Ismét fegyencek csaptak össze egy brazil börtönben

2017. január 17. - 20:10 | Külföld

Ismét fegyencek csaptak össze egy brazil börtönben kedden, a rendőrség gumilövedékekkel és könnygázzal vetett véget a rendbontásnak a Rio Grande do Norte szövetségi állam Alcacuz nevű börtönében, ahol az elmúlt hét végén már 26-an meghaltak rivális bandák véres leszámolásában.

Eduardo Franco őrnagy, a szövetségi tagállam rendőrségének szóvivője elmondta: a hatóságoknak sikerült szétválasztaniuk a rivális bandatagokat, ezzel egyelőre megakadályoztak egy újabb öldöklést.

Biztonsági tisztségviselők szerint Brazília legerősebb kábítószer kartelje, az Első Fővárosi Kommandó (PCC) tagjai próbáltak betörni kedd délután a börtönnek abba a szárnyába, amelyben a rivális kartellhez tartozó rabok vannak elhelyezve.

A hétvégi vérengzésben 26 embert gyilkoltak meg a kokain forgalmazásának joga feletti bandaháborúban, számosat közülük lefejeztek vagy más módon megcsonkítottak.

A Globo Tv hírtelevízió élő adásában azt lehetett látni, hogy a PCC és a rivális Rio Grande do Norte bűnszervezet tagjai másztak fel a börtönépület szárnyainak tetejére, és bandáik jelképeit viselő zászlókat, valamint késeket, bunkósbotokat, és más rögtönzött fegyvereket lengettek. A híradásban arról is beszámoltak, hogy a börtön területén számos fegyenc szabadon rohangál, ami azt jelzi, hogy a biztonsági erők, a hivatalos bejelentések dacára, nem urai a helyzetnek.

Brazília észak-északnyugati térségében az év eleje óta elharapódzott az erőszak a börtönökben, legalább 140 fogoly vesztette életét az összecsapásokban. A vérengzési hullám hátterében az áll, hogy több mint 20 éven keresztül a PCC és a dél-amerikai állam második legnagyobb kartelje, a Rio de Janero-i Vörös Kommandó törékeny békét és együttműködést tartott fenn, biztosítva a folyamatos kábítószer- és fegyvercsempészetet Brazília marihuána- és kokaintermelő országokkal közös határain.

Biztonsági tisztségviselők és szakértők szerint nagyjából hat hónappal ezelőtt a PCC elhatározta, hogy átveszi a teljes irányítást a kábítószer-csempészetre használt útvonalak felett, kiszorítva a Vörös Kommandót az üzletből. Utóbbi válaszul több kisebb regionális kartellel, így az Északi Családdal és a Rio Grande do Norte bűnszervezettel állt össze.

Brazíliában reménytelenül túlzsúfoltak a börtönök. A büntetésvégrehajtási intézeteket emellett évtizedek óta éles bírálatok érik a középkori állapotok és emberi jogi jogsértések miatt. A többnyire tagállami ellenőrzés álló börtönökben a helyi hatóságok látszólag képtelenek megállítani a bandaháborút.


MTI/para