II. labdarúgóliga, a 16. fordulóból pótolt mérkőzés: Németh Szilárd kontra Radványi Miklós (Komárom kontra Podbrezová)

2021. március 9. - 19:24 | Sport

Szerdán az egykori gólzsákok, a korábban légiósként is jeleskedő Németh Szilárd és Radványi Miklós által irányított, tavaszelőn még veretlen Komárom és Podbrezová alakulatának presztízscsatája zajlik Radaván, ahol a komáromiak a helybeli műfüves pályán vendéglátóként fogadják ellenfelüket.

II. labdarúgóliga, a 16. fordulóból pótolt mérkőzés: Németh Szilárd kontra Radványi Miklós (Komárom kontra Podbrezová)
Fotó: Karol Scholz és TASR

Mindkét tréner a téli holt idényben került új állomáshelyére, a két együttes tavaszelőn még veretlen. A komáromiak mérlege: 1 győzelem és egy döntetlen, a vasgyáriak pedig mindhárom tavaszi bajnokijukat megynyerték. Mi több, három összecsapáson csupán egyszer rezdült a hálójuk, a Petržalka 11-esből talált a korábban a honi felsőházban is megfordult Podbrezová kapujába.

Radványi Miklós védencei a sikeres idénykezdésnek köszönhetően bejelentkeztek az élvonalba jutásra esélyesek táborába. Értesüléseink szerint ezen a mérkőzésen izomsérülés miatt nem állhat a vendégek rendelkezésére a rutinos középpályás, Erik Grendel.

Mint ismeretes, a házi karantén miatt tavaszelőn a „violák” két találkozóját elhalasztották, ezeket a következő napokban (március 10. és 17.) pótolják be. Saláta Kornélék két hét leforgása alatt négy bajnokit játszanak, ami alaposan próbára teszi a Németh-legénység fizikai felkészültségét.

A járványügyi helyzetre való tekintettel az erőpróbára nézők jelenléte nélkül kerül sor.

A 16. fordulóból pótolt mérkőzés

Március 10. (szerda):

14.00: KFC Komárom–FK Železiarne Podbrezová (jv.: Čiernik – Radava).

(ái)