Húsvétváró kézműveskedés a Galántai Honismereti Múzeumban

2019. április 16. - 18:57 | Régió

Szombaton a látogatók egymásnak adták a kilincset a Galántai Honismereti Múzeumban. Az intézet ezen a napon tartotta ugyanis a már hagyománynak számító húsvéti kézműves délutánt, melyet 2010 óta Családi szombat címen hirdet meg.

Húsvétváró kézműveskedés a Galántai Honismereti Múzeumban
A szerző felvételei

A múzeum dolgozói évről évre érdekes alkotóműhellyel, figyelemre méltó kézművesek meghívásával, szórakoztató gyerekprogrammal igyekeznek bevonzani a különböző korosztályú látogatókat a múzeum falai közé. Idén sem volt ez másképp. Az ideérkezők páratlan környezetben, népi hangszerekkel körbevéve próbálhatták ki az üvegfestést, a viasszal történő hagyományos tojásdíszítést, illetve az öko asztalnál papír tojástartókból tavaszi babák készítését.

A meghívott kézművesek asztalánál is folyamatosan váltották egymást az emberek. A horgolás rejtelmeibe Kollár Adrienn avatta be nagy odaadással a hozzá forduló lányokat, a következő asztalnál a gyerekek a Németh házaspár segítségével saját készítésű pezsgő fürdőbombákat készítettek természetes alapanyagokból, ill. kipróbálhatták a szappanba való pecsételés műveletét is. A földszinten Czajlík Péter várta az érdeklődőket, akinek köszönhetően viaszöntéssel megkapó, ágra akasztható húsvéti dekorációk láttak napvilágot. Szőcs Ildikó vendégünk által készített csodálatos csipketojások pedig egyszerűen mindenkit ámulatba ejettek. A jelenlévő összes korosztály kiváncsian várta, hogy sorra kerülhessen és kipróbálhassa a fúrással történő tojásdíszítést, ami bizony nem kis kihívásnak bizonyult. A látogatók kiváncsiságát látva vendégeink szívesen megosztották tapasztalataikat, beavattak a művelet rejtelmeibe, elmesélték, hogyan is kezdtek kézműveskedni, milyen régen foglalkoznak már a tevékenységgel. Ki tudja, meglehet, hogy ennek köszönhetően nem egy látogató kreatív énjét csalogatták elő és motiválták hasonló tevékenység elkezdésére.

A délután folyamán azonban nemcsak a múzeum falai között pezsgett az élet. Az udvarról is megállás nélkül gyerekkacaj szűrődött be. Ennek oka az udvaron szétrakott hagyományos népi játékok voltak, melyeket Štefan Rozkoš kölcsönzött a múzeumnak. A gyerekeket még a zord időjárás sem tántorította el attól, hogy elszórakozzanak nagyszüleik játékaival, illetve megetessék a nyuszikat.

Ekkor került sor a délután fénypontjára, a felsőszeli Bicskás zenekar koncertjére is, amely az itt-ott megeredő eső miatt a múzeum udvara helyett végül a hagyományos népi kultúra kiállítás termében valósult meg, de a népi muzsika kedvelőinek ez sem jelentett akadályt. Gyönyörködve hallgatták a produkciójukat nem egyszer együtt dúdolva a dallamot a zenészekkel.

A tartalmasan eltöltött nap idillikus képét népviseletbe öltözött, csokitojásokat osztogató lányok tarkították.

Reméljük, hogy a szép tavaszi dekorációkon kívül az ideérkezők élményekkel és kellemes emlékekkel távoztak. Jövőre ismét mindenkit szeretettel várunk!

(CBA)