Ismét megrohamozták a nicaraguai kormányellenes tiltakozók barikádjait

2018. június 22. - 07:23 | Külföld

Ismét megrohamozták csütörtökön a nyugat-nicaraguai Masaya városának egyik negyedét, ahol az április óta tartó kormányellenes tiltakozások résztvevői barikádokat emeltek. A támadást fegyveres rendőröknek és félkatonai alakulatok fegyvereseinek százai hajtották végre - közölte egy nicaraguai emberi jogvédő szervezet vezetője. 

A Nicaraguai Emberi Jogi Szövetség (ANPDH) igazgatója, Alvaro Leiva közölte: legalább 600 fegyveres vette körül a Monimbo nevű negyedet, s félő, hogy a fegyveresek és a tüntetők összecsapásaiban sokan megsebesültek.

Masayában a helyzet szerdán fajult el, miután rendőrök és félkatonai alakulatok támadást indítottak a barikádot ellen. Jelentések szerint legalább hat ember meghalt és negyvenen megsebesültek. A csütörtöki erőszak áldozatairól egyelőre nincsenek információk.

Eközben a szemben álló felek között közvetíteni próbáló katolikus egyház egyik bíborosa, Leopoldo Brenes felszólította a kormányt, hogy szüntesse be az erőszakot "egy háború" elkerülése érdekében. "Sajnálatos, hogy golyózápor közepette kell párbeszédet folytatni" - mondta.

A kormány és a tiltakozók közötti tárgyalások legutóbb hétfőn akadtak meg.

A legújabb erőszakos cselekmények ellenére, az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala és az Amerika-közi Emberi Jogi Bizottság (CIDH) illetékesei úton vannak Nicaraguába a kormány meghívására, hogy kivizsgálják a két hónapja tartó erőszakhullám hátterét. A nemzetközi szakértők bevonása része volt a múlt pénteki a megállapodásnak, amelyet a kormány kötött az ellenzékkel a katolikus egyház közvetítésével. A szerdai és csütörtöki összecsapások ráadásul annak fényében történtek, hogy a pénteki megállapodással az ellenzék beleegyezett abba, lebontja a barikádokat az utcákon, és ezután a kormányhoz hasonlóan az erőszak beszüntetésére szólít fel.

A zavargásokat még a kormányzat áprilisban bejelentett adóemelési és nyugdíjcsökkentési tervei váltották ki. A tüntetők Daniel Ortega államfő távozását és új választások kiírását követelik. Bírálói szerint az országot 2007 óta irányító Ortega, aki korábban is volt már államfő, könyörtelenül ragaszkodik a hatalomhoz, és a közvagyont saját maga és családja gazdagítására használja.

Jogvédő csoportok 215-re teszik az eddigi halálos áldozatok számát és több mint 1400-ra a sebesültekét. Az ellenzék szerint az áldozatok többségével a kormányhoz köthető félkatonai szervezetek végeztek. A kormány viszont az ellenzéket teszi felelőssé az erőszakért, és csak 46 halálos áldozatot ismer el.

MTI/para