Ismét becsengettek! A dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola felújított sportpályákkal kezdte az évet
A nyár elrepült, ismét eljött a szeptember, így az iskolakezdés is. A dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskolában hétfő reggel fél kilenckor indították el a 2022/2023-s tanévet.

Az iskola udvara szokás szerint megtelt érdeklődő gyerkőcökkel és persze szüleikkel. Az intézmény idén 71 elsőssel vág bele az évbe. Ennek kapcsán Nagy Árpád, az iskola igazgatója köszönetet mondott a szülőknek, amiért az ő iskolájukat választották.
Az igazgató beszédében elmondta, a nyári hónapokban nem tétlenkedtek, több fejlesztés is zajlott iskolájukban. Ennek köszönhetően a diákokat új, 25 férőhelyes, fedett biciklitartó várta, illetve – Dunaszerdahely város jóvoltából – modernizálták a futó- és kézilabdapályát.
Az ünnepi tanévnyitón Hájos Zoltán polgármester is jelen volt, aki köszöntőjében sok sikert kívánt az új tanévhez a diákoknak és a szülőknek egyaránt. Megjegyezte, egykor ő maga is az intézmény diákja volt, ezért is örül annyira a folyamatos fejlődésnek. A tanulókat arra kérte, vigyázzanak az épületre, hogy azt majd az utánuk érkezők is élvezni tudják.
A hivatalos tanévnyitó után az elsős és ötödikes tanulók megismerkedtek új osztályfőnökeikkel, majd az osztálytermekben folytatódott az első iskolai nap.
(SzC)