Ingyen gyógyszer, béremelés a nővéreknek – ígéretek és koalíciós villongás – a kormány egészségügyi programját elemeztük

2020. április 22. - 17:52 | Belföld

A kormányprogram egészségügyi részében is visszaköszönnek a kormánypártok kampányígéretei: lesz ingyen gyógyszer bizonyos társadalmi csoportoknak, és természetesen bizonyos feltételekkel, a rákbetegeket is kötelező lesz megműteni két héten belül. Emellett két kórházat, a nővérek bérének és az egészségügyi költségvetésnek az emelését – a GDP 0,3 százalékának megfelelő összeggel, ami a tavalyi GDP-vel számolva plusz 300 millió eurót jelentene – ígéri a kormány. Kérdés, hogy mire lesz pénz. És megvan az első komolyabb konfliktus is a kormánykoalícióban – Jana Cigániková (SaS) nem szavazza meg a kormányprogramot.

Jana Cigániková
Fotó: TASR

Az első konfliktust egy aránylag ártalmatlannak tűnő vállalás okozta: a kormány mérlegeli az állami, egybiztosítós egészségbiztosítási rendszer bevezetését, ha a jelenlegi nem bizonyulna elég hatékonynak. Jana Cigániková (SaS) szerint Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter megígérte neki, hogy ez a pont nem szerepel majd a kormányprogramban, és mivel ezt az ígéretét nem tartotta be, az SaS-es képviselő nem szavazza meg a dokumentumot. „Ez a pont számomra annyira alapvető, hogy a kormányprogramot nem támogathatom, mert azzal

a jövőre vonatkozóan is befognám a számat,

nem bírálhatnám, ha netán ilyen javaslat a parlamentbe kerül” - mondta Cigániková a .týždeň című portálnak. A koalíciót azonban továbbra is támogatni fogja.

Ez annál is kínosabb, mivel Cigániková az elnöke a parlament egészségügyi bizottságának. Igor Matovič kormányfő csak annyit reagált Cigániková bejelentésére, hogy szorít Sulíknak, sikerüljön konszolidálnia az SaS frakcióját.

Fizetős kezelések

Az egészségbiztosításban azonban ennél nagyobb változást is terveznek: meghatároznák az alap biztosítási csomagot, amelyet a kötelező egészségbiztosítás fedezne. Ezen kívüli kezeléseket csak a készpénzért végeznének el vagy a kiegészítő biztosítási csomag fedezné. A kormányprogram ennek a részleteiről is hallgat.

Béremelés a nővéreknek: mennyi az annyi?

Az egyik legfontosabb a nővérek bérének emelése: a kormány vállalja, hogy az átlagfizetésük eléri majd az országos átlagfizetés 110 százalékát. Itt még sok vita lesz arról, hogy hogyan számolják az átlagot, milyen végzettséghez mekkora fizetés jár, a ledolgozott éveket hogyan veszik figyelembe stb. Azt a szakszervezet is elismeri, hogy a nővérek alapfizetése 2016 és 2019 között több mint 20 százalékkal emelkedett. A szakvizsga nélküli nővér bruttó alapbére mintegy 150 euróval, 850-re nőtt, egy szakvizsgával és sok éves gyakorlattal rendelkező nővéré 850-ről 1050-re emelkedett, legalábbis a nővérszakszervezet szerint.

A nővérek bérének emelésével az a baj, amiről a Paraméternek Marian Šóth, a Magánorvosok Társulásának (ASL) elnöke beszélt, hogy ez vonatkozna a járóbeteg-kezelésre is, vagyis a rendelőkben dolgozó nővérekre is, jelenleg viszont azt sem látják, hogy a jelenlegi béreket, bérleti díjakat miből fogják kifizetni.

Ingyen gyógyszer

Boris Kollár és a Sme rodina választási ígérete volt az ingyen gyógyszer a gyerekeknek, időseknek és az egészségkárosodottaknak, ez visszaköszön a kormányprogramból is, de kicsit kiegészítve: a nyugdíjasoknál figyelembe veszik majd a jövedelmük nagyságát, és

várhatóan csak a legolcsóbb helyettesítő-gyógyszer áráig fizetik ki a beteg önrészét.

14 napon belül műteni kell

Természetesen bekerült az OĽaNO két ígérete is a programba: a betegek majd egy helyen foglalhatnak pontos időpontot az orvosokhoz, és a rákos betegeket két héten belül meg kell műteni a szakorvos döntésétől számított 14 napon belül. Ha ezt a beteg egészségbiztosítója nem tudja megszervezni,

akkor a beteg bárhol, külföldön is megműttetheti magát, az egészségbiztosítójának ki kell fizetnie a költségeket.

Ezzel csak az a gond, hogy a szlovák egészségügyből visz el nem kevés pénzt – külföldön általában drágább egy műtét elvégzése, mint itthon – akár olyan esetben is, amikor a szlovákiai kórházakban nincs elég kapacitás a műtét elvégzésére. Az intézkedés pedig elsősorban a jó kapcsolatokkal rendelkező, jobb anyagi helyzetben lévő betegeknek és családjuknak kedvez, akik el tudják intézni a műtétet Csehországban vagy Ausztriában.

Abortusz: felemás szigorítás

Az abortuszok szigorításához csak óvatosan nyúlt hozzá a kormány: a 40 év felettiek esetében megszüntetné ezek támogatását. Az abortusz azonban a 40 éven feletti nőknek is csak akkor ingyenes, ha ezt egészségügyi okokból – a magzat vagy az anya állapota miatt – kell elvégezni.

A mesterséges terhességmegszakítások száma egyébként az elmúlt 20 évben 3,5-szörösen csökkent.

Míg 2018-ban már csak 6024-et végeztek el, 2008-ban még közel 11 ezret, 1997-ben pedig mintegy 21 ezret. Éppen a kormányprogramban kiemelt korosztályban a legalacsonyabb az abortuszok száma, 2018-ban a 40-44-éves korosztályban 1000 nőre 3 abortusz jutott, a 45-49-es korosztályra pedig egynél is kevesebb. Ezt a szigorítást az orvosok egyes szervezetei sem támogatják.

Kórházépítések

A koalíció nem vállalja, hogy még ebben a választási időszakban elkészülhet az új pozsonyi egyetemi a kórház a Rázsochy városrészben, viszont törvényt alkotna arról, hogy 5 éven belül meg kell építeni. Viszont építene két új, regionális kórházat, ezeknek azonban sem a méretét, sem a kapacitását nem határozta meg, és azt sem árulta el, hogy hol épülnének fel.

Lajos P. János