Indul az afganisztáni szlovák mentőakció, de a részletek titkosak

2021. augusztus 18. - 13:57 | Belföld

Szlovákia bekapcsolódott az Afganisztánban maradt szlovák állampolgárok biztonságos körülmények közötti hazaszállításába.

Indul az afganisztáni szlovák mentőakció, de a részletek titkosak
Tálib harcos járőrözik Kabulban (Fotó: TASR/AP - illusztráció)

Ezt szerdán közölte Eduard Heger (OĽANO) kormányfő, majd hozzátette, hogy biztonsági okokból nem árulhat el további részleteket a műveletről.

A tálib hatalomátvétel okozta esetleges menekültválság ügyében várhatóan jövő héten ül össze a koalíciós tanács, mivel politikai döntések meghozataláról van szó.

„Számunkra az volt most fontos, hogy lépéseket tegyünk a biztonság érdekében, azaz hogy mentsük a lakosságot és biztonságos körülmények között elszállítsuk az embereket. Minden erőnkkel erre törekedtünk, és most is ezt tesszük”

– mondta Heger a sajtótájékoztatóján. Az Afganisztánba küldött géppel kapcsolatos kérdésekre azt mondta, hogy „zajlanak az események”. A részletekről, elmondása szerint, a védelmi tárca fog tájékoztatni. „Bekapcsolódtunk a szlovák és az afgán állampolgárok biztonságos átszállítási folyamatába” – magyarázta.

Heger nem gondolja, hogy a titkosszolgálatok lennének felelősek azért, hogy nemzetközi szintén gyors meglepetésként hatottak az afganisztáni történések. A történtekre szerinte nem lehetett egyértelműen számítani, és a mostani fejlemények számos kérdést vetnek fel.

A politikai beállítódásról a koalíciós partnerek fognak egyeztetni.

„A gyorsan romló helyzet Afganisztánban nagy folyamatokat indít be. Jövő héten összeül a koalíciós tanács, mert minden lépés elsősorban politikai döntés”

– válaszolta arra a kérdésre, hogy Szlovákia felkészült-e egy esetleges menekültválságra.

Kedden (augusztus 17.) Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter arról tájékoztatott, hogy továbbra is azon dolgoznak, hogy a szlovák katonai gép eljusson Kabulba, és elszállíthassa onnan a szlovák állampolgárokat.

A tálibok fegyveres erők vasárnap (augusztus 15.) elfoglalták az afgán fővárost, és megdöntötték az ottani kormány hatalmát, amelyet az Egyesült Államok és a NATO két évtizeden át katonailag támogatott. Asraf Gáni afgán elnök röviddel előtte elszökött az országból. Jelenleg több tízezer ember próbál elmenekülni Kabulból. Több nyugati állam bezárta az ottani nagykövetségét, és evakuálta állampolgárait és helyi munkatársait.

(TASR/parameter)