Ilyen gyengének még senki sem festette le Szlovákiát, amelyik annyira erőtlen, mint egy kivénhedt suta. Vagy mint egy agyonáztatott tea

2021. október 7. - 15:34 | Belföld

A szlovák politikai élet Sólyomszeme kiszúrta, mi történt két napja Pozsonyban, amikor a „félreértések” elkerülése végett Ivan Korčok külügyminiszter találkozott magyar kollégájával, hogy tisztázzon vele pár kérdést. Hogy pontosan mit, annak Robert Fico a megmondhatója, aki gyorsan le is csapott a témára, és már kezdeményezi is a parlament rendkívüli ülését. 

Ilyen gyengének még senki sem festette le Szlovákiát, amelyik annyira erőtlen, mint egy kivénhedt suta. Vagy mint egy agyonáztatott tea
Fotó: TASR

A történet ott kezdődik, hogy Korčok kedden átadott Szijjártó Péternek egy dokumentumot a kérdéses témákról. Ebben a szlovák fél azt kérte, hogy Budapest minden olyan kormányzati programját, amely érinti Szlovákiát, a standard nemzetközi kapcsolatoknak megfelelően valósítsa meg, tehát konzultációk útján, vagy kölcsönös megegyezés alapján. A szlovák miniszter kellemetlen dolognak tartja például, hogy csupán a sajtóból értesült arról, hogy a magyar kormány épületeket vásárol Kassán, vagy hogy Budapesten létrehoztak egy olyan pénzalapot, amiből a szomszédos országokban óhajtanak mezőgazdasági földterületeket felvásárolni. És akkor itt lép a képbe a szlovák ellenzék fáradhatatlan titánja, a Smer vezére, aki szerint Orbán Viktor magyar kormányfő megneszelte, hogy Pozsonyban anarchia dúl, és ezt ki akarja használni. Emiatt Fico nem a Fidesz elnökére neheztel, hanem a szlovák kormányra, mert szerinte az annyira erőtlen, hogy nem tudja megvédeni az ország nemzetállami érdekeit.

Fico felidézte, hogy a múltban feszültség jellemezte a magyar-szlovák viszonyt, amit aztán sikerült kiegyensúlyozottá tenni. Amihez az kellett, hogy egy erős szlovák kabinet irányítsa az országot, amit természetesen ő vezetett. Ha tehát például a magyar fél az egyszerűsített honosítás érdekében módosította az állampolgárságról szóló törvényt, Pozsony abban a szent minutumban kemény válaszlépést tett, amit azóta is nyögünk, hiszen majdnem 4 ezren elveszítették az állampolgárságukat, és talán még ennél is többen titkolni kénytelenek, hogy a hazain kívül milyen személyi lapul még a zsebükben. Reagálnunk kellett, mondja most Fico, és ehhez politikai erő kellett.

Most meg az a helyzet, hogy szerinte nincs ok kritizálni ezt a magyar ingatlanvásárlási törekvést, hiszen egyszerű a képlet:

Orbán erős és tapasztalt politikus, és felfogta, hogy Szlovákiában kormánynélküli állapot uralkodik, ezért számára eljött az idő, hogy érvényre juttassa az érdekeit. "Kit kritizáljunk? Orbánt vagy (Eduard) Hegert?" - tette fel a kérdést az exkormányfő.

De Fico nem hagyta, hogy ez a felvetés csak úgy lógjon a levegőben, kapásból választ is adott a saját kérdésére: a saját kormányunkat kell bírálnunk, amelyik "olyan gyenge, mint a 17-szer kiáztatott poprádi tea", amelyik működésképtelen és amelyiknek a tagjai állandóan veszekednek.

Pedig abban a helyzetben, amikor egy idegen ország fel akarja vásárolni a vizeinket, földjeinket és erdőinket, ami többet ér az aranynál és a gyémántnál, szóval ilyen konstellációban ez nem engedhető meg. Fico tudni véli, hogy a felvásárlásokat végző pénzalap 400 millió eurót rejt, közben meg Szlovákia térdre hullott, nem törődik semmivel sem, Meggyőződése, hogy Korčok teljesen tehetetlen, mert ahelyett, hogy megtiltaná a külföldi országok szlovákiai ingatlanjainak felvásárlását, csak kérdezősködik, hogy mire jó ez az egész. "Orbánnak nincs mit a szemére vetnünk" - folytatja a helyzet elemzését a pártelnök, Orbán egy "ösztönösen cselekszik, mint egy olyan ragadozó, aki érzi, hogy itt egy sántikáló, kivénhedt szarvastehén botorkál, amelyik három másodperc alatt áldozattá válik"

Szerencsére van megoldás - vallja Fico, aki már össze is gyűjtött elegendő aláírást arra, hogy a parlament rendkívüli ülésen foglalkozzon a helyzettel. A Smer pénteken adja le a szükséges dokumentumokat annak érdekében, hogy szóra bírja a törvényhozást és a kormányt ebben a kérdésben. Elvégre a mezőgazdasági területek, az erdők nem kerülhetnek más államok kezébe. Fico végezetül gazembereknek nevezte a szlovák kormány tagjait, akik szerinte ölbe tett kézzel nézik, mi történik körülöttük.

(sárp)