Ingyenes lett a gyerek ebédje, csak előtte ki kell fizetni! – Körképünk a Dunaszerdahelyi járásból

2019. szeptember 3. - 21:40 | Régió

Szeptember 3-ától immár az alapiskolás gyermekek is ingyen ebédelhetnek. Tudni kell viszont, hogy attól, hogy az ebéd ingyenes, még fizetni kell érte! Ki érti  ezt, ugye? Tettünk egy kört a járásban, hol milyen intézkedésekkel készültek erre fel.

Ingyenes lett a gyerek ebédje, csak előtte ki kell fizetni! – Körképünk a Dunaszerdahelyi járásból
Fotók: Cséfalvay Á. András

Az állam az ebédhez felhasznált alapanyagokat téríti, ebédenként egységesen 1,20 € értékben, függetlenül attól, hogy azt mely település milyen áron tudja beszerezni. Az ebédek árának azonban eddig is részét képezte a rezsiköltség, és ez ezután is így lesz. Változó, hogy az önkormányzatok ezt térítendő mekkora összeget kérnek a szülőktől, akad olyan település is, ahol ezt az önkormányzat lenyeli. A gyakorlati megvalósítás azonban előhozott további problémákat, elsősorban az étkezdék és a konyhai berendezések kapacitását, valamint a személyzet számát illetően. E tekintetben is eltérőek a megoldások, de megpróbáltunk utána járni néhány helyen, mit cselekedtek/cselekszenek ez ügyben.

Dunaszerdahelyen jelenleg is zajlik az iskolakonyha-reform, amelyet még az előző választási ciklus alatt kezdtek el, és egy évvel ezelőtt ennek első mérföldköveként átadták a 830 ezer euróból felújított iskolakonyhát és étkezdét a Szabó Gyula Alapiskolában, idén pedig megtörtént a második központi konyha átadása a Jilemnický utcai alapsuliban is, ami 850 ezer euróba került. Ezáltal a konyhák kapacitása mintegy napi 1000-1200 ebédre nőtt, amire az „ingyen“ ebédek bevezetése miatt tulajdonképpen szükség is lesz.

Nagy Árpád

A Szabó Gyula Alapiskolában jártunk, ahol egy éve már üzemel az új rendszer, hogy megtudjuk, milyen kihívások elé néz egy olyan intézmény, ahol tulajdonképpen akaratlanul is felkészültek az ingyen ebédek által megkövetelt kapacitásbővítésre.

Nagy Árpád igazgatótól megtudtuk, hogy már pusztán a felújított iskolakonyha is több gyermeket vonzott, ugyanis a tavalyi évben a korábbi, hozzávetőlegesen 400 helyett már 450-en ebédeltek a suliban. Ez a szám pedig az ingyen ebédek miatt az eddigi igénylések alapján már most 600-ra nőtt. Mivel a diáklétszám kb. 715, így a közeljövőben tovább emelkedhet az igénylők száma.

Ehhez hozzájön még az egyházi alapiskola, mely diákjai számára szintén a Szabó Gyulában főznek. „Oda tavaly 45-50 ebédet kellett főznünk, idén viszont már 70-re érkezett igénylés, viszont 130 gyerek jár abba az iskolába. Tavaly még nem mi főztünk, idén viszont már mi fogunk a Kodály alapiskolára is, ahol egy ételkiadót létesítenek. A 370 diákból eddig mintegy 300-an jelezték, hogy szeretnék igénybe venni az ingyenes ebédet“ – magyarázta az igazgató.

Tavasszal még a Jilemnický utcai iskolára is itt főztek, míg kész nem lett az új konyha, idén a szeptemberi hónapban pedig számolniuk kell emellett a jelenleg felújítás alatt lévő Komenský utcai ovi gyermekeinek étkeztetésével, továbbá idén is a Szabó Gyulában főznek majd a városban élő és erre igényt tartó nyugdíjasokra, akik saját ételhordóban vihetik magukkal az ebédet.

Ezzel a Szabó Gyulában megfőzendő ebédek száma idén már tulajdonképpen meghaladja a napi ezret.

„A megnövekedett létszámok alapján időközben vettünk fel még egy szakácsnőt, mialatt pedig a Jilemnický utcai sulinak főztünk, onnét is átjöttek a szakácsnők“ – fejtette ki az igazgató.

Ami a kapacitás további aspektusát érinti, az étkezdéjükben 144 hely áll rendelkezésre. „Ez az, ami nemcsak nekünk, hanem az összes iskolának gond lesz, hogy megetessünk 600 gyereket. Át kellett szervezni az étkezés menetét. Az alsósoknak eddig nem volt ebédszünet, hanem amikor végeztek, a 4. vagy 5. óra után mehettek ebédelni, a felsősök pedig a 6. és a 7. óra között ebédelhettek” – fejtette ki Nagy Árpád. A jövőben várhatóan az alsó tagozatosoknak is lesz ebédszünetjük, amit még egy utolsó óra követ majd, ugyanakkor az igazgató szerint majd csak a gyakorlat mutathatja meg, mi a legjobb módszer. „Tavaly pár hónap alatt háromszor is változtattunk, mire megtaláltuk a végleges, működőképes megoldást” – szögezte le.

Az már látható, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie az ebédelők megnövekvő létszáma miatt bármely iskolának, de térjünk vissza az ebédek árára.

Dunaszerdahelyen (és máshol is) általánosan kötelező érvényű rendelet rögzíti azt, aszerint pedig a szülőknek ebédenként – a rezsiköltséget térítendő – 30 centet kell hozzáfizetni. Ez egy hónapra tulajdonképpen hat eurót jelent, a szülőknek elküldött levélben viszont azt javasolják, hogy azt minimálisan három hónapra – de akár az egész évre – fizessék be előre.

A Kodály Zoltán Alapiskola

Tudni kell, hogy azok, akik a városban hűségkártyával rendelkeznek, 50%-os engedményben részesülnek az első gyermek utáni hozzájárulásból, tehát nekik 3 eurót kell fizetni egy hónapra. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy a nem dunaszerdahelyiek számára, akiknek adósságuk nincs a várossal szemben, de falujukból a városba hozzák be suliba a gyermeküket, kétszeres összeget kell fizetniük az ebédért. A másik nézőpont, hogy ezzel a dunaszerdahelyi lakosoknak kedveznek – egyébként azokkal a dunaszerdahelyiekkel szemben is, akik valamilyen várossal szembeni adósságuk miatt nincs hűségkártyájuk. Ugyancsak három euró ezenkívül az ebéd egy hónapra, immár mindenki számára a második gyermek után, illetve az anyagi szükséghelyzetben lévőknek is.

A törvénybe bekerült egy kissé ellentmondásos intézkedés is, amit minden településen alkalmazni kell. Ez pedig azt takarja, hogy ha az ebédet lefőzik a gyereknek, de ő nem fogyasztja azt el, akkor az árát, 1,20 €-t a szülőnek kell megtérítenie.

Ennek akkor van jelentősége, amikor például a gyermek megbetegszik: a szülő ilyenkor lejelentheti az ebédet, ám a gyakorlatban csak előző nap délután 14 óráig, hétfő esetében pénteken 14 óráig. A gyermek otthon maradásának első napján lehetősége van a szülőnek saját ételhordóban elvinni az ebédet, a következő napokra viszont már le kell jelentenie, különben kifizettetik vele az 1,20 €-s ebédenkénti árat. E célból létrehoztak egy 30 €-s letétet, amit ugyancsak az év elején kell befizetni, és amennyiben sor kerül rá, az említett kis összegeket ebből vonnák le, év végén pedig a fennmaradó összeget visszautalják a szülő számlájára.

Holényi Gergő

Felújítás, modernizálás zajlik Nagymegyeren, a J. A. Komenský Szlovák Tannyelvű Alapiskolában, ami a dunaszerdahelyihez hasonlóan tulajdonképpen megvalósult volna az ingyen ebédek bevezetése nélkül is, noha így emiatt is kapóra jön, mivel a modernizálás során Holényi Gergő polgármester szavai szerint sikerült 37 ezer eurót megspórolni, amit az ottani konyhára fordítanak, ezen belül is gépek és berendezések vásárlására.

Holényitől megtudtuk azt is, hogy a tavalyi évhez képest pillanatnyilag iskolánként 20-30 fővel többen igényelnek ebédet. „A szülői szövetséggel és a konyhavezetőkkel egyeztetve 30 centben határoztuk meg azt az összeget, amit a szülőnek hozzá kell fizetnie. Júniusban elfogadtattuk az ehhez kapcsolódó általános érvényű rendeletet és költségvetési tételeket is” – fogalmazott.

Nagymegyeren 24 euróban határozták meg a kauciót, amiből levonnák azoknak az ebédeknek az árát, amit a gyerekek „nem fogyasztanak el”. A szociálisan hátrányos helyzetűek számára, akiknek túl magas egyszerre ilyen tételt letenni, meghatároztak egy egyszeri szociális segélyt, amivel a város támogatja őket a kauciót illetően.

Készültek intézkedéssel a különleges étrendet igénylő gyerekeket illetően is. „Iskolánként 2-3 gyermekről van szó, de mivel a konyhák nincsenek felkészülve arra, hogy rájuk külön főzzenek, így az ebédet igénylő szülőnek nem kell azt a 30 centet befizetnie ebédenként, az 1,20-at pedig, amit az állam utal át nekünk, továbbutaljuk a szülőnek” – magyarázta Holényi. A gyermek így tulajdonképpen nem tud az iskolában enni, viszont kap némi pénzt, hogy otthon főzzenek rá.

Az étkezdei kapacitást Nagymegyeren konyhai kisegítők részmunkaidős alkalmazásával kívánják megoldani. „A legrosszabb esetben iskolánként mintegy száz gyerekkel többet kell megetetni ugyanannyi idő alatt. A szakácsok számára az ebéd lefőzése a modern berendezésekkel nem probléma, az ételkiadás és tányérbeszedés viszont tovább tart majd. A munkaügyi hivatalon keresztül volt egy kiírás ilyen munkaerőre, ilyen módon tudtunk mind a szlovák, mind a magyar iskolába biztosítani egy-egy részmunkaidős munkavállalót” – fejtette ki Holényi.

Hasonló tervei vannak az alapiskolának Egyházgellén. „Megpróbálunk a munkaügyi hivatalon keresztül felvenni kisegítő személyzetet, hogy némileg járuljanak hozzá a fizetéshez, mert a község anyagi helyzete nem túl kedvező” – árulta el megkeresésünkre Simon Zsuzsa, a községi hivatal illetékese.

Közölte azt is, hogy a községnek sikerül valamivel olcsóbban kihozni az ebédet, mint az állam által térített 1,20 €, a fennmaradó összeget pedig kiegészítő étrendre, joghurtok és gyümölcs vásárlására fordítják.

„A konyhavezetőnk azt is jelezte, hogy a különleges étrendet igénylő gyerekekre való főzést meg tudja oldani. Be kell előre jelenteni. Most még nem tudjuk, milyen végleges adatot kapunk e tekintetben, de számolunk vele, és ők más receptúra alapján készített ebédet fognak kapni” – húzta alá.

Az állam által térített összeg mellé a szülőknek Egyházgellén 20 centet kell fizetniük ebédenként a rezsiköltségre – tudtuk meg Iván Lajos polgármestertől, aki hozzátette, hogy bizonyára nem minden község tudja azt úgy megoldani, mint Gelle, és emiatt bírálta a törvényhozókat, hogy az ingyen ebéd programjánál nem számoltak egy sor problémával, amit az a gyakorlatban felvet.

Bősön például a gyakorlati problémák egy részét úgy oldják, hogy lenyelik. Amint azt Fenes Iván polgármestertől megtudtuk, náluk az ingyen ebéd valóban ingyenes lesz, a rezsiköltséget ugyanis a legkisebb járásbeli város nem számolja fel az étkező gyerekek után.

„Jelenleg ebbe belefértünk, az ingyen ebédhez nálunk nem lesz szükség szülői hozzájárulásra. A kormánynak volt erre lehetősége, mi pedig tudtunk felvenni kisegítőket, szakács nem kellett” – hangsúlyozta.

Bősön a szlovák alapiskolában található a konyha, a polgármester pedig állítja, a kapacitása megfelelő arra, hogy a tavalyi 300 igényelt ebédhez képest idén a maximális létszámot, mintegy 550 diákot is kiszolgáljon. „A technikai eszközök megfelelőek, ha pedig szükség lesz rá, akkor veszünk. Meglátjuk majd, mit mutat a gyakorlat."

Ahol pedig az iskolások ingyen ebédje tulajdonképpen semmilyen gondot nem okoz, azok a települések, ahol csak alsó tagozat működik, mint például Egyházkarcsa. Az alsó tagozatosok ugyanis javarészt eddig is ebédeltek. „Mi az ipari park miatt egyébként is olyan helyzetben vagyunk, hogy számunkra ez nem gond. Prioritásunk az iskola, és hogy a gyerekek jól érezzék magukat, ezért is működünk egész napos, családi iskolaként. Számunkra nem fáj a plusz költség, de mások helyett, ahol felső tagozat is működik, nem beszélhetek” – fogalmazott megkérdezésünkre Gódány László polgármester.

Elmondható tehát, hogy az ingyen ebéd bevezetésével a szülők valóban kevesebbet fizetnek majd a gyermekeik étkeztetéséért, a hipersebességgel bevezetett populista intézkedés azonban előreláthatatlan kihívások elé állítja az iskolákat, elsősorban azokat, ahol felső tagozat is működik. Abban mindenki véleménye megegyezik, hogy majd csak a kezdeti gyakorlat mutathatja meg, hogy azok az intézkedések, amelyekkel reagáltak erre, elegendőek lesznek-e, illetve hol kell kiigazításokat eszközölni. Várjuk az eredményt.

(SzT)