Ismét fergetegeset buliztunk Kisudvarnokban

2017. augusztus 28. - 14:42 | Régió

Véget értek a Kisudvarnoki Falunapok, közel 10 ezer ember volt kíváncsi a programokra, akik nem csak a környékről, de távoli járásokból is eljöttek. Vasárnap a Honey Beast és az Edda zenekarok vitték a prímet.

Ismét fergetegeset buliztunk Kisudvarnokban
Fotók: Cséfalvay András

Időseknek és fiataloknak is kínáltak szórakozási lehetőséget a rendezvényen, ami Marczell Zoltán polgármester szerint mindig is cél volt. „Minden alkalommal azt szeretnénk elérni, hogy a széles közönségnek programokat biztosítsunk. A sportkedvelőknek volt foci, a gyerekeknek játszósarok, de a rockzenét kedvelőknek, vagy éppen a könnyedebb műfajok szerelmeseinek is igyekeztünk a kedvére tenni” – mondja a faluvezető.

Voltak már a rendezvény előtt is negatív hangok azt illetően, hogy fizetni kellett, hiszen a napijegy 5, a kétnapos belépő pedig 8 euróba került. Persze a helyi lakosoknak ingyenjegy járt. Ám elégedetlenkedők mindig és mindenhol voltak, vannak és lesznek is, viszont akit mi kérdeztünk erről, csak a fejét csóválta.

„Most mondd meg nekem, hol kapsz mondjuk egy Charlie-koncertre, vagy egy Kiscsillagra öt euróért jegyet? Sehol. Akinek ez nem tetszik, kedvére válogathat, hiszen annyi rendezvény van a környéken, hogy bőven van választék. Én egyáltalán nem sokallom a jegyet” – magyarázta Horváth Károly, aki Galántáról érkezett, csak és kizárólag Charlie miatt.

„Mi is úgy gondoltuk, hogy tudunk olyan minőségi műsort nyújtani ezért a pénzért, hogy ha külön-külön szeretnénk meghallgatni ezeket a zenekarokat, biztosan sokkal többe kerülne. Ezért úgy határoztunk, kompenzáljuk a kiadásokat, hiszen ezek a fellépők pénzbe kerülnek, ugyanúgy a színpad is, a hangtechnika, a világítás és ráadásul a takarítás is. Az ember pedig próbálja a település költségvetését úgy irányítani, hogy egy ilyen rendezvény ne vigye el az évi kiadások több mint felét” – ecseteli a polgármester.


Beszámoló az első napról:

Kisudvarnokban a kultúra összeköt


S a belépő nem is zavart sok embert, hiszen így is szép számmal látogattak ki az érdeklődők a koncertekre. A Kisudvarnoki Falunapok vasárnapján tiszteletét tette Rigó Konrád a Szlovák Kulturális Minisztérium államtitkára is, aki elmondta, szeretné, ha jelenléte éppoly természetes lenne, mint bárki másé. „Lehetőségeim szerint segíteni fogok, amiben csak tudok. Már ha szükségesnek látják, és megbíznak bennem. Azt szeretném tehát, hogy jelenlétemet itt önök között olyan természetesnek tekintsék, ahogy én magam tartom szerencsésnek, ha el- és befogadnak közösségükbe. Nem először és bizonyosan nem utoljára látnak itt. Ezt az ígéretemet nyugodtan kérjék majd számon, ha úgy hozza a sors. Szórakozzunk, beszélgessünk egymással, vagyis ismerjük meg egymást. Hogy alkalomadtán segíteni, használni tudjunk egymásnak" – mondta ünnepi beszédében az államtitkár.

A késő délutáni szeles időjárás a vasárnapi koncertnapról ugyan néhány embert elüldözött, de sokan visszatértek és megérkeztek az Edda fellépésére. Az eseményt a helyi illetőségű zenekar, az E.T. Band zárta.

(dor)