A magyar kokainügy kapcsán összegyűjtöttük a szlovákiai politikai életben történt hasonló botrányokat.
DUNASZERDAHELY – A tavalyi kiterjedt felújítást újabb épületrészek rekonstrukciója követheti a Kodály Zoltán Alapiskolában.
DUNASZERDAHELY – Hétfőn délelőtt első alkalommal, hagyományteremtő céllal rendezett a város közös tanévnyitót.
DUNASZERDAHELY – A Kodály Zoltán Alapiskola hétfőn tartja nyílt beiratkozási napját, Ibolya Olivér igazgató beszélt portálunknak az iskoláról.
DUNASZERDAHELY – Az évnyitóra még biztosan nem, de szeptember végére már várhatóan elkészül a Kodály Zoltán Alapiskola új kerítése, illetve parkolókat is kialakítanak a suli előtt.
DUNASZERDAHELY – Ibolya Olivér a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola igazgatója Nap Kiadóval szemben benyújtott személyiségi jogi keresetét is elutasította a dunaszerdahelyi Járásbíróság a „bordélyházas ügyben” június 6-án.
Első fokon elutasította a dunaszerdahelyi Járásbíróság a helyi magyar gimnázium igazgatója, Zirig Ferenc Nap Kiadóval szemben benyújtott személyiségi jogi keresetét.
Az elkerülőút nem versenypálya, hívta fel a figyelmet a rendőrség.
A Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott
Pénteken az Alacsony-Tátrában lévő Ördöglakoma-hágónál (Čertovica) történt autóbaleset.
Egy nappal azután, hogy támadást intézett a Fekete-tengeri Flotta főhadiszállása ellen.
Két gyalogost ütött el a síneken a vonat, egyikük belehalt sérüléseibe.
A Manchester United egygólos győzelmet aratott.
A Juventus 4-2-re kikapott.
Mindegyik Barca-gól a 80. perc után született.
21. alkalommal tartották meg a Csallóköz Gyümölcse hagyományos terménykiállítást.
Lássuk, miként vélekednek a látottakról a vezetőedzők.
A meteorológusok figyelmeztetést adtak ki.