Ismert politikusok és nagyvállalatok képviselői mellett virtuálisan a pápa is jelen lesz a pozsonyi GLOBSEC konferencián

2021. június 10. - 13:57 | Belföld

A GLOBSEC biztonságpolitikai konferenciára idén június 15. és 17 között kerül sor Pozsonyban. Az egyik legnagyobb nemzetközi konferencián – személyesen vagy virtuálisan – több külföldi és hazai politikus és közéleti személyiség is jelen lesz.

Ismert politikusok és nagyvállalatok képviselői mellett virtuálisan a pápa is jelen lesz a pozsonyi GLOBSEC konferencián
Fotó: TASR

A konferencia fő témái a járványhelyzet utáni helyreállításhoz kapcsolódnak, mint a demokráciába vetett bizalom helyreállítása, a világjárvány utáni gazdasági fejlődés, Európa helyzete a pandémia utáni világban, valamint a technológiák hatása a társadalomra. Várhatóan szó esik majd az egészségügyről és arról is, hogy fog kinézni a biztonság a 21. században.

Összesen nyolcszáz vendéget várnak, a járványügyi szabályok miatt naponta legfeljebb 500-an lehetnek jelen, virtuálisan azonban több ezren csatlakoznak majd.

„Egy nehéz pandémiai próbatétel után kijelenthetjük, hogy az idei GLOBSEC az elmúlt évek egyik legerősebb konferenciája lesz. Több fontos személyiséget is vendégül látunk, sőt, Ferenc pápa virtuálisan is szól majd hozzánk“ – nyilatkozta a GLOBSEC megalapítója és elnöke, Róbert Vass.

Vass kiemelte, a szervezők fő célja az volt, hogy biztosítsanak minden szükséges higiéniai előírást, hogy a konferencia megvalósulhasson és a lehető legnagyobb mértékben csökkentsék a vírus terjedésének veszélyét. Éppen ezért minden résztvevőt tesztelni fognak a belépés előtt.

A konferenciának két fő vitafóruma lesz, ahol olyan témákról lesz szó, mint a demokrácia a digitális térben, a közös európai védelem, a zöldpolitika vagy a mesterséges intelligencia.

Az eseményen a szlovák, horvát és lengyel államfőn kívül részt vesz 10 külügyminiszter és több ország védelmi minisztere. Online csatlakozik Harjit Sajjan kanadai védelmi miniszter. A kormányfők közül Eduard Hegeren kívül Sebastian Kurz osztrák és Andrej Babiš cseh miniszterelnök is jelen lesz.

A meghívott vendégek közt van továbbá Richard Marko az ESET, Michael Froman a Mastercard, Marko Reinisch a Facebook képviseletében, továbbá Brad Smith, a Microsoft elnöke, valamint Hendrik Bourgeois az Apple-től.


(para)

Címkék: Globsec