Ítélet születhet a nagyudvarnoki perben, ahol elővették a Paramétert is

2018. május 30. - 10:03 | Régió

Jövő hét hétfőn záróbeszédeket tartanak a még 2015 februárjában történt nagyudvarnoki vasrudas támadás első fokon újratárgyalt perében.

Ítélet születhet a nagyudvarnoki perben, ahol elővették a Paramétert is
Fotó: Paraméter-archív
A LÉNYEG:
2015. február 17-én hajnali fél egy után támadták meg a munkahelyéről hazaérkező nagyudvarnoki B. Jánost. A támadó egy vasrúddal ütötte meg több helyen, többek között a fején is, B. Jánosnak azonban a dulakodás közben sikerült lerántania a másik férfi arcát takaró maszkot.
B. János a támadás után helyszínre érkező családtagjainak, a mentőknek és a rendőröknek, majd a büntetőper során is végig azt állította, hogy a vasrudas elkövető egy bizonyos M. József pozsonyeperjesi származású fiatal férfi.
M. József végig tagadta bűnösségét, a tárgyalás során pedig egy bizonyos N. Sz. biztosított számára alibit. A bíróságon eskü alatt vallotta, hogy a feltételezett elkövető nála volt – egyébként szintén Nagyudvarnokban, azon a bizonyos hétfő éjszakán, és éppen filmeztek.
Hosszú bírósági huzavona után, 2016 novemberében született meg az első fokú ítélet, mely szerint M. Józsefet bűnösnek találták súlyos testi sértés vádjában. Az ítélet a kiszabható büntetés (4-10 év) alsó határa alatti, három év felfüggesztett szabadságvesztés volt, négy év próbaidővel. A bíróság távoltartási végzést is kiadott, M. József nem mehet 5 méternél közelebb B. Jánoshoz.
Mind a vádlott, mind az ügyészség fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen, előbbi, ugye, az ártatlanságát hangsúlyozta továbbra is, míg utóbbi a büntetés súlyosbítása mellett érvelt (részletek).
Ezt követően a Nagyszombati Kerületi Bíróság 2017 szeptemberében eltörölte az első fokú ítéletet, és elrendelte az első fokú tárgyalás megismétlését, továbbá kérte néhány részlet tisztázását (bővebben), a decemberre kiírt első tárgyalás azonban az ügyvéd távolléte miatt elmaradt.
Mivel ezt követően az újabb tárgyalást csak február elejére írta ki a bíróság, januárban a sértett családja, hozzátartozói és további személyek figyelemfelkeltő csendes tüntetés céljából vonultak ki transzparenseikkel a járásbíróság épülete elé, és igazságos döntést követeltek, valamint azt, hogy ne húzzák már az időt.
Ezután még négy tárgyalás következett májusig. Itt az összes cikkünk a témában.

A héten megtartott tárgyaláson már csak egy rendőrt kellett meghallgatni, illetve beidéztek újra egy tanút, akinek neve egy korábbi tárgyaláson merült fel, mégpedig olyan viszonylatban, hogy a támadás éjszakáján hajnali kettő körül láthatta a vádlottat annak háza előtt. Különösebb jelentősége ennek nincs, hiszen a támadás valamikor 0.45 körül történt, viszont ellentmondásokat eredményez több tanú által közöltekben. Az M. Józsefnek alibit biztosító N. Sz. ugyanis azt állította, hogy tőlük kb. fél háromkor távozott a vádlott, míg utóbbi édesapja is azt igazolta, hogy valamikor 3 és fél 4 között ért haza. Fent említett személy viszont nem jelent meg a tárgyaláson immár másodszor, és valahogy a rendőrségnek sem sikerült előállítania.

M. József ismét nem volt jelen a tárgyaláson, ügyvédje viszont tett néhány észrevételt a bizonyítási eljárás kiegészítésével kapcsolatban. Többek között ismét szó esett arról a bizonyos kulcscsomóról, amit a rendőrök nem rögzítettek nyomként a támadás után. A kulcscsomó a földre esett, a rendőrök pedig visszaadták B. Jánosnak, állítása szerint ugyanis az övé volt. Ennek akkor volna jelentősége, ha valójában nem az övé lenne, és adott esetben nem is M. Józsefé, mivel akkor más támadóra utalna.

A vádlott ügyvédje azt is kifogásolta, hogy ha a támadás után már ismert volt a feltételezett elkövető neve, akkor a rendőrség miért nem tett lépéseket arra, hogy őrizetbe vegyék. Azt ugyanis csak másnap reggel nyolc körül tették meg a Max bevásárlóközpontban.

Végezetül az ügyvéd tett egy harmadik észrevételt is, melyben arról nyilatkozott, hogy a sajtó, konkrétan megnevezve a Paraméter a jelenlétével veszélybe sodorja a bizonyítási eljárást, mivel a tanúk meghallgatásán elmondottakból idéz részleteket, amiből a még ki nem hallgatott tanúknak is lehetőségük van tájékozódni.

Az ügyész és a sértett ügyvédje is úgy reagált ezekre a felvetésekre, hogy mind a bizonyítás kiegészítésére, mind a sajtó elleni észrevételre lehetősége volt már korábban, de nem élt vele. A bíró végül nem adott helyt a kifogásoknak.

Az eddig elhangzott tanúvallomások felolvasását követően pedig azt kérte az ügyvédektől, június 4-ére készüljenek záróbeszédekkel, amelyet követően megszülethet az újabb első fokú ítélet.

Szeptemberben lesz három éve, hogy elkezdődött az első per.

(parameter)