Iskolakezdés és a tudásalapú társadalom vége

De azért mindenütt azt hallom, hogy senki sem tudja, mi lesz az iskolákkal…

Hát már hogyne lehetne tudni?

A minisztérium új rendelkezései szerint ugyan nem lesznek iskolabezárások, csak osztálybezárások, de a friss dokumentumokat olvasva világos, hogy a tárca szinte semmit sem tesz, azaz alig utasít, alig tilt, alig mutat utat. Olyan salamoni például az, hogy a tervezett „nyilatkozatokba” bárki bármit büntetlenül és nagyjából ellenőrizhetetlenül beírhat, tehát a gyakorlatban még az előző nyomtatványoknál is értéktelenebbek lesznek.

A tárca tulajdonképpen áthárítja a felelősséget a közegészségügyesekre, akik majd telefonon átdobják az igazgatókra. Akik nem lesznek képesek – mert nincs mi alapján – elégséges módon szűrni sem a beteg gyerekeket, sem az alkalmazottakat, a helyettesítések problematikája miatt pedig tán sokan rezignálnak is erre…

Szóval igenis bezárásokra lehet számítani így vagy úgy. Vagy sorba bezár az osztályok többsége és elméletben nyitva a suli, de csak részben folyik normális tanítás, vagy pedig a bezárt osztályok száma eléri azt a kritikus számot, amelynél a többi osztály tanítása is teljesen formalitássá, laza foglalkoztatássá, netán gyermekmegőrzéssé válhat.

Ezt még tetézi néhány mozzanat, pl. hogy a minisztérium nem képes felfogni, a legtöbb suliban nem biztosítható sem a termek, sem a tanítók, nevelők száma, sem pedig a költségvetés miatt, hogy egyes gyermekcsoportok, osztályok a tárca javaslata alapján ne keveredjenek. A tömegközlekedő bejárók utazásáról nem is beszélve… A miniszter azt is javasolhatta volna, hogy senki se fertőződjön és betegedjen meg…

Ugyancsak releváns probléma: az ország nyugati járásait leszámítva a tanerők és iskolai dolgozók jelentős része nem csupán oltatlan, mert annak lehetnek értelmes indokai, de hoaxhívő is. Utóbbival pedig sem a minisztérium, sem senki más nem képes kezdeni semmit.

Hiába mondja ki pl. az iskolai törvény (245/2008. 3. par./i bek.) elvként, hogy a nevelés és az oktatás a tudományosság és a kutatások elért eredményein alapszik, nem áll rendelkezésre olyan legiszlatív módszertan, amely szerint ezt egy pedagóguson vagy akár egy iskolán komolyabban, azaz figyelmeztetésen túli relevanciával számon lehetne kérni. És főleg nem gyorsan, azonnali hatállyal.

Ilyeténképpen a 245-ös törvény és a hozzá kapcsolódó rendelkezések sokasága, ha nem is komplex módon, viszont alapjaiban értékelődik le, márpedig akkor nem várható el semmilyen országos rendezettség. Ebből következően a Covid-védelem rendszerszerűsége sem.

Magyarán, nincs egyetlen igazgató kezében sem olyan komolyabb eszköz, amellyel gyorsan közbeléphetne, megakadályozhatná, befolyásolhatná vagy eliminálhatná azt a romboló hatást, amelyet a hoaxhívő iskolai dolgozók fejtenek ki a munkahelyükön.

Márpedig ha a pedagógus nem a tudományban hisz és nem a tudományt terjeszti, hanem éppen ellenkezőleg, kétségbe vonja azt – ráadásul és természetesen nem a tudomány eszközeivel –, akkor sejthető, hogy az így megnyíló csatornát a Covid nem hagyja majd ki, hiszen a legkisebb ellenállás irányában terjed.

Sejthető tehát, hogy semmi jó nem várható évkezdés után, ám bízhatunk a véletlenekben és a szerencsében.

Félreértés ne essék, nem általánosítok, nem állítom, hogy a minisztérium mint olyan nem igyekszik vagy hogy nem bízhatnánk a jó pedagógusokban általában. Csak azt állítom, hogy a politikai felelősségvállalásnak ez a foka (mely a kormány egyéb reszortjaitól és a koalíciótól nagyban függ), valamint a törzsi berendezkedésben gondolkodó politikusok és iskolai dolgozók túl nagy hányadának a hozzáállása a tudásalapú társadalomhoz évszázadokkal a felvilágosodás után is botrányos.

Az pedig külön szomorú, valamint roppant ironikus, hogy a tudásalapú társadalom végének jelei éppen iskolakezdés után lesznek a leglátványosabbak.