyilatkozatából eddig a legtöbben azon a hat-nyolcszázas számon akadtak fenn. Csak úgy lazán mondja. Ahogy néhai költő barátom fogalmazott volna, „ilyen nincs”. Lehet, hogy a szakértőinek ez volt a becslése, de ilyet nem szokás nyilvánosságra hozni. Olyan, aktív politikusnak, aki miniszterelnök volt, főleg nem. Azt sem, akár büszkén, akár ténymegállapításként, hogy az ő idejében feleannyi volt. Mert akkor bárki fölvetheti: ha ilyen jól meg tudták számolni, miért nem tette semmit ellenük? Ők se?

Ezzel nemcsak magát, hanem a becsületes titkosszolgálati szakembereket is kompromittálja, és sohase tudja megmagyarázni, hogy a kémek, befolyásoló ügynökök lebuktatása még akkor is nehéz, precíziós munka, ha van rá szándék. (Vesd össze Kágébéla történetével, akinek az ügyét mintha késsel vágták volna el abban a pillanatban, amikor a Fidesznek már nem fűződött hozzá kampányérdeke.)

Amikor 2012-ben Gyurcsány Ferencnek címeztem egy publicisztikát – sajnálom, hogy a magam stílusszabályzatához képest nyegle felütéssel –, a hívei halálra sértődtek. A nyegleségért bocsánat, de föltettem a végén egy sor kérdést. Így vagy úgy mindegyik a továbbszolgáló kommunista állambiztonsági emberek ténykedése felé mutatott. Ha valamelyik esetben tévednék, az talán megérthető, mert kivétel nélkül titkoktól van szó.

Úgy gondoltam, ha ezekre válaszolna, óriási jót tenne a hazugságokban vergődő magyar politikai élettel, s ezért nem lenne nagy ár, hogy a miniszterelnökségre immár úgyis esélytelen emberként visszavonulna az aktív politizálástól (mint demokráciákban oly sokan megtették, amikor pályájuk leszálló ágba ért).

Tehát: miért csak mondja, hogy tudja a titkokat? Miért gondolja, hogy nem tartoznak ránk? Mitől félti még az országot? Mitől félti magát?

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.