Ibrahimovic szabadon távozhat a Manchester Unitedtől

2018. január 29. - 18:13 | Sport

A Manchester United nem fogja akadályozni Zlatan Ibrahimovicot, amennyiben a svéd labdarúgó távozni akar a klubtól.

José Mourinho vezetőedző annak kapcsán nyilatkozott erről, hogy brit médiaértesülések szerint a 36 esztendős csatár az észak-amerikai bajnokságban (MLS) szereplő Los Angeles Galaxyhez igazolna.

"Ha igaz az, hogy Zlatan egy másik ország másik csapatában képzeli el a jövőjét, én segíteni fogok neki, és megteremtem az ehhez szükséges feltételeket" - fogalmazott a portugál tréner.

Ibrahimovic 2016-ban szerződött a Vörös Ördögökhöz, s bár nyáron lejárt a szerződése, és úgy tűnt, el is hagyja az együttest, végül újabb egy évre aláírt. Tavaly áprilistól november elejéig térdsérülés miatt nem játszhatott, majd az év végén újra megsérült, azóta nem lépett pályára. Ennek kapcsán Mourinho hozzáfűzte, a csatár keményen dolgozik, hogy újra pályára léphessen a Premier League-ben.

MTI/para