Ismét bevezethetik a koncessziós díjat? Jóval magasabb lehet az eddiginél

2023. október 17. - 12:49 | Belföld

A hivatalnokkormány a televízió és rádió üzembentartási díjának (koncessziós díj) ismételt bevezetését és 12,50 euróra történő emelését javasolta. A javaslattal azonban nem ért egyet a leendő kormánykoalíció.

Ismét bevezethetik a koncessziós díjat? Jóval magasabb lehet az eddiginél
Fotó: TASR - illusztráció

A koncessziós díjat idén júliustól törölték el, a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) finanszírozását az állami költségvetésbe foglalták bele.

Ez az intézkedés havi 4,64 euróval, azaz évi csaknem 56 euróval csökkentette a háztartások kiadásait.

Az Ódor Lajos vezette szakértői kormány a nagy mértékű államadósság miatt a koncessziós díj ismételt bevezetését javasolta jövő évtől.

A javaslat alapján a koncessziós díj 12,50 euró lenne 2024-től, a cégek pedig az alkalmazottak száma alapján fizetnék, de lennének bizonyos kivételek is. A nyugdíjasok, a súlyos fogyatékkal élők, valamint a szociális segélyben részesülők kevesebbet fizetnének.

Az összeget évente újraszámolnák, közben pedig figyelembe vennék az infláció alakulását.

A politikai pártok többsége nem támogatja a koncessziós díj ismételt bevezetését. Így nyilatkoztak a leendő kormánypártok, a Smer, a Hlas és az SNS is, egyedüliként a PS értett egyet az üzembentartási díj megújításával.

A pénzügyminisztérium rámutatott, ha a koncessziós díjat ismételten bevezetnék, az hozzávetőleg 206 millió eurós megtakarítást hozna, a következő évben mintegy 222 milliót, 2025-ben pedig körülbelül 206 millió eurót.

A pénzügyi tárca javaslatának az előzménye, hogy a következő három évben 6 milliárd eurót kell megspórolnia az új kormánynak, ha el akarja kerülni, hogy csődbe menjen az ország. Ez akkor következne be, ha az államadósság ellenőrizhetetlen növekedésnek indulna.

Három éven belül 10 százalékponttal nőne az államadósság, vagyis 2027-re elérné a GDP 70 százalékát, ha a kormány minden megszorítás nélkül, a már korábban elfogadott intézkedéseken nem változtatva készítene költségvetést a következő években. Ez akár az ország gazdasági csődjét is jelenthetné, ha a hitelezők nem lennének hajlandóak tovább finanszírozni a több mint 6 százalékos költségvetési hiányt.

A környező államok közül Csehországban 7 eurót, Ausztriában havi 29 eurót, Lengyelországban 5 eurót, Németországban havi 18 eurót, Nagy-Britanniában pedig 13 eurót fizetnek koncessziós díj gyanánt.


(HNonline.sk/para)