Iránnak kémkedhetett az izraeli miniszter

2018. június 18. - 20:32 | Külföld

Izraelben vádat emeltek egy volt miniszter ellen, aki a gyanú szerint Iránnak kémkedett - közölte hétfőn a Sin Bét belbiztonsági szolgálat.

A közlemény szerint az utóbbi években Nigériában élt Gonen Segevet, aki 1995 és 1996 között izraeli energiaügyi miniszter volt, azzal gyanúsítják, hogy az iráni titkosszolgálat toborozta be, amely számára ügynökként dolgozott.

A zsidó állam belbiztonsági szolgálata szerint Segev az iszlám köztársaság nigériai nagykövetségén vette fel a kapcsolatot iráni tisztségviselőkkel 2012-ben, majd ezt követően két alkalommal is Iránba látogatott, hogy kapcsolattartóival találkozhasson.

Iráni ügynököktől titkosított kommunikációs eszközt kapott, amelynek segítségével az izraeli energetikai ágazattal, biztonsági létesítményekkel, illetve politikai, biztonsági tisztségviselőkkel kapcsolatos információkkal látta el őket.

A Sin Bét állítása szerint a 62 éves volt politikus a biztonsági szektorral kapcsolatban álló több izraeli állampolgárt is összehozott iráni hírszerzőkkel, akiket iráni vállalkozókként mutatott be. Segev védői egyelőre nem reagáltak a Reuters brit hírügynökség megkereséseire.

Az orvosi végzettségű Segevet 2004-ben börtönbüntetésre ítélték Izraelben, mert ecstasy tablettákat próbált becsempészni az országba. Szabadulását követően a zsidó államot 2007-ben hagyta el.

A Sin Bét közölte azt is, hogy a férfit Egyenlítői Guineában tett látogatása során vették őrizetbe májusban, majd kiadták Izraelnek, ahol pénteken emeltek vádat ellene.

Izrael régóta színfalak mögötti háborút folytat ősellensége, Irán ellen, amely iszlamista mozgalmakat támogat a Gázai övezetben és Libanonban. Megfigyelők szerint a teheráni vezetés nukleáris programja is ismételten izraeli szabotázsakciók célpontja volt.

Izrael szerint januárban sikerült felszámolni egy olyan palesztin fegyveres sejtet, amelynek tagjairól azt feltételezték, hogy Dél-Afrikából tevékenykedő iráni hírszerzők toborozták és irányították őket. A gyanúsítottak védői tagadták a vádakat.

MTI/para

Címkék: Izrael, Irán, kém