Ismét kiderült, hogy a polgármester és a képviselők képtelenek együttműködni Nagymegyeren

2020. január 30. - 14:35 | Régió

Holényi Gergő polgármester és a nagymegyeri képviselő-testület idei első mérkőzése hozzávetőlegesen döntetlenre végződött, ami egyik fél számára sem előnyös, a város számára pedig különösen

Ismét kiderült, hogy a polgármester és a képviselők képtelenek együttműködni Nagymegyeren
Holényi Gergő (Fotók: Cséfalvay Á. András) - További felvételekért kattints!

A képviselő-testület szerdai ülésének programja előzetesen 14 napirendi pontot tartalmazott, ám azt a jóváhagyása után egyből kiherélték. Holényi Gergő először is javasolta a főellenőri ellenőrzéseket és vagyonjogi kérdéseket érintő programpontok levételét, mivel a főellenőr lebetegedett és nem vett részt az ülésen, a képviselők pedig a polgármesteri beszámolót érintő programpontra nem voltak kíváncsiak, ami Varga Albin szerint már megjelent a nagymegyeri városi újságban, másrészt az idei költségvetést és a hozzá kapcsolódó pontokat, mivel a testület képviselőinek érvelése szerint arról továbbra sem kaptak elegendő információt ahhoz, hogy felelős döntést hozhassanak.

Miután nyolc programpont lekerült a napirendről, az olyan általánosságok maradtak, mint az interpellációk, a szabad javaslatok vagy a vita. Előbbiben elsőként Pongrácz jelentkezett, hogy a polgármesterhez intézze kérdését, ám azt egy hosszabb felvezetővel kezdte, mire Holényi megvonta tőle a szót, mondván, nem kapott kérdést.

A polgármester és a testület közti viszonyt jól illusztrálja az a jelenetsor, amit ez követett, ugyanis percekig arról vitáztak, hogy Holényi a szó megvonásával, illetve annak újbóli megadásának elutasításával elvesztette-e az ülés vezetéséhez való jogát.

Ennek megállapítására 10 perc szünetet rendeltek el, majd Holényi azzal kezdte, hogy a képviselő-testületet arról kívánta megszavaztatni, megadják-e a szót Pongrácznak, utóbbi viszont ismét felvetette, hogy erre már nincs joga, mert elvesztette az ülés vezetésének jogát, és azt az alpolgármesternek, Lapos Ildikónak kell átvennie. Ezután a képviselők arról szavaztak, valóban elvesztette-e a polgármester ezt a jogát, és ezt egyhangúlag támogatták.

Ezután következtek az interpellációk, mely során néhány apróság mellett Varga Albin (független) egy városi álláshirdetésről érdeklődött, melyet szerinte nem tartalmaz a városi hivatal szervezési struktúrája, ráadásul ellentmondásosak a követelményei, mivel az egyik pontján felveti a felsőfokú végzettség és a gyakorlat szükségességét, míg máshol elegendőnek tartja a középfokú végzettséget is.

Holényi ennek kapcsán kifejtette, hogy tulajdonképpen a városháza pénzügyi osztályának vezetéséről van szó, mivel Lapos Kornélia, aki egyébiránt a költségvetést is összeállította, már nem dolgozik a hivatalnál.

„A feltételeket tágra szabtuk, nem kell felsőfokú végzettség. Valós helyre van kiírva, amire nagy szüksége van a városi hivatalnak” – fogalmazott a polgármester, hozzátéve, ilyen pozícióban feltétlenül szükséges a gyakorlat.

Vajai György

A szó ezután Sziszák József (független) révén átterelődött a városi hivatal vezetőjére, Vajai Györgyre, és a képviselő arról érdeklődött, vajon ő hol szerezte korábban az önkormányzati gyakorlatát. Holényi válasza erre az volt, hogy a hivatalvezetőé egy bizalmi pozíció.

„Jó móka kiforgatni a szavaim, viszont szeretném felhívni a figyelmet, hogy két különböző funkcióról van szó és a hivatalvezetői egy bizalmi funkció, míg a pénzügyi osztály vezetése sok gyakorlatot igényel” – húzta alá.

Hodosi Tibor (független) ezt követően amiatt vonta kérdőre a polgármestert, mert

egy igazgatói posztot tervez létrehozni, illetve ebbe a pozícióba kinevezni valakit a városi tulajdonú termálfürdőnél, holott annak a testület által megválasztott és a polgármester által kinevezett ügyvezetője van.

„Elgondolkodtam azon, hogy létrehozok egy igazgatói pozíciót, mivel szükség van valakire, aki átellenőrzi a fürdő múltbéli dolgait, és ezáltal az ügyvezető és az én munkámat is segítheti a jövőben” – magyarázta Holényi.

Hodosi Tibor

Varga Albin későbbi, ehhez kapcsolódó kérdésére pedig megjegyezte, ez ugyancsak egy bizalmi pozíció, ezért nem tervez rá kiírni versenypályázatot. A városi cégek ügyvezetőinek megválasztása ugyanis képviselő-testületi hatáskör lenne.

Néveri Sándor (MKP) ennek kapcsán azt nehezményezte, hogy egyáltalán szükség van erre, hiszen a két igazgató hatásköre véleménye szerint ezáltal összemosódhat. Azt kérte, Holényi vázolja fel az illető leendő kompetenciáit, Holényi viszont ezt nem kívánta részletezni. „Jól át van gondolva, tudom, hogy ki mit fog csinálni” – mondta.

Néveri ezt követően érdeklődött arról is, hogy az izsapi kanalizáció kiépítéséhez kapcsolódó munkálatoknál felmerült, azok bizonyos részei technológiailag kivitelezhetetlenek, ezáltal szerinte kétségbe vonható, hogy mintegy 60 ezer euró értékű munkálat kifizetése indokolt volt.

Ezzel kapcsolatban Vajai György hivatalvezető reagált, aki szerint a városnak szerződött partnere volt a munkálatokra, amelyek elvégzését szakember követte figyelemmel, majd azok naplózott dokumentációja kapcsán történt a kifizetés.

Néveri nem volt megelégedve a válasszal és közölte, javasolni fogja a főellenőrnél, hogy ezt vizsgálja meg.

Néveri Sándor

Barczi Dániel (MKP) amiatt adott hangot értetlenségének, hogy tisztázatlan, ki fogja kezelni a nagymegyeri sportpályát, miután a városi sportklubbal való szerződést a hivatal felbontotta, ugyanakkor a költségvetésben mégiscsak az MŠK szerepel. Holényi ennek kapcsán kifejtette, hogy nyár óta a város üzemelteti a sportpályát, és örül annak, hogy ez senki sportéletében nem okozott fennakadást.

A testületen szóba került még a röntgen üzemeltetése, a rendelőintézet felújítására vonatkozó projekt benyújtása, a szabad javaslatokban pedig a városi magyar óvoda krízishelyzetének megoldása és a széndioxid-kibocsátásra vonatkozó városi stratégia, ezekkel a témákkal viszont külön cikkben foglalkozunk.

Mindeközben viszont végig az volt a legabszurdabb, hogy rendre az alpolgármester adott szót a polgármesternek.

(SzT)