Információkkal bizniszelt a belügy magas beosztású exigazgatója, most már ő is együttműködne a zsarukkal

2021. augusztus 16. - 12:56 | Belföld

A belügyminisztérium Inspekciós Hivatala (ÚIS) korábbi igazgatójának eredetileg az volt a feladata, hogy felügyelje a rendőrök munkájának tisztaságát. Ez a megbízatása olyannyira nem ment neki, hogy maga is korrupciós ügybe keveredett. Pár hónapra hűvösre rakták, ami annyiban jót tett neki, hogy megeredt a nyelve.

Információkkal bizniszelt a belügy magas beosztású exigazgatója, most már ő is együttműködne a zsarukkal
Fotó: TASR

Andrián Szabó 2018 óta vezette a belügyminisztériumi felügyelőséget, aztán néhány hónappal ezelőtt korrupció gyanúja miatt vették őrizetbe. Június közepén döntött úgy a Legfelsőbb Bíróság, hogy megsemmisíti a Specializált Büntetőbíróság június 5-én kelt határozatát, melynek értelmében Szabó szabadlábon védekezhetett volna. Két hónapot töltött a rácsok mögött, de most az Aktuality értesülései szerint elismerte az ellene hozott vádakat. Ha Szabó vádalkut kötne a az ügyésszel, az ügye rövid időn belül a bíróságon köthet ki. A gyanúsított helyzetét az is megkönnyíthette, hogy bűnössége esetén is megúszhatja feltételes büntetéssel.

Szabót korrupcióval gyanúsítják. Sajtóértesülések szerint ajándékot, konkrétan egy televíziót fogadott el Bernard Slobodníktól, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) pénzügyi részlegének korábbi vezetőjétől, aki a rendőrségen belül kialakult állítólagos bűnszervezet egyik tagja volt, de már együttműködik a hatóságokkal. A figyelmességért cserébe Szabó információkat szivárogtatott ki Slobodníknak arról, hogy a beosztottjai éppen mivel foglalkoznak. Így számolt be aztán Slobodníknak Ján Kuciak jogosulatlan átvilágításával vagy a Marian Kočner-féle Threemaával kapcsolatos vizsgálódásról.

A NAKA közlése szerint Adrián Szabót egy tévékészülék, valamint összesen 20 ezer eurónyi készpénz elfogadásával gyanúsítják. Emellett a jelenleg zajló büntetőeljárásban a korrupciós vád mellett hatalmi visszaélés miatt is nyomoznak ellene.

(Aktuality)