Húsz éve nem írattak be ennyi kiselsőst a felsőpatonyi alapiskolába

2018. szeptember 3. - 12:50 | Régió

Az 58. tanév vette kezdetét hétfőn a felsőpatonyi Magyar Tannyelvű Alapiskolában.

Húsz éve nem írattak be ennyi kiselsőst a felsőpatonyi alapiskolába
A szerző felvételei

A 2018/2019-es tanévet összesen 74 tanuló kezdi meg az intézményben. Az első osztályba 16-an jelentkeztek, közülük egy gyerek kapott halasztást.

A felsőpatonyi alapiskolában 9 osztály működik. „Van olyan osztályunk is, amelyben csak három tanuló van, mégis teljesen szervezetten működik az oktatás. Ezt szeretnénk a továbbiakban is megtartani, hiszen az osztályok összevonása az iskola leépüléséhez vezetne” – nyilatkozta a Paraméternek Horváth Zoltán igazgató.


Horváth Zoltán igazgató

Mivel a községben egyre több a szlovák anyanyelvű lakos, így az sem kizárt, hogy a közeljövőben szlovák tannyelvű osztályokat is nyithatnak az iskolán belül. „Ez attól függ majd, hogy lesz-e érdeklődés a szlovák osztályok iránt. Annyi azonban biztos, hogy meg akarjuk tartani a magyar tannyelvű iskolát, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy itt, Felsőpatonyban továbbra is szervezett oktatás működjön” – hangsúlyozta az igazgató.

Horváth Zoltán elismerte, nehéz időszakon van túl az iskola, az alacsony állami támogatás miatt ugyanis volt, amikor kénytelenek voltak az intézmény költségvetéséből elkülöníteni a tanárok bérét. „Abban az időszakban tartozásai is voltak az iskolának, mára azonban sikerült ezeket nulláznunk, és a község is támogatja az iskolát. A szomszédos óvodában pedig még folyik az építkezés, néhány héten belül megnyílik a harmadik osztály is.”


Két másodikos tanuló, Hussein Sayed Fatimah és Mezei Zsóka köszöntötték az elsősöket

Az igazgató hangsúlyozta, nagy öröm számukra az idei tanév kezdete, hiszen húsz éve nem írattak be ennyi kiselsőst az iskolába. Megköszönte a szülőknek a támogatást és a bizalmat, és biztosított őket arról, hogy nem fognak vele visszaélni:

„Merem állítani, hogy az országban kevés az olyan iskola, ahol a szülők ennyi mindent megtesznek az intézményért.”

Felsőpatony polgármestere, Sidó Tivadar tanévnyitó beszédében elmondta, továbbra is biztosítja az iskolát a község támogatásáról, és nagyon örül annak, hogy ennyi kiselsős kezdi meg az idei tanévet a helyi alapiskolában.


Sidó Tivadar polgármester

A jövőbeli tervekkel kapcsolatban az igazgató elmondta, miután kiértékelték a pályázatot, hamarosan megkezdődhet a tornaterem belső részének felújítása, valamint sportpályát is szeretnének kialakítani az iskola udvarán.


(fl)