Ideg a központban

Ilyen színvonalon zajlik a magyar belpolitika: Fekete-Győr András, a Momentum volt elnöke kedd este kiposztolt a Facebookon egy fotót, amin az látható, hogy készül a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi akciójára – hordozókendőben a mellkasára kötött kisbabájával. Rákay Philip „kommunikációs- és médiaszakember" erre úgy reagált gyorsan és gúnyosan, hogy „SZÉP ÚJ VILÁG” szöveggel, sírva nevetős emodzsi kíséretében osztotta meg a képet.

Nem szoktam olvasni Rákay médiaszakember posztjait, mivel nincs információértékük. Sokadmagával abból él, hogy szidja a magyar ellenzéket, és mindenkit, aki a magyar ellenzéket támogatja, az ő szakszavával a „balliberálisokat”, másfelől hirdeti, hogy a kormány mindent remekül csinál. Ezért az ő megnyilvánulásaiból sem a magyar ellenzékről, sem a kormányoldalról nem tudok meg semmi újat (pedig ez is, az is érdekelne), sem a világról egyáltalán (pláne).

A jelentéktelen epizód azonban szokatlan fordulatot vett: Fekete-Győr András válaszolt, Rákay médiaszakember törölte posztját ,állítólag az elszabaduló – szélsőséges – indulatok láttán, majd másnap betelefonált Bolgár György beszélgetős műsorába az online Klubrádión, és megmagyarázta, hogy a posztot, amíg kinn volt, hogyan kellett volna érteni.

Bocsánat, de az évtizedek alatt foglalkoztam egy kicsit a Kádár-korszak kultúra- és médiatörténetével, úgyhogy nem tehetek az asszociációimról. A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben jelentek meg néha cikkek a pártsajtóban olyan címekkel, mint hogy „Megjelent egy hibás írás”.

Az ilyen közlések annak idején eseményszámba mentek, mert azt mutatták, hogy hiába minden cenzúra és öncenzúra, az állampártnak nem sikerült elérnie a tökéletes véleményegységet, vagy korlátok között tartani a számára még elfogadható véleménykülönbözést. A pontosság kedvéért nem mondok -szabadságot.

A „hiba” nem azt jelentette, hogy valaki meg akarta dönteni a rendszert, bevezetni a többpárti szabad választásokat és a kapitalizmust, meg elszakadni Moszkvától, csak azt, hogy az illető másképpen képzelte a „szocializmust”, valamilyen elvet túl komolyan vett. Vagy egyszerűen az eszmei mondanivalója nem volt összeegyeztethető a legutóbbi központi bizottsági ülésen megfogalmazott programpontokkal és az ezek nyomán leküldött belső utasításokkal.

Mindenesetre a vitairat publikációját megelőző napokban, hetekben lázas izgalom harapózott el a pártközpontban, írógépek kattogtak, géppapír sustorgott, kávé bugyborgott, székek recsegtek, ajtók csapódtak. Tisztázni kellett, hogy mi a baj X. tévelygő elvtárssal vagy Y. hálátlan szövetségessel, netán Z. hasznos bohóccal, aki nem vigyázott, és fegyelmezetlenkedett. És mi legyen a válasz, ami hatásos is, de nem is szól túl nagyot, nehogy a jámbor újságolvasók azt higgyék, történt valami, de azt se higgyék, hogy nem történt semmi. Valamint hogy melyik fegyelmezett sajtómunkás fogalmazza meg a választ.

Ilyenformán képzelem azt is, ami a pártközpont, akarommondani a Karmelita folyosóin lejátszódott Rákay elvtárs meggondolatlan félmondatos posztja után. Persze csak képzelem, mert ma már nincsenek hetek egy „hibás” megszólalás helyretételére, azonnal kezelni kell a bajt, a nap bármely órájában, és különben is, ki tudja, hogy az alosztályvezetők meg a referensek a járványra való tekintettel most nem otthonról dolgoznak-e, folyosói vagy vízadagoló körüli nyüzsgés nélkül.

De az izgalom érezhető. Rákay Philip nem akart semmi rosszat, csak finoman, minimális erőkifejtéssel, nulla hozzáadott szellemi értékkel belerúgni egy ellenzéki politikusba a hagyományos férfiszereptől eltérő fotóbeállítás miatt, egyszersmind egyet pukkantani légpuskával a kormányzat „gyermekvédelmi” propagandaháborújában, ahol a gyermekvédelem a kiskorúak nemváltó műtéteire redukált „genderideológia” elleni harcot és a téma politikai súlyához képest indokolatlan sűrűségű, ámde arcátlanul képmutató LMBTQ-zást jelenti. (Hogy mi e háború értelme – nagyon is van – és célja, arról egyszer külön.)

Aki ismeri Rákay médiaszakember más posztjait (én most szántam rá magam a nézegetésükre), az nemigen tudja más kontextusban értelmezni ezt a rutinmozdulatot.

A poszt kommentjeit nem láttam, de ha voltak köztük gorombaságok, ízléstelenségek és, ahogy Philip mondja, „valakit emberi minőségében sértő” sarkított vélemények, az nem lenne ok a törlésre. Egyrészt mert kormánypárti oldalak adminjait ez nem szokta zavarni. Legföljebb törlik a nagyon nem tetsző hozzászólásokat, kitiltanak embereket. Másrészt mert a Facebook pontosan úgy működik, hogy a polarizáló posztokat kedveli, mert azok érnek el több emberhez, a veszekedés jelenti az üzletet.

A poszt gyors törlésének szerintem inkább az lehetett az oka, hogy kiderült, nem éri el a célját. Ahelyett, hogy nevetségessé tenné Fekete-Győrt, a támadás csak rokonszenvesebbé teszi mint a baba gondozásából részt vállalló fiatal apát. Vagyis rossz befektetés. Ahogy telnek a napok, egyre csak nő az erkölcsi és esetleg az üzleti veszteség. Jobb tehát minél előbb lezárni, és úgy képzelem, valaki leszólt Philipnek, hogy sürgősen térjen észhez.

Rákay elvtárs hibázott. Vezeklésül – úgy képzelem – azt a feladatot kapta, hogy menjen el az ellenség barlangjába, és adja elő a helyes értelmezést. Az idegességre jellemző, hogy másnap nem is egy, hanem három értelmezést adott elő (gondolom, ez a három ötlete támadt hirtelen a kármentő teamnek, és nem volt idő tesztelni, melyik a hatásos). Javaslata szerint ezek lettek volna helyesek, nem pedig az a könnyen adódó tolmácsolás, hogy burkoltan buzizott. Ezért nem volt indokolt „ez a furcsa morális felzúdulás”, avagy „gyűlöletcunami”, avagy „baloldali autodafé”.

Éspedig nem máshol adta elő, hallhatóan rezgő idegességgel a hangjában, mint a „balliberálisnak” elkönyvelt Klubrádión, azon belül is a Megbeszéljük című, Bolgár György vezette műsorban.

Rákay szerint tehát a szűkszavú, csupa verzál „SZÉP ÚJ VILÁG” megjegyzést az emodzsivel úgy is lehetett volna érteni, hogy arra gondol, miszerint 1. mekkora különbség, hogy Fekete-Győr pár hete még miniszterelnöki székről álmodozott, „most pedig áll egy konyhában, és épp kispapa”; 2. „a Momentum és mindaz, amit ők képviselnek, olyan távol az az én világképemtől, mint Makó Jeruzsálemtől, beszéljünk akár bevándorlásról, LMBTQ- vagy genderügyekről, adórendszerről vagy Európai Unióról, Európai Egyesült Államokról, ügyekről vagy akár erős nemzetállamok szövetségéről – tehát mindenben mást gondolunk a világról” (de kérdem én, milyen suszteri adjusztálással lehet mindezt beleérteni a „szép új világba”); és végül 3. Fekete-Győr András, aki most „aranyosan cukiskodva” próbál lájkokat és támogatókat gyűjteni, egy erőszakos dúvad, mert szintén pár hete olyan „minősíthetetlen” dolgokat mondott, hogy majd cserélni kell a köztársasági elnököt és a legfőbb ügyészt. (Az elnököt amúgy is cserélik, törvény van rá, tudtommal még a választások előtt.)

Hát, egyik ajánlott értelmezés sem túl meggyőző. Úgy képzelem, a megbízók elégedetlenségét jelzi, hogy Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter két nappal később egy tizenhét évvel ezelőtti fotót posztolt a kisbabájukat kendőben a mellkasán tartó férjéről.

A miniszteri megszólalás csak jobban segít bevésni azt a tényt, hogy Rákay médiaszakember nem pontosan a valóságot mondja, amikor arról beszél, hogy ez az ő világképe. Illetve Bolgár György is túlságosan megengedő, amikor így szól: „A véleményét is el tudom fogadni, mért ne lehetne önnek ez a véleménye.” Amennyiben a poszt tényleg az ő véleményét tükrözte, az szabálytalanság, hiba a gépezetben.

A szabály ugyanis az, hogy ezek a facebookolók, a minisztertől lefelé a vélemény-őrmesterig, nem a saját véleményüket mondják, hanem egy szervezett és fizetett állami propagandagépezet munkatársai. Természetesen némi fogalmazási szabadsággal, mert nem lehet minden posztot előre megtervezni és láttamoztatni, de ebből az is következik, hogy néha a megbízó szemszögéből hülyeségeket csinálnak.

Philip el is mondja Bolgár Györgynél, hogy egy–másfél évvel ezelőtt még ő sem tudta, mire való a Facebook. Körülbelül akkoriban jöttek rá a Rogán Antal vezette, Miniszterelnöki Kabinetiroda nevet viselő propagandaminisztériumban, hogy az állami vezetés üzeneteit sokkal több emberhez lehet eljuttatni, ráadásul biztosabban, fajlagosan olcsóbban, kevesebb jogi kockázattal és kisebb energiabefektetéssel, mint a hagyományos médiában (lásd 2010. évi CIV. és CLXXXV. törvény), beleértve a bizonytalan olvasottságú „szerkesztett” blogokat.

Azóta is vígan fürdőznek a Facebook adta lehetőségekben. Időnként felhorgad hatalmi körökben a gaz véleménygyilkos liberálkapitalisták elleni düh, és szabadságharcot hirdetnek a Facebook vagy a Google ellen (jut eszembe: mi hír a Hundubról?), de ez egyelőre csak a plebsnek szóló színjáték.

Rákay Philip médiaszakember például, miután túl sok posztját találták „a közösségi normákat sértőnek”, elpanaszolta, hogy őt cenzúrázza a Facebook, és kénytelen feladni. Azzal nyitott egy új Facebook-oldalt.

Mely oldal posztjainak promóciójára, láthatóságuk növelésére – ez a Facebookon „társadalmi, választási vagy politikai hirdetésnek” minősül – egyetlen hét alatt, december 8-tól 14-ig több mint hatmillió forintot költött egy Megafon Központ nevű, kormánypárti megmondóembereket képző szervezet. És Rákay Philip csak egy a Megafon bloggerei közül.

Mivel nagyrészt én intézem az Élet és Irodalom Facebook-ügyeit, van összehasonlítási alapom. Az ÉS közéleti témájú cikkeinek facebookos ajánlása szintén „„társadalmi, választási vagy politikai hirdetés”, ezt be kell jelölni, ha az ember rá akar tenni valamennyi pénzt, különben nem engedélyezik. Ezeknek a cikkeknek a promóciójáért a közösségi oldal egy év alatt kapott háromszázezer forintot, azaz a Megafon egy heti Philip-költésének nem egészen egyhuszadát. Ennyit a médiaegyensúlyról.

Mármost az ÉS a piacról él, a bevételek kilencvenhétnél több százaléka lapszámok és cikkek értékesítésből származik, esetleg magáncégek reklámjaiból. A facebookos hirdetéseink tehát azt a célt szolgálják, hogy a cikkeket több ember olvassa, azaz a terméket így vagy úgy, de többen vásárolják.

Adódik a kérdés: mi az a termék, aminek az eladását a Megafon Központ a Facebook-hirdetésekkel kívánja serkenteni, milyen tőkéből fizetik a hirdetéseket, és ebből a reklámozott termékből kinek, milyen piacon származik bevétele? És az mekkora lehet?

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.