Így vált az átlagos szlovákiai fiatalból merényletre készülő terrorista

Amint arról beszámoltunk, a cseh rendőrség őrizetbe vett egy iszlamista szlovák férfit, aki a jelek szerint terrorakcióra készült. A Pluska kiderítette, hogy ki is valójában a 25 éves Dominik K.

Így vált az átlagos szlovákiai fiatalból merényletre készülő terrorista
Fotók: Facebook - további fotókért kattints!

Dominik Šarišské Michaľany községben nőtt fel három másik testvérével egy átlagos családban. Testvéreivel együtt jószívű fiúnak tartották, mindenben segített szüleinek. A Pluska információi szerint vallásos családról van szó, amely a római katolikus templomba járt. Szerényen éltek egy háromszobás lakásban. Hogy az apa biztosítani tudja családja megélhetését, Csehországba ment dolgozni – évente csupán párszor járt haza.

Miután Dominik elvégezte az ipari középiskolát, Csehországba ment dolgozni – ott ismerkedett meg az iszlám vallással. A helyiek szerint már gyerekkora óta különös kedvtelései voltak. Tűzijátékokat készített, éjszakánként egyedül járt ki a közeli erdőbe, az interneten katonai ruházatot rendelt, harci késeket vásárolt.

Két évvel ezelőtt 22 évesen elhunyt az egyik testvére, Samuel – a fiatalt álmában lelte a halál. Édesanyja már holtan találta reggel – állítólag előzőleg fejfájásra panaszkodott.

Az édesanyát újabb sokként érte a hír, hogy őrizetbe vették Dominikot, akit azzal vádolnak, hogy bombamerényletre készült. A cseh rendőrség szerint Dominik épp egy robbanószerkezet elkészítésén dolgozott.

Dominik Abdul Rahman néven gyakran lázító írásokat posztolgatott a közösségi hálón. A volt prágai imámot, Shehadehát tartja példaképének, akit azzal vádolnak, hogy segített megszökni hozzátartozóinak – ők a rendőrség szerint az Al-Kaida terrorszervezetben harcolnak. Eszményképe az Iszlám Állam dzsihadista szervezet volt.

A házkutatás során a rendőrség vegyszereket és bombakészítéshez szükséges útmutatókat talált Dominik lakásán. Emellett arról is találtak útmutatót, hogy a gyakorlatban hogyan kell használni a robbanószert.

A vádlott azzal védekezett, hogy a vegyszereket tűzijáték készítéséhez használta – a rendőrséget azonban nem győzték meg a szavai. A fiatal férfit akár 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.

pluska.sk/para