Ismét tanárok tüntettek Pozsonyban

2016. április 19. - 17:46 | Belföld

Tiltakozó nagygyűlést tartott a pozsonyi kormányhivatal előtt kedden délután az egyik pedagógus szakszervezet. A TASR hírügynökség becslése szerint a demonstráción mintegy négyezren vettek részt.

A márciusi parlamenti választások óta ez volt az első ilyen jellegű jelentősebb demonstráció.

A megmozdulást szervező Szlovákiai Iskolai és Tudományos Dolgozók Szakszervezete (OZPSaVS) a tiltakozó rendezvény okaként azt jelölte meg, hogy elégedetlen az új - a parlament által jelenleg tárgyalt - kormányprogramnak az oktatásügyre vonatkozó részével, konkrétan az oktatásügy tervezett finanszírozásával, amit nem tart elégségesnek. A kormány által múlt héten jóváhagyott program jelentős mértékű többletforrást irányoz elő az oktatásügy finanszírozásának megerősítésére, a többlet összege a négyéves kormányzati időszak alatt elérné a 2 milliárd eurót.

"Az iskolaügyben nincs minden úgy, ahogyan lennie kellene, a követelésünk az, hogy a politikusok gondolkozzanak el az iskolaügy finanszírozásának egészén, a reformon is, mert azt pénz nélkül nem lehet megcsinálni, és úgy gondoljuk, hogy erre lenne itt tér" - mondta Pavol Ondek, a megmozdulást szervező szakszervezet elnöke.

A tüntetésre és az ott elhangzott követelésekre reagálva Peter Plavčan, az oktatásügyi tárca vezetője azt mondta: elfogadja a tüntetők véleménynyilvánításhoz való jogát, ugyanakkor rámutatott, hogy a mostani kormányprogram az első ilyen jellegű dokumentum, amely konkrét - az oktatásügy finanszírozásának erősítésére szánt - többletösszeget tartalmaz, s egyebek mellett évi átlag 6 százalékos béremeléssel számol az iskolaügyi dolgozók számára.

Az év elején - nem sokkal a márciusi parlamenti választások előtt - kezdődött pedagógusok egy csoportjának éles sztrájkban csúcsosodó tiltakozássorozata. A jelentős béremelés mellett egyéb követelésekkel is előálló pedagógusok tiltakozássorozata folyamatosan vesztett hangerejéből és a csúcspontnak tekintett sztrájkba már csak az oktatásügyi dolgozók marginális része kapcsolódott be. A tiltakozássorozat és a sztrájk közvetlenül a parlamenti választás előtt jelentéktelenné gyengült.

MTI/para

Címkék: oktatás, sztrájk