Ismeretlen folyadékkal öntötte le a rendőr arcát, rács mögé került

2018. november 17. - 18:12 | Régió

Hivatalos személy ellen elkövetett támadással gyanúsítanak egy 38 éves férfit.

A rendőröket pénteken riasztották a szepsi (Moldava nad Bodvou) rendőröket Somodiba (Drienovec – Kassai járás), felmerült ugyanis a polgári együttélés ellen elkövetett kihágás gyanúja.

Miután a rendőrök megérkeztek a helyszínre, a gyanúsított férfi futni kezdett a közeli szántóföld irányába. A rendőrök a nyomukba eredtek, majd miután utolérték őt, az illető megfordult, és egy műanyag zacskót vágott az egyik rendőrhöz, benne pedig ismeretlen eredetű folyadék volt.

A folyadékból a rendőr arcára és felső testére is került. A rendőrök kényszerítő eszközöket alkalmazva ártalmatlanították a férfit, aki enyhén ittas volt: szervezetében 0,08 ezrelék alkoholt mértek.

„Tekintettel arra, hogy a gyanúsított férfi erőszakos bűncselekmény miatt feltételesen volt szabadlábon, a nyomozó indítványozta az előzetes letartóztatásba helyezését” – közölte Lenka Ivanová rendőrség szóvivő. A rendőrség egyelőre nem közölte, hogy a férfi milyen folyadékkal támadt a rendőrre.


(TASR/para)