Íme a videó, ahogy 2500 adag pervitinnel menekül Nagymegyer felé a 63-ason a fickó a rendőrök elől

Közzétette a rendőrség azt a videófelvételt, mely szerda este készült, amikor egy Opel Insigniát vettek üldözőbe a rendőrök Dunaszerdahelyen a Komáromi úton, majd a 63-as főúton, egészen a Nagymegyer előtti kanálisig, ahol az autó kigyulladt és az árokba hajtott.

Íme a videó, ahogy 2500 adag pervitinnel menekül Nagymegyer felé a 63-ason a fickó a rendőrök elől
A videóból kivágott felvételek

A rendőrautó fedélzeti kamerája által készített felvételen látható, ahogy az Opel több helyen veszélyezteti a többi autóst. Lassítás nélkül hajt ki a 63-asra a Komáromi útról, Hegyéte végén beláthatatlan kanyarban előz, Albár után is a vele egy irányba haladó kocsisornak és a szemből jövőknek kell lehúzódniuk előle. Alistálnál aztán vélhetően egy lövés érte a kocsi hátulját, mint azt a rendőrség is megerősítette, ekkor ugyanis elkezdett füstölni, mígnem a néhány kilométerrel odébb lévő kanálisnál, ahol már a nagymegyeri rendőrök jöttek vele szemben, lehajtott az árokba a sűrű füst közepette.

Mária Linkešová rendőri szóvivő közlése szerint az autót vezető férfi ezt követően még megpróbált elmenekülni gyalogosan, de már nem sikerült neki.

Elárulta azt is, hogy megállapították, az autó a motor túlzott megterhelése okán gyulladt ki, és nem a lövés miatt.

A sofőr ellen két ügyben is indult eljárás. Mivel korábban már eltiltották a vezetéstől, így hivatali döntés végrehajtásának akadályozása ügyében, mivel pedig az autóban elrejtve találtak több mint 2500 egyszeri adagnak megfelelő pervitint, így kábítószerbirtoklás és -kereskedelem gyanújával is. Előbbi ügyet a dunaszerdahelyi, utóbbit, a megtalált drog mennyiségére való tekintettel már a kerületi rendőrség vizsgálja.

A visszaeső bűnözőt a nagy mennyiségű kábítószer birtoklásáért 10-től 15 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti.

(parameter)