Így lett törpecsoportosulás a legnagyobb parlamenti ellenzéki frakcióból

2019. október 15. - 16:56 | Belföld

A Jana Kiššová, Natália Blahová, Ľubomír Galko és Jozef Rajtár körül csoportosuló képviselők kilépnek az SaS frakciójából. Erről keddi sajtótájékoztatóján számolt be Jana Kiššová, az SaS eddigi alelnöke a parlamentben. A távozó képviselők saját frakciót akarnak alakítani, melynek Blahová lesz az elnöke. Az SaS frakciójából összesen kilenc képviselő távozik, az említetteken kívül Renáta Kaščáková, Miroslav Ivan, Vladimír Sloboda, Radoslav Pavelka és Jakub Nedoba.

Így lett törpecsoportosulás a legnagyobb parlamenti ellenzéki frakcióból
Fotó: tasr

Kiššová szerint ezzel a lépéssel tetőződött be az a folyamat, amelyet Richard Sulík, az SaS elnöke indított el azzal, hogy összehívta a rendkívüli kongresszust. „A programunk több mint 90 százalékban egyezik. Hogy már nem egymás mellett állunk, annak az a bírálat az oka, amellyel a pártelnököt illettük azért, ahogy a hatalmi eszközöket alkalmazta a párton belül” – fejtette ki. Galko hangsúlyozta, hogy a távozásukat követően az SaS-é lesz a legkisebb parlamenti frakció.

A képviselők egyelőre nem árulták el, hogy saját pártot alapítanak-e, vagy esetleg más pártba készülnek belépni. Blahová azonban megjegyezte, hogy szívesen indulnának a következő parlamenti választásokon, és ezért mindent el is követnek. Kiššová megerősítette, hogy az SaS jelöltlistáján nem fog szerepelni.

A parlament alelnöki pozíciójával kapcsolatban Blahová elmondta: a legutóbbi választások eredményének tükrében az a legerősebb ellenzéki frakciót illetné meg. Úgy véli, hogy ha az SaS nem tart igényt rá, Andrej Danko (SNS) házelnök felajánlhatja a pozíciót például az OĽaNO-frakciónak is.

Az utóbbi napokban több mint 20 tag lépett ki az SaS-ből. Natália Blahová képviselőt és volt frakcióelnököt az ún. jelölő kongresszuson zárták ki a pártból. Ugyanekkor fogadták el a Sulík által javasolt jelöltlistát is, amelyen Galko, Rajtár és társaik már nem szerepeltek.

TASR

Címkék: SaS, Ľubomír Galko