A húsgolyóknál kell megragadni a lényeget!

2017. június 20. - 20:40 | Külföld

Három éven belül felére akarja csökkenteni a szemétbe kerülő élelmiszer mennyiségét éttermeiben az IKEA, a világ első számú lakberendezési áruházlánca, amely egyben a világ egyik legnagyobb gyorsbüféhálózatát is működteti. A cél a kiadásokkal való takarékoskodás és a környezetterhelés csökkentése.

A húsgolyóknál kell megragadni a lényeget!
Fotó: tasr/AP

A svéd multi 400, áruházon belüli önkiszolgáló éttermének mindegyikében napi átlagban 300 kilogramm élelmiszer kerül a kukába - közölte Ylva Magnusson, a konszern vendéglátóipari ágazatának szóvivője a pazarláscsökkentési tervet bejelentve. Az IKEA-éttermek, amelyekben tavaly 650 millió vendég fordult meg, éves szinten együttesen 43 ezer tonna ételt dobnak ki.

December óta 84 étteremben vizsgálták, hogy mely napokon és mely napszakokban kerül a szemétbe a legtöbb élelmiszer, ennek alapján jobban a kereslethez igazították a készített étel mennyiségét, mindez a kidobott ételek 79 tonnás csökkenését eredményezte. Ételenként öt eurós átlagárat számítva ez 880 ezer euró (270 millió forint) megtakarítást jelentett a cégnek.

A kedvező tapasztalatok nyomán 2020-ig kiterjesztik a pazarláscsökkentő programot az áruházlánc összes egységére - közölte a szóvivő. Az IKEA-éttermek forgalma 8 százalékkal 1,9 milliárd euróra (586 milliárd forint) emelkedett a 2016 augusztusával zárult pénzügyi évben.

Az ENSZ adatai szerint világviszonylatban a megtermelt élelem egyharmada megy veszendőbe, a pazarlás és a hulladékképződés 940 milliárd dollár gazdasági kárt jelent. A világszervezet tavaly elfogadott úgynevezett fenntartható fejlődési célkitűzései az élelmiszerrel való pazarlás felére csökkentését irányozzák előre 2030-ig.

MTI